emberismeret

Igen. Különbözőek vagyunk. Az egyik attól vadul meg, ha megmondják neki az igazat, a másik pedig a frázisokat nem bírja elviselni.

Valóban egyetlen keblünk, s testünk van, de nem két vagy öt, hanem számtalan lélek lakozik benne. Az ember százrétegű hagyma, ezernyi szálból szőtt szövet.

Érzéseiket, tetteik súlyát és következményeit csak jó, határozott életű emberek látják tisztán, akik hisznek az életben, és egyetlen olyan lépést sem tesznek, amelyet holnap vagy holnapután megbánnának.

Az irigység azon a tévhiten alapszik, hogy többre van szükséged ahhoz, hogy boldog legyél.

Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.

Azt hiszem, roppant nehéz volna megpróbálni kitalálni, miként működik ötmilliárd ember agya (...). Képtelenség volna!

Ha olyan ember vagy, aki szemtől szembe mindig szépeket mond a társairól, de a hátuk mögött becsmérli őket, számíts rá, hogy hamarosan senki sem fog szeretni téged. Eddig még mindenki lebukott, aki ilyesmivel próbálkozott. A kettős szerep olyan nagy terhet ró az emberre, amelyet nem bír el sokáig. Képtelenség ilyen teher alatt mindig hibátlanul játszani.

Az emberi természet olyan, hogy ha rettenetesen válságos helyzetbe kerülünk, az emberi elme felébred, és talál valamilyen más alternatívát. Ez emberi adottság.

Az emberek olyanok, mint az ólomüveg ablakok. Csillognak és ragyognak, amikor a nap kisüt, de amint beáll a sötétség, igazi szépségük csak akkor mutatkozik meg, ha a fény belülről fakad.

Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van. Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás.

A méltóság a szolgálat képessége; szolgálni egy ügyet, egy ideát, egy intézményt. Ellentéte a szervilitás, méltóság nélküli kiszolgálása a feljebbvalónak... A méltóság a szolgálat alázata.

A tudaton kívül minden merő állatias bennünk. És nem egy ember örömében, szomorúságában, mosolyában, szenvedélyeiben, világnézetében, nagylelkűségében, szerelmében, megértésében, gyöngédségében az állatias ösztönöknek enged.

Az emberből annyira mélyről jön a prédikálás szenvedélye, hogy oda még az önfenntartási ösztön sem tud belátni. Mindenki arra vár, mikor üt végre számára az óra, mikor rukkolhat elő ő valamivel, legyen az bármi. Hallathatja a szavát: több nem is kell ennél. Drágán fizetjük meg, hogy nem vagyunk sem süketek, sem némák.

Az ember látványától hányingerem van! A szerelem - két nyálka találkája. Minden érzelem a mirigyek nyomorából meríti a maga abszolútumát. Nemességet ne keress, csak a lét tagadásában, csak az eltörölt tájak felett lebegő mosolyban.

A megalomán az az ember, aki hangosan kimondja azt, amit mindenki némán gondol magában.

Ha valaki elitről beszél, tudom, hogy kreténnel van dolgom.

Vannak emberek, akik forrni tudnak anélkül, hogy meleget is adnának, akár a víz légüres térben.

Az emberek valódi erkölcsi erejét abból is megismerhetjük, hogy milyen szívósan ragaszkodnak előitéleteikhez.

Léteznek igen furcsa alkatú emberek: nem élhetnek szenvedés nélkül. Ha már nem szenvednek semmiben, képzelt betegekké válnak. Nemcsak az egyes emberek, hanem egész korszakok is szeretnek így szenvedni.

Aki a legtöbbet tervez, rendszerint éppúgy enged a pillanatnak, mint aki nem tervez semmit.

Némely ember oly kitartóan elemzi gyarlóságait, hogy sikerül más névre keresztelnie őket.

Kétféle erőszak van: aktív és passzív. Az aktív erőszak ablakokat, koponyákat tör be. A passzív erőszak azoknak az embereknek az erőszakossága, akik semmi másnak nem adják meg magukat, csak az aktív erőszaknak. A kétféle erőszak nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz: a passzív erőszak erőszakot szül; nem hagy más választási lehetőséget.

Az ember cselekedeteit meghatározó egyik leglényegesebb tényező az az értékrendszer, melyet fiatal korában alakít ki.

Az értékelésünk alapját képező normákat a legtöbben közülünk nagyon korai éveinkben lefektetjük, és később ezeken már nem tudunk változtatni.

Télen, amikor esik a hó, az ablakon kinézve temérdek egyforma hópelyhet láthatunk. Ha azonban nagyító alatt nézzük őket, azt tapasztaljuk, hogy nem egyformák, mindegyikük másmilyen alakú, nincs köztük két pontosan egyforma. Így van ez az emberekkel is.

Ami tömegnek látszik, az sorsokat rejt magában; a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz.

A növény nagysága, szépsége, alakja azon földtől függ, melyben gyökerezik; valamint az állat azon körülmények szerint lesz nagygyá vagy kicsinynyé, szelíddé vagy vaddá, széppé vagy rúttá, melyek közt fölnevekedett; valamint a bélféreg különböző lesz, a szerint, a mint egyik vagy másik állat belsejébe kerül; épen ugy az ember is - testileg ugy, mint szellemileg - nem egyéb, mint az ily külső körülmények, hatások és történetességek productuma, minek folytán nem válhatik azon szellemileg független, magát szabadon elhatározni tudó lénynyé, milyennek őt minden alap nélkül a philosophusok képzelik.

Kétféle gondolkodásmódot ismer a filozófia és a tipológia: egyik ember azt hiszi, amit lát, a másik azt látja, amit hisz.

Az emberek tudata gyakorta elmarad létük mögött.

Az ember nem ideálisan racionális lény, és a vitában sem viselkedik így.