emberismeret

Az irigység éppen annyi nyelvet old meg, ahányat a csodálat megdermeszt.

A szenvedély nélküli ember, a tökéletes igaz ember: szörnyalak; angyal, akinek még nem nőttek szárnyai.

Az ember annak a századnak a gyermeke, amelyben született, s nem azé, amelyben eltemetik.

Az akaratlanul feltörő rossz gondolatok tökéletlen természetünkből fakadnak, s egyaránt bizonyítják az emberi sors nagyságát és veszélyeit.

Hogy megismerhessünk egy embert a maga egészében, be kell hatolnunk a gondolataiba, balsorsába, érzéseibe. Akit az életnek csupán materiális eseményei érdekelnek, az kronológiát csinál a szamarak gyönyörűségére!

A megveszekedett önzés, ez a mi járványos lépfenénk, megemészt mindent, ami művészet, tudomány vagy emlék.

A zseniális ember szót sem ejt lángeszéről, a furfangos kikürtöli és szükségszerűen célt is ér vele.

Az embernek megvan az a szörnyűséges képessége, hogy érzéketlenné tudja tenni magát - amikor neki tetszik.

A földi nép olyanra vágyik, Ami a földön nem lehet, Búvóhelyet ásna rogyásig, De csak a sírját ássa meg. Van, aki fárad, futva, félve Töri magát nyugvóhelyért, S ha benne fekszik, kérdi végre: Miért is siettem, jaj, miért?

A nagy elmék eszmékről beszélnek, az átlagosak dolgokról, a kis elmék pedig más emberekről.

Ha az embereket boldogabbá tehetjük, nem számít, ha szegényebbé tesszük őket, nem számít, ha kevésbé termelékennyé tesszük őket, nem számít, ha kevésbé haladóvá tesszük őket a haladásnak abban az értelmében, amikor pusztán csak változtatják az életüket anélkül, hogy egyre több örömöt lelnének benne.

A tehetségtelen, de nagyravágyó embereknek nem marad más, mint ócsárolni az igazi tehetségeket.

A korlátolt és hiú embereknek vannak perceik, mikor az a tudat, hogy boldogtalanok, bizonyos elégedettséggel tölti el őket, sőt önmaguk előtt valósággal kacérkodva dicsekszenek szenvedéseikkel.

A szerelmes ember nem osztozkodó. A szerelmes több, mint önző.

Bolondnak hiába van a törvény.

A zseni és az őrült rokon.

Csak a mindennapi emberek egészségesek és normálisak. Az ideges korra, a kimerültségre, elfajulásra s effélékre vonatkozó meggondolások csak azokat izgathatják, akik a valóságban keresik az élet célját, vagyis a nyájembereket.

A nyugalom és a megelégedés nem az emberen kívül van, hanem benne magában.

A közönséges ember a jót vagy a rosszat kívülről várja, vagyis a kényelmes kocsitól vagy a meleg szobától, a gondolkozó ember pedig önmagától.

A bölcs vagy egyszerűen a gondolkodó, elmélkedő ember éppen azzal tűnik ki, hogy megveti a szenvedést; mindig elégedett, és semmin sem csodálkozik.

Amikor az embernek azt mondják, hogy rossz a veséje, vagy megnagyobbodott a szíve, és gyógyítani kezdik, vagy azt mondják, hogy őrült vagy bűnöző, azaz: amikor a környezete hirtelen valami okból felfigyel az emberre, akkor az ember már tudja, hogy zsákutcába jutott, amelyből nincs többé kivezető út. Keresi, keresi a kivezető utat, és egyre jobban belegabalyodik. És ebben az esetben az ember nem tehet egyebet, mint hogy megadja magát, mert semmiféle emberi erőfeszítés többé meg nem mentheti.

A tanult emberek szívét nem is annyira a pénz, mint inkább a kellemes modor és az udvarias torkonragadás lágyítja meg.

Jótevőinken kívül semmit sem felejtünk el.

Egyedül a nyaralóknak adta meg az Isten azt a képességet, hogy megértsék a természet szépségét, az emberiség többi része bűnös tudatlansággal van megverve e szépségeket illetően. Nem becsülik az emberek a gazdagságukat. Amink van, nem óvjuk; sőt - amink van, azt nem szeretjük.

Vannak emberek, akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak, és az ember mégis érzi, hogy ostobák.

Az emberek, barátom, szeretik, ha néha egy kis veszély fűszerezi az életüket. Van, aki passzívan élvezi... bikaviadalon például. Van, aki olvasni szeret róla. Mások a moziban keresik. De egyvalami kétségtelen: az állandó biztonságérzet gyűlöletes a legtöbb ember szemében.

Az emberi természet, kedvesem, éppolyan mindenütt. Legföljebb annyi a különbség, hogy a nagyvárosban nehezebb megfigyelni.

Én csak jót akartam. - Az ember mindig azt képzeli, hogy tudja, mivel tesz jót a másik embernek, pedig dehogyis tudja.

Átölelte az asszonyt, aki nem ellenkezett. Forrón egymáshoz simultak. De amikor szétváltak, a férfit újból megütötte a gyönyörű, kék szempár különös, hideg, számító pillantása.

Egy ember valamennyire megismerhető a barátok és ismerősök szavaiból, de a belső, lényeges részletek attól még homályban maradhatnak.