emberismeret

Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz. Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egonkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.

Csakis ésszel, értelemmel sohasem ismerhetsz meg igazán egy embert. Szív is kell hozzá.

Jóval erősebb vagy, mint gondolod. Ezt ne feledd! Honnan tudom? Onnan, hogy ezzel mindenki így van. Én is. Az emberben van egy hétköznap működő gőzkazán - és van egy atomkohó. A kazánt ismerjük, és tudjuk kezelni magunkban. Alatta azonban hatalmas, isteni erők rejlenek - egy atomkohó. Az akkor kezd működni, ha vész van, ha nagy próbatétel előtt állsz. Ha fel tudod szabadítani magadban ezt a rejtett energiát, a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulsz, a legnagyobb sorscsapásból is felállsz. Nem ver le kudarc, csőd, válás, betegség, még halálos családi tragédia sem.

A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja! Ez az okos emberek nagy csapdája. Mindent tudnak, csak egyet nem: a valóságot. Azt ugyanis nem a józan ész mozgatja. Ösztönök, előítéletek, örökölt programok, érzések és indulatok formálják az életünket, és sajnos nem a hitünk, hanem a hiedelmünk - ezek a lelkünk mélyén lévő láthatatlan és tudattalan erők. De léteznek láthatatlan erők a magasban is. Sorstörvények, események, amelyeknek meg kell történniük, és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad múlnak, hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, a szomszédon is, és a világon, amelyben élsz.

Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is.

Az önhitt: erőszakos, beképzelt, görcsös, hiú, állandóan hangoztatja a saját magasrendűségét. Folyton pumpálja magát, és sajnos másokat is. Mindenkit föl akar tölteni hittel, erővel, mert azt hiszi, hogy önbizalmat kívülről is lehet adni. Úgy véli, az ember olyan, mint egy luftballon: felfújható. Téved.

A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva. Életörömre. (...) Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.

Az erősről lepereg a bántalom vagy nem is érinti meg. Csak akkor száll harcba, ha a sérelem nem őt érinti, hanem egy nagyobb igazságot is, amelyet képvisel. Légy erős, önbizalommal teli és legyőzhetetlen.

Minden ember egy másik csillag. Sőt, egy másik naprendszer. Nincs olyan csillagközi utazás, amellyel fölfedezhetnéd a másik embert. Érezni a bőrével, hallani a fülével, nézni a szemével lehetetlen, mert ő egészen mást érez és hall és lát, mint te. Minden más benne. Hiába a barátod. Hiába a szerelmed.

Hogyha szeretek egy férfit, észreveszem lelke mélyén a királyfit. Miért? Mert azt szeretem benne! A békát nem lehet szeretni! Nő még nem szeretett férfit azért, mert pitiáner, önző, aljas, ügyeskedő, erőszakos, mert hazug vagy becstelen. A szeretet még az "ősi világból" való - és ezért szeretni csakis az értéket lehet. A szépet, az igazat, a valóban erőset. S ha én, mint nő, meglátom a békában a királyfit - mert meglátom, ha szeretem, nincs mese! -, még nehezebb helyzetbe kerülök. Mert észreveszi rajtam, hogy látom az ő elárult valóját. Kritikát olvas ki a szememből. Leleplezést. Olyan tükre leszek, amelybe nem szívesen néz. Ellentétben a mesével, minden békát halálosan feldühít, ha a királyfit megpillantják benne.

Ha az ember hitvány, a legszentebb eszme is megrohad, ha ő képviseli. És észre sem veszi.

Ha valaki lelki vagy sorsproblémával fordult hozzám, onnan tudtam, hogy jó választ adtam, ha nagy tiltakozást és heves indulatot váltottam ki benne.

Aki igazán szeret: úgyis ismer. Ha nem szólsz, akkor is. Magányunknak egyetlen - nem veszélytelen - oldószere van: az őszinteség.

Ha egyszer a kutyád elmondhatná, mi mindent lát, érez, hall és szagol benned, beleértve minden lelkiállapotodat, és a bajaidat, még tán a jövődet is, többé nem kellene pszichológushoz menned.

Sok tippje volt már az emberiségnek, százféle vallás, morál, filozófia... de az egyetlen, ami valóban működik, az az Érdek!

