emberismeret

A többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok, körülbástyázzák magukat, és úgy viselkednek, ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Ha valaki nyitott a világra, azt vagy azonnal kiközösítik, vagy piszkálják és lenézik, mondván: "túl naiv".

Ha te meg tudod érteni, hogy lehet szenvedés nélkül élni, az nagyon nagy szó. De ne hidd, hogy mások is megértik. Valóban senki sem szeret szenvedni, mégis szinte mindenki keresi a fájdalmat, az áldozatot és igazolva érzik magukat, úgy érzik, önfeláldozásukkal kivívják gyermekeik, férjük, a szomszédaik és Isten elismerését.

Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.

Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal - mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.

A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket, sem örülni az új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, otthagy mindent, és elindul a kalandja után, amelyről annyit álmodott.

Ha kezdesz elígérni valamit, amid még nincs meg, akkor nem fogsz törekedni, hogy megszerezd.

A fény harcosa számára nem létezik olyan, hogy reménytelen szerelem. Nem félemlíti meg a hallgatás, a közömbösség vagy a visszautasítás. Tudja, hogy az emberek fagyos álarca mögött forró szív dobog.

Mindannyian ismerünk olyanokat, akik iróniával és közömbösséggel igyekeznek leplezni kedves gesztusaikat, mintha a szeretet egyenlő volna a gyengeséggel.

Azt hiszik, hogy normálisak, csak azért, mert mind egyformák.

Az emberek csak akkor tudnak értékelni valamit, ha van lehetőségük kételkedni abban, hogy megkapják-e, amit szeretnének.

Éppen olyan ember, mint a többi, némán szenved a magánytól, próbálja igazolni a tetteit, erősnek tetteti magát, amikor gyenge, és gyengének tetteti magát, amikor erős, lemond bármilyen szenvedélyről egy veszélyes munkáért, de ennek nemsokára vége, a jövője tele van tervekkel, a múltja pedig sok-sok csalódással.

Az emberek bezárkóznak a saját önző kis világukba, olyan terveket szőnek, amelyekből kihagyják a felebarátaikat, azt hiszik, hogy a bolygónk csak azért van, hogy kizsákmányolják, és kizárólag a saját ösztöneiket és vágyaikat követik anélkül, hogy gondolnának a közjóra.

- Mi vesztenivalód van? - A méltóságom. Nem szeretem ráerőltetni magam másokra. - Mi a méltóság? Hogy az egész világ azt gondolja rólad, hogy illedelmes, jó kislány vagy, akinek csordultig telve a szíve felebaráti szeretettel? Figyeld az állatokat, nézz több természetfilmet, és figyeld meg, hogy harcolnak a területükért. Mindannyian örömmel fogadtuk azt a pofont.

A Szuperosztály tagjai sokkal boldogtalanabbak azoknál, akik csak egy házra, kertre, játszadozó gyermekre, ételre az asztalon és télen égő kandallóra vágynak. Azok ismerik a lehetőségeiket, tudják, hogy az élet rövid, akkor miért kellene mindig tovább menni? Figyelte a körülötte lévő embereket. Szüntelenül beszéltek, hasonlítgatták az árfolyamokat, dicsérték az új, fantasztikus jachtjukat, állították, hogy ez meg az a költő jobb, mint a másik, mert olvasták a kritikát, mivel soha nincs idejük elolvasni a könyveket. Mind képzett. Mind gazdag. Mind ellenállhatatlanul karizmatikus. S mindegyikük kérdezte este önmagától: "Nincs ideje abbahagyni?" S mindegyikük válaszolta: "Ha megteszem, az életem elveszíti az értelmét." Mintha tudnák, mi az élet értelme.

Csak azért zavarja őket a látvány, mert szívesen lennének a helyükben. Ez a botrányok lényege.

Minél boldogabbak lehetnének az emberek, annál boldogtalanabbak.

Fölfedeztem, hogy amint lehetőségünk nyílik engedni a kísértésnek, nyomban engedünk. Minden emberi lény kész rosszat cselekedni, csak a körülményektől függ, hogy valóban meg is teszi-e.

Az ember ugyanis nem azért viselkedik a társadalom előírásai szerint, mert annyira szereti betartani a törvényeket, hanem mert fél a büntetéstől.

A hallgatás nem mindig jelent beleegyezést, sőt, legtöbbször csak arra utal, hogy az emberek nem mindig képesek azonnal reagálni.

Isten a legfontosabb dolgokat elrejtette a bölcsek elől, mert ők nem érthetik meg az egyszerűt, és felfedte azokat az egyszerű szívűek előtt.

A harcos számára nem létezik jobb és rosszabb: tudja, hogy mindenkiben megvannak azok a képességek, amelyekre szüksége van a maga egyéni élete során.

Az a legnyomorultabb, aki közönnyel szemléli mások nyomorát.

Ma imádnak, holnap pedig megköveznek és keresztre feszítenek minden bűntudat nélkül.

Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.

Az emberek mindig igyekeznek másokon segíteni - csak azért, hogy jobbnak hihessék magukat, mint amilyenek valójában.

Az emberek nagy része úgy fogadta mások életének tragédiáit, mintha nagyon szeretne segíteni - holott valójában nagyon is élvezték mások szenvedését, boldognak érezhették magukat, hogy mindez nem velük történik, mert az élet kegyes hozzájuk.

Az ember soha nem tanul abból, amit mások mesélnek neki, mindent magunknak kell átélnünk.

Az emberek őrültnek tettetik magukat, hogy azt csinálhassák, amit akarnak.

Az őrültek, éppúgy, mint a gyerekek, nem tágítanak, amíg nem teljesül a kívánságuk.

Minden őrült azt hiszi magáról, hogy normális.