emberismeret

Ha szót akarok érteni valakivel, az előzőleg rendelkezésemre álló idő egyharmadában önmagammal foglalkozom, s azzal, hogy mit fogok mondani neki - kétharmadában pedig róla gondolkozom, s arról, hogy mit mond majd ő.

A balszerencsét a legtöbb ember elviseli. Ha igazán próbára akarod tenni egy ember jellemét, adj neki hatalmat.

Tudta, hogy bizonyos társadalmi osztályok évszázadokon át mindig egyformák. De azt is tudta, hogy mik a lázas korhadás és a dekadencia jelei. Langyos érzékiség; kitenyésztett és megóvott gyengeség; tehetetlen gúny; okosság cél nélkül; önmagáért való elmésség; kifáradt vér, mely kis kalandokban, kicsinyes kapzsiságban, csiszolt durvaságban, felületes kultúrában és lomha unalomban tesped tovább. Az uralkodó osztály. Annyi bizonyos, hogy ezek nem mentik meg, nem váltják meg a világot.

Minél primitívebb az ember, annál jobbnak tartja magát.

A kételkedés és a türelem a kultúrember tulajdonsága.

Az asszonyban mindig van valami a gyerekből, az ember nem tud igazán haragudni rá.

Mindnyájunkban több személy lakozik. Különböző személyek. És néha önállósítják magukat, és egy darabig ők uralkodnak, és az emberből más ember lesz, egy olyan ember, akit előzőleg nem ismert. De aztán visszaváltozik régi önmagává.

A kegyelet voltaképpen bűntudat. Az emberek le akarják róni mindazt, amit a kedves megboldogultnak még életében kívántak. (...) Az embernek mindig akkor jut eszébe az a néhány szegényes jó tulajdonsága, amikor már késő. Elérzékenyül a gondolatra, hogy milyen nemes szívű lehetett volna, és ebből kifolyólag roppant erényesnek érzi magát. Erény, jóság, nemesség... - ezeket főként másoktól követeljük meg.

Ha Krisztus ma visszatérne, nem azért a szaváért feszítenék keresztre, hogy "Isten fia vagyok", hanem ha ezt mondaná: "Ember vagyok, mint ti".

Az emberek ezt tartják a legtöbbre: a hiúságukat. Az minden másnál erősebb. Ha egyszer megsértették őket, már nemcsak arról az egy sérelemről van szó, hanem magáról a Sértésről: mindig más a hibás, és mindig nekik van igazuk. És noha nem gonoszok (...), inkább végignézik ölbe tett kézzel a másik ember lassú pusztulását a közelükben, mintsem beismernék, hogy esetleg ők tévedtek.

Ha valaki számunkra bosszantó módon viselkedik, rögtön azt gondoljuk, hogy az illető rossz. Nem vagyunk hajlandóak szembenézni a ténnyel, miszerint a kellemetlen viselkedése olyan korábbi tényezők következménye, amelyekről, ha elég hosszú ideig visszamegyünk az időben, kiderül, hogy már jóval a kellemetlen egyén születése előtt fennálltak - vagyis a kellemetlen egyén még véletlenül sem tehető a viselkedéséért felelőssé.

Minden tömegben vannak emberek, akiket észre sem vesznek, és akik csodálatos hírnökök. Ők maguk sem tudják, hogy azok.

Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"

Jócskán akadt dolgom a fölnőttekkel. Közvetlen közelről láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem.

Ha különbözöm tőled, azzal távolról sem sértelek, inkább gazdagítalak.

Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.

Gyűlölöm a könnyen elérhetőt. És nem ember, aki nem áll ellen. Legfeljebb hangyaboly, amelyben már nincsen Isten. Kovásztalan ember.

Sok szemrehányáson kell majd túltenned magadat. (...) Az emberek szerint ugyanis bárhol adunk bármit, azt máshonnan lopjuk el.

Emberek azt állítják magukról, hogy józanul gondolkodnak, szkeptikusak és ironikusak, holott az irónia nem az igazi ember, hanem a tunya szellem tulajdonsága. Mert a szerelmet sem ajándékként adja neked valamely arc, amint a lélek derűje sem a táj látványából, hanem sikerrel megvalósított hegymászó vállalkozásából származik.

Az ember nem egyes darabok összege, hanem oszthatatlan valami, uralkodó egység.

Úgy van teremtve az ember, hogy képtelen egyedül élni. Szüksége van rá, hogy kitalálásaival rátelepedjen a környezetére.

Ha meg akarod érteni az embereket, sohase azzal kezdd, hogy meghallgatod őket!

Az emberek (...) azt hiszik, érdektől vagy logikus gondolkodásuktól vezettetve cselekszenek, és nem tudják, hogy a logika, a boldogság keresése vagy az érdek országonként változik formában és irányban egyaránt.

Aki elém áll, és szavaival akarja megragadni, logikus előadásban próbálja kifejezni az embert, az én szememben ahhoz a gyermekhez hasonló, aki az Atlas lábához telepedve vedrével, lapátjával akarja elhordani a hegyet. Az ember az, ami, nem pedig az, amit a szavak fejeznek ki.

Az embereket azzal is lehet lelkesíteni, ha egyenruhába öltöztetik őket. Akkor harci énekeket énekelnek, és közös tálból esznek. Rátalálnak arra, amit keresnek: az egyetemesség ízére. A kenyér azonban, amely így osztályrészül jut nekik, megöli őket.

A női hiúság sosem bocsát meg.

A rágalom mindig talál fület, amely befogadja, meg nyelvet, amely továbbadja.

Az az erő, amely csak a lázadást ismeri, kimerül.

Bárki, aki bármely élőlény életét értéktelennek tartja, azzal a veszéllyel néz szembe, hogy előbb vagy utóbb az emberi életet is értéktelennek fogja tekinteni.

Ha hatást akarunk gyakorolni másokra, a példamutatás nem csupán a legfontosabb, hanem az egyetlen célravezető dolog.