Mindig máshol akarunk lenni, mások akarunk lenni, mást szeretünk a másikban, mint akik. Megérkeznénk, de mennénk, vagy maradnánk még, de nem lehet. Sohasem az igazi. Ilyen vagy te is, én is, ilyenek vagyunk mind. Valami mindig hiányzik. Néha minden. Néha nagyon sok, néha csak kevés hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk - de nem vagyunk sohasem teljesen és maradéktalanul boldogok.

Mérhetetlen erővel ragaszkodunk a hibáinkhoz, mert éltet a vágy, a sóvárgás és a megszokás, és az a tévedés, hogy egyszer mégiscsak elérjük a célt.

Amikor kisüt a Nap benned, amikor megjön az életkedved, amikor a legnagyobb bajod sem baj - ez mind angyali segítség! Nem ő adja, kívülről, hanem felhozza belőled, mert ismer. És tudja, hogy lelked legmélyén mindig derű van.

Ha egy negatív gondolatot első felvillanásának pillanatában elcsípsz, nem tud gyökeret verni. "Látom! Tudom az okát! Megszüntetem..." Ha már másodszor és harmadszor is felbukkan, otthont teremt benned, elural, lelki szokásoddá válik, melytől igen nehéz megszabadulni. Jellemeddé fagy. Jellem: a sokszor megismételt érzés és gondolat. Jobb egyszer megijedni, mint félős emberré válni.

Figyeld meg! Akik lázadást, háborút hirdetnek, lelkük legmélyén tudják, hogy veszteni fognak. Ettől a tudattalan félelmüktől állandóan hangosak, szerveznek, agitálnak, parancsolnak és szónokolnak - szüntelenül bele akarnak ráncigálni másokat abba a küzdelembe, amihez egyedül túlságosan gyengék, és amiről tudattalanjuk pontosan "tudja", hogy nem nyerhetik meg soha. Minél hangosabban és erőszakosabban agitál valaki, annál inkább biztos, hogy nincs igaza.

Megérteni egy másik embert csak úgy lehet, ha gondolod a gondolatait, érzed az érzéseit, gyűlölöd a gyűlöleteit, féled a félelmeit és átéled lelkének minden önáltató hazugságát. Ha látod, mivel csapja be önmagát, és főleg, hogy mennyit tud erről. Rendszerint semmit, vagy nagyon keveset.

Ha lelki "sztetoszkóppal" hallgatózol egy-egy emberbe, riadtan tapasztalod néha, hogy nincs szívhangja. Nincs Istene. Nem vallási, hanem mélyebb, metafizikai értelemben: elvesztette kapcsolatát lényének középpontjával, és magára hagyatva, centrum nélkül pörög a püffedt énje körül. Levált nemcsak önmagáról, de az egészről is. Zuhanó csillag. Belecsapódik a földbe, s magával együtt mindent elpusztít maga körül. Ilyen a szívtelen ember.

Amikor már sokadszor akarsz, gondolsz és teszel valamit, az ismétlés beléd vési az információkat, és a "habitusoddá" válnak. (...) A habitus nem egyéb, mint a megismételt cselekvések kódolt állapota. A szokásod jellemeddé válik. Azzá válsz, amit sokszor gondolsz. Legalább háromszor nevess mindennap! És köszöntsd a csillagokat vagy a napsugarakat!

Ha nem lappang benned a démon, kihozni sem lehet belőled soha.

Az igazi harcost nem foglalkoztatja a nyerés vagy vesztés gondolata. Ellenfelét fogva tartja a győzelem éhsége és a vesztéstől való halálos rettegése - de ő szabad. Nagy előny!

A nyugalomtól megőrülünk. A csendben zajt csinálunk, a békében keressük a szenzációkat. A telefont ki lehet kapcsolni, de a lelket lecsendesíteni nagyon nehéz. Pedig a nagy megoldások mindig a nyugalomban születnek.

A mai ember azért tud nehezen találkozni a másikkal, mert hiányzik a középpontja. Minden nap más szeszély, vágy, ambíció, indulat és hangulat uralja. Hol taszít, hol vonz. Ma megbánt, holnap megbánja, s holnapután újra megbánt. Nehéz olyannal táncolni, aki nem tud, és eldől, ha a másik nem tartja.

Látó tekintet előtt a lélek is meztelen. Egy hosszú életrajzot elolvashatok valakiről, és nem ismerem meg. De ránézek, nem szól semmit, mégis látom a lényegét.