emberismeret

Vannak nők, akik annyira... nem is tudom, annyira ragadnak az emberre... imádattal és kutyahűséggel csüggnek rajta, és minden ragacsos körülöttük az érzelmektől. Az ilyesmit nem bírnám elviselni. Veled sohasem lehet tudni... sohasem lehetek egészen biztos a dolgomban. Bármelyik pillanatban megeshet, hogy hűvös és szenvtelen modorodban tudtomra adod, hogy meggondoltad magad, csak így, egyszerűen, még a szemed sem rebben. Izgalmas nő vagy! Mint egy műalkotás... befejezett, tökéletes!

Annak, aki odafigyel, a hazugság legalább annyit mond, mint az igazság. Néha többet is.

Az embereknek többnyire van valami önvédelmi ösztönük. Tudják, hogy kik előtt nem tanácsos ezt vagy azt mondani vagy tenni.

Különös, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak a foglalkozásukhoz, hogy örökké ugyanazt akarják csinálni!

Senki nem szeret sajnálkozni, főleg ha a hibát ő követte el.

A gyerekek nap mint nap éreznek hasonlót. Dühbe gurulnak, s azt mondják apjuknak-anyjuknak: "Gonosz vagy! Utállak! Bárcsak meghalnál!" Az anyák - mint értelmes, józan teremtések - nem veszik zokon, oda sem figyelnek. Ám mikor felnövünk, még mindig gyűlölhetünk ugyan, de már nem akarunk gyűlöletből ölni. Vagy ha mégis... nos, akkor börtönbe kerülünk.

Annyi embert ismerünk az újságokból! Mindenki áhítatos tisztelettel bámulja őket. Nem látszik rajtuk, pedig komplett hülyék. Én tudom. Meglepődne, ha sejtené, mekkora hibát követett el egyik-másik nagykutya.

Az ember egyszerűen kíváncsi. Én, tudják, hiszek egy hely hangulatában. Az emberek gondolatai, érzései beszivárognak a bútorokba, a falakba.

Amikor az embernek mindent meg kell köszönnie, meg folyton olyanokat mondani, hogy milyen kedves tőled, meg hasonlók, akkor az ember belülről egy kicsit megrothad, és a változatosság kedvéért úgy szeretne egyszer jól odamondani... De amikor végre alkalma nyílik rá, a fejébe száll, és azon kapja magát, hogy túl messzire ment.

A legtöbb gazdag ember számára a pénz megszerzése a dolgok alfája és omegája. Fektess be egyre nagyobb összegeket, keress egyre több pénzt! De minek? Meg se pihennek, és fel se teszik maguknak a kérdést: miért? Nem tudják.

Most kezdek rádöbbenni, milyen tévesen ítélem meg az embereket.

Nem olyan gyakori ám, hogy a bal láb kerül a jobb cipőbe, mint első látásra gondolnánk. Az emberek többsége, bármit mondjon is, végeredményben éppen azt a foglalkozást választja, amelyre titokban vágyott. Hány irodakukacot hallhatunk sápítozni: "Miért is nem lettem inkább felfedező! Nagy kedvemre volna az egyszerű, kemény, férfias élet távoli vidékeken." No igen, meglehet, hogy valósággal falják az ilyen témájú könyveket, a hétköznapi életben azonban nem tudnak meglenni az íróasztaluk nyújtotta kényelem és biztonság nélkül.

Minél öregebb leszek, annál szilárdabbul meg vagyok győződve afelől, hogy nincs meghatóbb, nevetségesebb, abszurdabb és csodálatosabb teremtmény az embernél.

Ha valami nagyon erős hatással van ránk, akár jó, akár rossz dologról van szó, az ember mindig szeretne beteg lenni.

Különös, ahogy beszivároghat valami az emberbe anélkül, hogy tudná.

