emberismeret

Rossz kerék mindig hangosan csikorog. Üres kalász mindig magasabban áll.

Az emberek nem mulatságból részegednek le, hanem azért, hogy elaltassák a lelkifurdalásaikat.

Vannak emberek, akik jogot formálnak arra, hogy eldöntsék mások helyett mások viszonyát istenhez és a világhoz; és vannak emberek - a nagyszámú többség, akik átadják ezt a jogot másoknak, és vakon hisznek annak, amit nekik mondanak. Egyformán vétkesek ezek is, azok is.

Egész életen át egyetlen nőt vagy férfit szeretni pontosan annyi, mint azt mondani, hogy egy gyertya az egész életen át égni fog.

A szenvedélyek közül a legerősebb, a leggonoszabb és legmakacsabb a nemiség, a testi szerelem, és épp ezért, ha a szenvedélyek, s közülük a legutolsó, a legerősebb, a testi szerelem megsemmisül: a prófécia betelik, az emberek eggyé forrnak, az emberiség elérte célját, nincs miért élnie tovább.

Az ember kibírja a földrengést, a járványokat, a betegségek szörnyűségeit, a lélek összes kínját, de minden időben a hálószoba tragédiája volt és lesz számára a leggyötrelmesebb tragédia.

Manapság az emberek nem arra törekszenek, hogy megakadályozzák a bajt, hanem, hogy kikerüljenek belőle.

Az, aki mindenhez könnyen és természetesen alkalmazkodik, mert semmihez sem ragaszkodik, és mindenben egyaránt az egyetlen bölcsesség megnyilatkozását látja, aki eléri a teljes kötetlenség állapotát -, az valóban mentes lehet a félelemtől és sérthetetlennek érezheti magát.

Aki bizonygat, az nem bizonyít, aki győzködik, az nem meggyőző.

Az emberiség egy vészesen őrült és nagybeteg faj! Ez nem kritika. Ez tény.

A mások fölötti hatalom valójában erőnek álcázott gyengeség.

Ha olyan helyzet adódik, amelyet azonnal kezelned kell, akkor cselekvésed világos, határozott és valószínűleg hatékony lesz, ha az a jelen pillanat tudatosságából fakad. Ugyanis tetted ilyenkor nem az elméd múltbeli beidegződéseiből fakadó reakció lesz, hanem a helyzetre adott intuitív válasz.

Ha mások korholnak, gyűlölnek és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyenek az emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod.

Milyen nevetséges az emberek magatartása! A velük egy időben élő kortársaktól sajnálják a dicséretet, de milyen nagyra tartják, ha az utódok dicsérik őket: az utódok, akiket nem láttak, és soha nem látnak! Ez majdnem olyan, mintha azon búsulnál, hogy az elődök nem zengtek rólad dicshimnuszt.

Ami az embert nem teszi rosszabbá, mint amilyen, az életét sem teszi rosszabbá, és sem kívülről, sem belülről nem árt neki.

Őrültség lehetetlenséget hajszolni; márpedig lehetetlen, hogy a hitvány emberek másképp cselekedjenek.

Ne fecséreld el életed hátralévő részét másokról való képzelgésekben, hacsak valami közhasznú célra nem vonatkoztatod gondolataidat. Bizony mondom, más kötelességed látja kárát. Mert ha azon töröd a fejed, mit is csinál a másik ember, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik - minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiúságot és rosszindulatot.

Kutatva vizsgáld az emberek vezérlő értelmét és azt, hogy mit kerülnek, mit keresnek az okosak.

Ironikus (és talán természetes is), hogy a kutatási eredmények szerint olyan területen bírálunk másokat, ahol magunk is ki vagyunk téve a megszégyenülésnek, és főleg olyanokon köszörüljük a nyelvünket, akiknek a mienknél is rosszabbul megy a sora. (...) Azért vagyunk egymással kegyetlenek, mert egymást használjuk ugródeszkának, hogy meneküljünk saját vélt szégyenletes hibáinktól.

A jóhír hiú és fölöttébb csalfa fogalom. Gyakran elérjük érdemtelenül és elveszítjük ártatlanul.

Aki szereti a talpnyalást, méltó a talpnyalóhoz.

S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulata mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló angyalhoz! Belátásra mily hasonló egy istenséghez! A világ ékessége! Az élő állatok mintaképe!

Két ellenséges király táboroz Emberben, fűben: a Jó és a Rossz. És hol a Rossz erősebb haddal áll, Az élet hervad - tort ül a Halál.

Az ember ember: még a legkülönb is Hibázik olykor.

Négyszer hét éve, hogy nézzem a világot, s mióta különbséget tudok tenni jótett és sértés közt, még nem találtam embert, aki értett volna hozzá, hogy szeresse önmagát. Mielőtt kiejteném a számon, hogy egy tyúkért vízbe ölöm magam, inkább elcserélném emberi mivoltomat egy páviánnal.

Nem lehetünk mind urak, s nem dukál A hűség minden úrnak. Persze látsz Hajbókolót és görnyedőt sokat, Ki boldogan cipeli szolgaláncát, Míg él - akár gazdája szamara, Csak abrakért - s ha megvénül, kidobják! Ostort a jó baromnak! Van viszont, Ki szolga-köntöst, szolga-arcot ölt, De szívét önmagának őrzi meg, S míg tetteti, hogy dolgozik uráért, Csak hízik rajta, s megtömve zsebét, Magának hódol. Ennek van esze.

Mi az ember, Ha drága idején vett fő java Alvás, evés csak? Nem több, mint barom.

Bizony, szörnyűt bukik, Aki úgy elbizakodik!

A világot csalni: mutass Hozzá hasonló arczot; üdvözöld Szemed-, kezed-, nyelveddel; látszatod Legyen: minő az ártatlan virág, S valód: kigyó alatta!

Az ember baja nem abból származik, ami történt, hanem abból, hogy mi a véleménye róla.