emberismeret

Az emberek (...) nem a tényekre emlékeznek, hanem a saját benyomásaikra. Valami alapja a benyomásoknak is van.

Élvezem, hogy sohasem tudom, mit hoz a következő pillanat (...). És mégis, sok emberben éppen ez az érzés kelt állandó szorongást.

Neked van érzéked az ilyesmihez. Mindig is volt. Te örökké az a kedves, ártatlan teremtés voltál, (...) miközben soha semmi sem lepett meg, mindig a legrosszabbra számítottál.

A beszéd, bármilyen könnyed, bármilyen semmitmondó, elkerülhetetlenül elárulja, hogy milyen fajta ember az illető.

Az emberek pedig megtartják a holmikat, ostoba, jelentéktelen holmikat a múltból. Érzelmi okoknál fogva tartják meg, vagy egyszerűen észre sem veszik már őket, és meg is felejtkeznek arról, hogy léteznek egyáltalán.

- Az emberi arc végül is nem más, mint álarc... - És alatta? - És alatta ott van a primitív férfi... vagy asszony.

Furcsa rugók mozgatják az emberi természetet.

Az ember nem tudja csak úgy kitörölni magából azt, ami egyszer megtörtént. Nem tud úgy tenni, mintha bizonyos dolgok nem történtek volna meg.

Az emberi jellem, mon cher, változik. Erősödhet és torzulhat. Hogy milyen is az ember, az csak akkor válik el, amikor próbára teszik... vagyis akkor, ha kiderül, hogy megáll-e az ember a maga lábán vagy sem.

Az élet tragédiája éppen az, hogy az emberek nem változnak.

Nekem sose sikerült megváltoztatnom senkit, szerintem nem is lehet. Úgyhogy az a legjobb, ha emiatt nem fáj a fejem, nem igaz?

A féltékenység és a bírásvágy a legmélyebb indulatok az emberi lélekben.

Cseppet sem könnyű jól megítélni valakit pusztán abból, amit mások mondanak róla.

Én nem tudom, hogyan álljak hozzá. Miért nem tudja élvezni az életet? Régen olyan jól megvoltunk együtt... rengeteget bolondoztunk... És most mintha kicserélték volna. Hogyan változhat meg ennyire az ember?

Bár ha belegondolok, jobban illene hozzád a Hókirálynő. Könyörtelen, eltökélten megy a saját feje után, nem ismer se irgalmat, se kedvességet, de még a szánalom csíráját sem.

A nőknek sokkal rosszabb soruk van a világban, mint a férfiaknak. Sebezhetőbbek. Gyerekeket szülnek, és aztán aggódhatnak egyfolytában a gyerekeik miatt. Amint elveszítik szépségüket, a férfiak, akiket szeretnek, többé már nem szeretik őket. Elárulják, elhagyják, félrelökik őket. Én nem hibáztatom a férfiakat. Magam is ezt tenném. Nem szeretem azokat az embereket, akik öregek, csúnyák vagy betegek, vagy akik nyavalyognak a bajaik miatt, vagy akik nevetségesek, és páváskodnak, megjátsszák, hogy milyen fontos meg értékes emberek. Azt mondod, kegyetlen vagyok? A világ kegyetlen! S előbb-utóbb velem is kegyetlen lesz!

Folyton mindenkit csak nevelnek vagy továbbképeznek. Így születnek az önálló ötletek és gondolatok az agyakban. Hazajönnek, s azt mondják, amit gondolnak. Csakhogy az a baj, hogy gondolkodni nem tanították meg őket. Legalábbis a legtöbbjét nem.

Milyen sokan járnak olyan helyeken, tűnődött, ahol igencsak azt szeretnék, ha nem látná őket senki!

Olyan sok jószívű embernek nincs esze.

Megvolt benne az örökké éhes, érdeklődő kíváncsiság az élet iránt, amely az elmélkedés embereinek sajátja, de nem jellemző a cselekvés embereire.

Nem helyes, ha az embert a személyes reakciói befolyásolják mások megítélésében. Nem szabad az érzéseinkre hagyatkoznunk.

Az ostobaság nem zárja ki a ravaszságot.

Idegi bántalmak esetén a beteg gyakran fordul idegenhez, és ugyanakkor elveszíti bizalmát a hozzá legközelebb állókban.

Hiszen mindig is ilyen volt. Rossz. Rossz, a csontja velejéig, és... vonzó. Ragyogó esze van, és nem riad vissza a kockázattól. Mindig is vállalta a kockázatot, és mert annyira vonzó és rokonszenves, mindenki mindig a legjobbat tételezte fel róla, nem pedig a legrosszabbat.

Aki sokat hallgatott, azt nem könnyű szóra bírni, megtartja magának az örömét-bánatát, nem mondja el senkinek.

A legtöbb sikeres ember boldogtalan. De éppen ezért vannak sikereik - kénytelenek mindig abból meríteni önbizalmat, hogy elérnek valamit, amire a világ felfigyel.

A tisztességes emberek, akik valami becstelenséget követnek el, szeretik megőrizni a látszatot. Szeretik úgy tálalni a dolgokat, hogy ők közben tiszták maradjanak...

Ha olyat kérdeznek az embertől, amire tudja a választ, egyáltalán nem nehéz hatásosan bűvészkednie.

Az emberi jellem mindaddig megismerhetetlen, amíg el nem jön a próbatétel napja. Ez a próbatétel legtöbbünknél az élet korai szakaszában jön létre. Az ember eléggé hamar szembekerül azzal a ténnyel, hogy meg kell állnia a maga lábán, szembe kell néznie a veszélyekkel és nehézségekkel, és hogy a maga módján kell megbirkóznia velük. Ami lehet egyenes mód és lehet csalárd - de bármelyik is, az ember rendszerint már korán megtudja, hogy milyen fából faragták.

Ha valaki hazudik a szájával, néha elárulja az igazat a szemével.