Ahol van konyhalány, ott van remény. Úristen, mi lesz velünk, ha senki sem tart már konyhalányt! A konyhalányok fecsegnek. A szakácsnő és magasabb rangú cselédek úgy elnyomják folytonos rendreutasításukkal, hogy csak természetes, ha kikívánkozik belőle, amit tud, és elmondja valakinek, aki szívesen hallgatja.

A gyermekek rendszerint nagyon jól ismerik a felnőtteket.

Az ember a lelki szemével lát igazán.

Furcsa dolog ez: titokban hiszünk valamiben, de nem akarjuk beismerni, aztán, amikor valaki más kimondja, akkor dühödten tagadjuk.

Mindenki a maga szemszögéből nézve ítéli meg a többi embert. A dolgokkal sem vagyunk másképpen. Ahány ember, annyifélének látja a fákat vagy a tengert. Nincs két olyan festő, aki egyformának ábrázolná például a St. Loo-i kikötőt.

Ha eléggé nagy és fontos személyiség valaki, akkor meg kell kímélni az apró bosszúságoktól. Ha ismételten a homlokára száll egy légy, és majd` megbolondul a csiklandozásától... mit csinál? Megpróbálja agyoncsapni a legyet. Ő a fontos, nem a légy. Megöli a legyet: vége a bosszúságának. Tettét ésszerűnek és jogosnak tartja. Egy másik ok, amiért megöli a legyet, ha történetesen szenvedélyesen híve a tisztaságnak. A légy ragályt terjeszthet, veszélyes a társadalomra, a légynek pusztulnia kell! Ugyanígy működik a tébolyult bűnöző elméje.

Nincs veszélyesebb annak, akinek titkolnivalója van, mint a beszélgetés. A beszéd - mondta nekem egyszer egy bölcs öreg francia - az ember találmánya, hogy megakadályozza a gondolkodásban. Azonkívül csalhatatlan eszköze annak, hogy fölfedezzük, mit akar titokban tartani. Az emberi lény nem tud ellenállni a beszélgetés kínálta alkalomnak, hogy kifejezze személyiségét és leplezze önmagát. És mindig elárulja magát!

Egy kiegyensúlyozott, gondolkozó elme számára (...) nincs helye az ösztönök játékának, nem belső sugallatra találjuk el az igazat. Találgatni persze lehet; vagy sikerül, vagy nem. Ha sikerül, azt mondjuk, ösztönösen megéreztük, mi a helyes válasz. Ha nem sikerül, nem beszélünk róla többet. De amit gyakran ösztönös megérzésnek nevezünk, az valójában logikus következtetés vagy tapasztalaton alapuló benyomás. Mikor egy szakértő úgy érzi, valami nincs rendjén egy festménnyel, egy bútordarabbal vagy egy csekken az aláírással, valójában egész sereg apró jelre és részletre reagál ezzel az érzésével. Nem kell részletekbe merülnie, elég a tapasztalata, az eredmény pedig: határozott benyomás a rendellenességről. De ez nem ösztönös megérzés, ez tapasztalaton nyugvó benyomás.

Zárt közösségben az ember hajlamos lesz a kicsinyességre.

A régészek csak azt nézik meg, ami a lábuk előtt hever. Az ég és a mennyország nem létezik számukra.

Fura világ ez, gondoltam, hogy két ember ugyanazt a dolgot pont fordítva látja.

Jól ismert tény, hogy tetteink indítékait illetőleg mindnyájan hajlamosak vagyunk becsapni önmagunkat. Ösztönösen azt az indítékot választjuk ki, amelyik a legjobban hangzik!

A legkedvesebb, a legszeretetreméltóbb emberek nem feltétlenül a legügyesebbek is.

A legártatlanabb ember is elveszti a fejét, és képtelen dolgokat művel, ha hirtelen veszély fenyegeti.

Ha valami nagyon foglalkoztatja az ember gondolatvilágát, akkor az minden egyebet kiűz onnan, úgyhogy nincsen semmi más, amiről beszélni tudna.