emberismeret

Aki fél naggyá lenni, az kicsi marad, aki fél sírni, nevetni sem tud.

Szeretsz velem lenni, az egyedüllétet (...) ki nem állhatod. Mindig a kalandot keresed, hogy ne kelljen a fontos dolgokkal foglalkoznod. Az éltet, ha az ereidben tiszta adrenalin folyik, és megfeledkezel róla, hogy ott vérnek kéne folynia, és semmi másnak.

Még mindig magadban hordozod azt a kisfiút, aki a leggyengébb volt az iskolában és aki elbújt a szülei elől, hogy kisírja magát. Valahol mélyen még mindig az a törékeny kisfiú vagy, aki nem tudott barátnőt szerezni magának és aki soha semmilyen sportban nem volt jó. Nem tudod elfelejteni a sebeidet, amelyeket régi sérelmek, igazságtalanságok ejtettek rajtad. De ha nem hagyod, hogy begyógyuljanak, az nem vezet semmi jóra.

Egy kettéhasadt birodalom nem képes megvédeni magát a támadásoktól. Egy kettéhasadt ember nem képes méltósággal szembenézni az élettel.

Bolond az, aki a saját világában él. Mint a skizofrének, a pszichopaták vagy a mániákusok. Vagyis, akik különböznek a többiektől.

Ha tudjuk az illető nevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele.

A jók jók, a rosszak meg rosszak, és nincs az az erő az Univerzumban, ami meg tudná ezt változtatni.

Az emberek a saját sorsuk mesterei. Mindig el tudják követni ugyanazokat a hibákat. Mindig meg tudnak futamodni az elől, amit kívánnak, amit az élet olyan nagylelkűen eléjük tesz.

Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni.

Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (...) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok.

Amikor az ember távol kerül a megszokott világától, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre.

Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják, hogy minden maradjon a régi.

Ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak, ugyanaz a fáradtság gyötör, ugyanazok a félelmeink, az önzésünk és a nagylelkűségünk. Nem vagyok idegen, mert amikor szükséget szenvedtem, kaptam. Amikor kopogtattam, kinyílt az ajtó. Amikor kerestem, találtam.

Soha nem ítélhetjük meg mások életét. Mindenki csak a maga fájdalmait és lemondásait ismeri. Lehet, hogy úgy érzed, jó úton jársz, de soha ne gondold, hogy ez az egyetlen helyes út.

Ha valaki nem tudja, hogy milyen emberek veszik körül, annak barátai sem lesznek soha.

Az összes módszer közül, amelyet az ember kitalált, hogy rosszat tegyen saját magának, a legrosszabb a szeretet. Gyakran szenvedünk valaki miatt, aki nem szeret minket, valaki miatt, aki elhagyott minket vagy olyan valaki miatt, aki nem akar elhagyni minket. Ha nőtlenek vagyunk, azért, mert nem kellünk senkinek, ha házasok vagyunk, a házasságot rabszolgasággá változtatjuk.

Minden ember más. És mindenkinek tennie kell azért, hogy az is maradjon.

Mi a legviccesebb az emberben? (...) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.

Az elegancia nem külső tulajdonság, hanem a léleknek az a része, amelyik látható a többi ember számára.

Az emberi természethez hozzátartozik, hogy amit akar, azt a lehető leggyorsabban akarja. Amitől fél, attól meg azonnal meg akar szabadulni.

A legtöbb madarat arra teremtettem, hogy repüljön. Ha nem repülhetnek, az a bennük levő repülési képesség korlátozása. (...) Téged viszont arra alkottalak, hogy szeretve legyél. Ezért számodra az jelent korlátozást, ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, és nem fordítva. Ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, az olyan, mintha levágnánk a madár szárnyát és megfosztanánk a repülés képességétől. Végképp nem ez a célom veled. Fiacskám, a fájdalom tudja a módját, hogy a szárnyadat szegje, és megfosszon attól, hogy képes legyél repülni. És ha ez a fájdalom hosszú időn keresztül kezeletlen marad, akkor könnyen megfeledkezhetsz arról, hogy mindenekelőtt arra teremtettelek, hogy repülj!

Az emberek nagyon szívósak tudnak lenni, amikor képzelt függetlenségük kincseit védelmezik.

Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak.

Minden leheletnyi kép és suttogás egy kis ablak, melyen át rálátást nyerhetsz természetünk egy-egy szeletére.

- Tudom, mit gondolsz (...). Hogy finnyás vagyok, ugye? De nem hiszem, hogy túl sokat akarnék. Nem várom el, hogy szívdöglesztő bombázó vagy egy Einstein legyen. - Csak megvan a magad mércéje. (...) - Így van. Úgy gondolok rá, mint egy csomagra. Ha a csomag egésze rendben van, a részletek már nem számítanak túl sokat. - Feltéve hogy neki, bárki legyen is, megfelel a te csomagod...

Az ego valójában nagyon is ingatag. Kényszeresen függ a helyesléstől, az ellenőrzéstől és a hatalomtól. Ezekkel a dolgokkal önmagukban nincs is semmi baj. Probléma akkor keletkezik, ha annyira függő helyzetbe kerülsz tőlük, hogy helyeslés, ellenőrzés, biztonság és hatalom nélkül elveszettnek érzed magad.

Mások véleménye erőteljesen befolyásolja a saját kilétünkről alkotott elképzelésünket. Az érme egyik oldala, hogy vágyunk mások helyeslésére, mert az erősíti önképünket. A másik oldala pedig az, hogy rettegünk mások rosszallásától, ugyanis az aláássa a magunkról alkotott képet.

Ha nemet mondunk a főnökünknek, a házastársunknak vagy az anyánknak, amikor nemet kell mondanunk, akkor olyasvalakivé változunk, aki képes nemet mondani, ha úgy hozza a szükség. Ám ha igent mondunk, amikor nemet kellene, akkor olyasvalakivé válunk, aki csak bólogatni tud, még akkor is, ha teljesen nyilvánvaló, hogy ideje lenne nemet mondanunk. Ha valaha is eltűnődtünk azon, hogy a tökéletesen hétköznapi, rendes emberek hogyan voltak képesek a Gulag őreinek rémtetteire, akkor már tudjuk a választ. Mire égető szükség volt arra, hogy valaki nemet mondjon, már senki sem volt rá képes.

Erő és lágyság a harmonikus emberben egyszerre működik, hol az egyik van kívül s a másik belül, hol fordítva, s titka, hogy a helyes dolgot mindig a megfelelő pillanatban teszi.

Az etikák története szomorú mese gyönyörű ideálokról, amelyeknek senki sem bírt megfelelni. A legtöbb keresztény nem utánozta Krisztust, a buddhisták nem tudták követni Buddhát, és Konfuciusz komolyan kiakadt volna a legtöbb konfuciánustól. A legtöbb mai ember ellenben képes sikeresen megfelelni a kapitalista-konzumerista értékrendnek. Ez az etika olyan feltételekhez köti a Paradicsomba jutást, hogy a gazdagok maradjanak kapzsik, és minél nagyobb tőkét akkumuláljanak, a tömegek pedig engedjenek szabad utat vágyaiknak és szenvedélyeiknek - és vásároljanak egyre többet. Ez az első vallás a történelemben, amelynek a követői ténylegesen meg is teszik, amit kér tőlük. De honnan tudjuk, hogy cserébe tényleg megkapjuk a Paradicsomot? Hát láttuk a tévében...