emberismeret

Szenvedélyeink igazi főnixek. Ahogy a régi elhamvad, az új, mintegy hamvából, kikél.

Senki sem annyira őrült, hogy ne találna egy még őrültebbet, aki megérti őt.

Aki olvassa a történelmet, megpillanthatja benne, hogy a népek erénye abban az arányban csökken, ahogyan növekszik babonájuk.

Az ember alighanem mindig ember marad, az összes dolog analógiája szerint semmi más, mint ember! Angyali és ördögi figura az emberben - regényfigurák! Semmi más, mint középső lény a dac és a csüggedés között, a szükségben törekvő, a tétlenségben és a bőség állapotában erőtlen, indíték és gyakorlat híján semmi, ezek révén lassan előrehaladva jóformán minden.

A könnyű kiengesztelődés a bűnös szívet még jobban megkeményíti.

Az érzékiség túlteng mindenütt, ahol a szellemi elfoglaltság hiányzik.

Ha a test gyönge, az elme sem lesz erős.

Aki embereket, mint tetszés szerint kezelhető tárgyakat, használ és elhasznál: puszta gépekké teszi őket, eleven masinákká, mint az állatok, akikből még csak a tudat hiányzik, hogy a világ legnyomorultabb lényei legyenek.

Aki tőlem nem vesz, mikor neki nincs, és nekem van, az nem fog adni nekem, mikor nekem nem lesz, s neki lesz.

Senki sem cinikus. Gyötrelem nélkül gyötrődni a szentek mulatsága. De csak egy bizonyos pontig: ezeken a szüzeken előbb-utóbb stigmaként ütközik ki bujaságuk, a nagylelkűekről pedig kiderül, hogy fösvények. Ha viszont felfedezik magukban a tulajdonképpeni rákfenét, szent mivoltukat, akkor, mint minden bűnös, az igazolást hajszolják. Tintoretto nem szent; tudja, hogy az egész város elítéli eljárásait; ha mégis konokul kitart mellettük, azért teszi, mert önmagának ad igazat a várossal szemben.

Aggályos széplelkek, akik a holtakból az élők, elsősorban a saját magatok épülésére akartok hasznot húzni, keressétek - ha úgy tetszik - szertelenségében a szenvedély nyilvánvaló bizonyítékát. Csakhogy a szenvedély éppen olyan sokféle, mint maga az ember: van közöttük emésztő és tűnődő, ábrándos és gondterhes, gyakorlatias, elvont, pepecselő, rohanó, és még sok száz.

A sértegetések azoknak az "érvei", akiknek nincsen igazuk.

Ha meg akarsz érteni egy embert, nézd meg az embereket; és ha meg akarod érteni az embereket, nézd meg az állatokat.

Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.

Mindenki álarcot visel és szerepet játszik. Egyáltalában az egész társadalmi élet folytonos komédiázás.

Az erős letiporja, széttépi a gyengét; a gazdag leigázza, kifosztja a szegényt; a boldog (aki szánnivaló balgaságában boldognak hiszi magát) megcsúfolja a szerencsétlent, elorozza az elesettek vigaszát.

Természete már ez az embernek, előbb gondol az övéi sorsára, aztán a magáéra.

A halálos veszélyek és örökös küzdelmek között élő férfi lelke sokkal fogékonyabb a lelki nagyságok megbecsülése iránt, mint a béke eseménytelenségeiben elpuhult és nagyobb indulatokra képtelen emberé.

Vannak arcok, melyek az igazi érzéseket jobban eltakarják, mint az álarcok mosolyunkat vagy zavarunkat.

Hát ilyenek a gazdagok! Megalázzák az embert, s azután azt hiszik, hogy egy kis majomkodással mindent jóvátehetnek.

Az uralkodók is éppen azokkal a miniszterekkel a legkedvesebbek, akiket másnap elbocsátanak!

Akinek nagy a képzelőereje, az elbizakodik és elvakult lesz.

A megvetésből támadó gyűlölet mindig a leghevesebb.

Minden ember őszintének születik, és mint csaló hal meg.

Az emberek elvei felfedik szívüket.

Gáncsolni könnyű, méltányolni nehéz.

A kutya nemesebbé teszi a nemest és aljasabbá az aljast.

Az olyan ember, akinek erős akarata van, ki tud emelkedni a környezetéből.

A társadalomban minden egyén és minden csoport - helyesebben majd minden egyén és csoport - azokat majmolja, akik fölötte állnak.

Mindenkinek tetszik, ha a saját gondolatát tálalják föl neki, szépen felcicomázva.