emberismeret

Az emberi bölcsesség ereje hatalmas, de soha nem becsülhetjük alá az emberi butaságét sem.

A sapiens nem hideg matematikai logika, hanem meleg szociális logika szerint cselekszik. Az érzelmek uralnak bennünket.

A Homo sapiens mindent megtesz, hogy palástolja, de attól még állat marad.

Az embernek (...) bámulatos képessége van arra, hogy ellentmondásokban higgyen.

Ne higgyenek a fanatikus természetvédőknek, akik azt állítják, hogy őseink harmóniában éltek a természettel. Már jóval az ipari forradalom előtt a Homo sapiens tartotta a legtöbb növény- és állatfaj kiirtásának rekordját. Miénk a kétes dicsőség, hogy a biológia történetének leghalálosabb faja vagyunk.

A sapiensnek nincsen egyetlen meghatározott életmódja. Csupán kulturális választás van a lehetőségek szédítően széles palettájáról.

Az évtizedek és -századok során (...) az értelem hálója felfeslik, és új szövődik a helyébe. A történelem tanulmányozása annak a megfigyelését jelenti, ahogy ezek a hálók szövődnek és felfeslenek, és ami az egyik kor emberei számára a legfontosabb dolog az életben, az a leszármazottaik számára jelentéktelenné válik.

Csak a Homo sapiens képes nem létező dolgokról beszélni, és már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhinni.

Így működik a történelem. Az emberek értelemhálót szőnek, és tiszta szívükből hisznek benne, a háló azonban előbb-utóbb felfeslik, és visszanézve már nem is értjük, hogy vehette ezt bárki is komolyan. A mai eszünkkel keresztes hadba vonulni az üdvözülés reményében őrültségnek tűnik. A hidegháború még ennél is nagyobb őrültségnek. Hogy voltak képesek néhány évtizeddel ezelőtt az emberek a nukleáris holokausztot kockáztatni, csak mert hittek a kommunista mennyországban? És lehet, hogy száz év múlva a mi demokráciába és emberi jogokba vetett hitünk is éppily felfoghatatlan lesz az utódaink számára.

Egyedül a sapiens képes nagyszámú ismeretlennel rugalmasan együttműködni. Ez a konkrét képesség - nem a halhatatlan lélek vagy valami egyedi jellegű tudat - a magyarázata annak, hogy meghódítottuk a Föld nevű bolygót.

Az egészség, boldogság és hatalom hajszolása közben az emberek először egy vonásukat változtatják meg, aztán szép sorban még egyet és még egyet, míg végül nem lesznek többé emberek.

Az ember ritkán elégszik meg azzal, amije van. A leggyakoribb reakció, miután elértünk valamit, nem az elégedettség, hanem az, hogy elkezdünk még többre vágyakozni. Az ember mindig jobbat, nagyobbat, szebbet keres.

Ha éjszaka szúnyogok zümmögnek a fülünkbe, és zavarják az álmunkat, tudjuk, hogyan irtsuk ki őket; ha azonban egy, az agyunkban zümmögő gondolattól nem tudunk aludni, azt a legtöbben képtelenek vagyunk kiirtani magunkból.

Az emberek inkább gondolkodnak történetekben, mint tényekben, számokban és egyenletekben, és minél egyszerűbb a történet, annál jobb.

Az emberi ostobaság az egyik legfontosabb erő a történelemben, mégis hajlamosak vagyunk nem venni róla tudomást.

Azt, hogy a pénz interszubjektív valóság, viszonylag könnyű elfogadni. A legtöbb ember azt is örömmel elismeri, hogy a görög istenek, a gonosz birodalmak és az idegen kultúrák értékei csak a képzeletben léteznek. Azt azonban, hogy a mi istenünk, a mi nemzetünk és a mi értékeink is puszta fikciók, már nem akaródzik elfogadnunk, mivel ezek azok a dolgok, amelyek értelmet adnak az életünknek. Hinni akarunk abban, hogy az életünknek van valami objektív értelme, és hogy az általunk hozott áldozatoknak nem csak a fejünkben létező történetek szerint van célja. A valóságban azonban a legtöbb ember életének csak az egymásnak mesélt történetek keretein belül van értelme.

Egyesek attól félnek, hogy ma megint halálos veszély fenyeget bennünket vulkánkitörések és aszteroidák képében. A hollywoodi producerek milliárdokat kaszálnak ezeken a félelmeken. A valóságban azonban ez a veszély jóval kisebb. Tömeges kihalások sok millió évente következnek be. Igen, valószínű, hogy a következő 100 millió év során becsapódik majd a Földbe egy nagy aszteroida, az viszont nem valószínű, hogy ez jövő kedden történik. Nem aszteroidáktól kellene félnünk, hanem saját magunktól.

Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Őket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserű véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltűnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben.

Pszichológiailag a boldogság sokkal inkább függ az elvárásoktól, mint az objektív körülményektől. Nem attól leszünk elégedettek, ha békében és bőségben élünk, hanem attól, ha a valóság megfelel az elvárásainknak. A rossz hír, hogy a körülmények javulásával az elvárásaink megugranak. A körülmények olyan drámai javulása pedig, amilyet az utóbbi évtizedekben tapasztalhattunk, sokkal inkább vezet nagyobb elvárásokhoz, mint nagyobb elégedettséghez.

Az emberek hajlamosak a jelen nagy problémáira fókuszálni, és nem hálásnak lenni annak, amit ők és az őket megelőző generációk elértek.

Nem minden evolúciós örökség jó örökség, sok pusztító érzést örököltünk őseinktől. Nem vagyunk szentek, tennünk kell magunk jobbításáért.

Az emberek megítélésében három tulajdonság fontos: tisztesség, intelligencia és energia. Az első nélkül a másik kettő halálos.

Az okos ember mindenre rá tud jönni a megfelelő adatokból.

A pesszimista panaszkodik a szélre; az optimista arra számít, hogy megváltozik az iránya; a realista beállítja a vitorlákat.

Miért dicsekszik az ember, hogy annyival érzékenyebb, mint az állat? Hisz ettől az csak nélkülözhetetlenebb. Ha a mi indítékaink csak éhségre, szomjúságra s testi vágyakra korlátozódnának, majdnem szabadok lennénk, de így megindít minden szél, egy véletlen szó vagy jelenet, avagy amit e szóból kiérezni vélünk.

Az ember... egyszer olyannak mutatkozik, mintha az ős rossz sarjadéka lenne, másszor meg találni sem lehet nála nemesebbet és Istenhez hasonlatosabbat.

Baráttalannak lenni valóban keserves, de az emberek szíve, ha pártatlanságukat nem fékezi nyilvánvaló önérdekük, testvéri szeretettel és irgalmassággal van tele.

Gyermekkori társainknak akkor is olyan hatalmuk van lelkünk fölött, amire későbbi barát nemigen tehet szert. Ők jól ismerik gyermekkori természetünket, ami talán utóbb megváltozott, de teljesen sose tűnt el, és ők azok, akik meg tudják ítélni tetteinket, több-kevesebb biztonsággal következtetvén indítékaink becsületességére.

Minden nemzedék azt képzeli magáról, hogy intelligensebb az előtte járónál és bölcsebb az utána következőnél.

Az Ember az egyetlen élőlény, aki fogyaszt, anélkül, hogy termelne. Nem tud tejet adni, nem tud tojást tojni, gyönge ahhoz, hogy húzza az ekét, és nem elég gyors ahhoz, hogy meg tudja fogni a nyulat. Mégis ő az állatok ura.