emberismeret

English1 Magyar1184 Română1
Az egyetlen értelmesen viselkedő ismerősöm a szabóm; ő minden találkozásunkkor újra megmér engem. A többiek a régi ismereteikre hagyatkoznak, és elvárják, hogy megfeleljek nekik.
Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.
Mindaddig nem ítélhetjük meg az embert helyesen, amíg nem szeretjük.
Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.
Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét.
Könnyen meglehet, hogy aki a legtöbb időt, pénzt áldozza a szegények megsegítésére, életmódjával a legtöbbet tesz azon nyomor létrehozásáért, melynek kiirtásán hasztalan fáradozik.
Az emberben élő vad sohasem tűnik el teljesen.
A mennyekbe sóvárgunk? - hisz a Földnek is szégyenére válunk!
Az optimista mindent fehérben lát, a pesszimista mindent feketében. Az okos ember színvak.
A született gonoszak bizonyára tudnak valamit!
Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az, hogy változik.
Az ember sok minden, csak éppen nem gondolkodó.
Csak sekélyes emberek nem ítélnek az után, amit látnak.
Az öregember mindent hisz, a középkorú mindenben kételkedik, a fiatal mindent tud.
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
Másokat meggyőzni könnyű. Önmagunkat meggyőzni sokkal nehezebb.
Milyen kellemes mások érzéseit tudni - sokkal kellemesebb, mint a gondolataikat ismerni.
Mindig félreértjük magunkat és ritkán értünk meg másokat. A tapasztalat nem erkölcsi érték. Pusztán név, melyet az emberek tévedéseiknek adnak.
A gyengéd, finom húrozatú emberek mindig ilyenek. Erős szenvedélyeik vagy szétzúznak mindent, vagy ők maguk roskadnak össze. Vagy megölnek valakit, vagy ők maguk pusztulnak el. Csip-csup bánatok, csip-csup szerelmecskék tovább élnek. De a nagy szerelmek és nagy bánatok saját teljességük által vesznek el.
Természetesnek lenni a legnehezebb póz, amit az ember felvehet.
Minden pletykának az az alapja, hogy valaki erkölcstelenül tisztességes.
Sohase mondja, hogy maga már kimerítette az Életet. Ha egy férfi ezt mondja, akkor mindjárt tudják, hogy az Élet merítette ki őt.
A bűn az olyasvalami, ami ráíródik az ember arcára. Néha beszélnek titkos bűnökről. Hát ilyesmi nincsen. Ha egy nyomorult embernek bűne van, az megmutatkozik szája vonalán, szemhéja hajlásán, még a keze formáján is.
Csak kétféle ember igazán elbűvölő: az, aki mindent tud a világon, és az, aki semmit sem tud a világon.
Talán sohasem vagyunk annyira természetesek, mint mikor szerepet játszunk.
Az egyszerű gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke.
Vidéken könnyű erényesnek lenni. Ott nincs kísértés. Ez az oka annak, hogy azok, akik nem laknak a fővárosban, annyira civilizálatlanok. A civilizációt egyáltalán nem oly könnyű megszerezni. Csak két módon juthatunk birtokába. Az egyik mód az, hogy műveltek vagyunk, a másik, hogy romlottak vagyunk.
Londonban nagy a köd és sok a komoly ember. Hogy a nagy köd van a sok komoly embertől, vagy a sok komoly ember van a nagy ködtől, azt nem tudom.
Minden társadalmi osztály azoknak az erényeknek fontosságát prédikálja, melyek gyakorlására semmi szükség saját életében. A gazdag a takarékosság becses voltáról beszél és a henye a munka méltóságáról áradozik.
Az ember gyakran elkövet bevallhatatlan tetteket a boldogsága érdekében, anélkül, hogy valóban boldogabb lenne tőle.