emberismeret

Minél értelmesebb valaki, annál több egyéni jelleget fedez fel az emberekben. Az átlagember nem lát közöttük különbséget.

Az emberiség azért nagyszerű, mert tudja magáról, hogy mennyire nyomorult.

Miféle szörnylény hát az ember? Micsoda eddig nem volt teremtmény, szörnyeteg, zűrzavar, micsoda ellentmondás, a természet milyen csodája? Mindenek bírája és ostoba földi féreg; az igazság letéteményese és a bizonytalanság, a tévedés kloákája; a mindenség dicsősége és ugyanakkor hulladéka.

Nem rendkívüli teljesítményeiből, hanem hétköznapi viselkedéséből állapíthatjuk meg, mire képes valakinek az erénye.

A nagy elmék jellemző vonása az, hogy kevés szóval sokat mondanak; a kis elmék képessége viszont az, hogy sokat beszélnek, és nem mondanak semmit.

A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint megőrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh, mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.

Kevés ember eléggé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett dicséretnél többre becsülje a hasznos kritikát.

A képzelet sohasem volna képes oly sok ellentétes hajlamot kitalálni, mint amennyi a legtermészetesebb módon él mindannyiunk szívében.

Szeretjük kitalálni a mások gondolatait, de nem szeretjük, ha mások kitalálják a mi gondolatainkat.

Csak a nagy emberek kiváltsága az, hogy nagy hibáik legyenek.

Akkor a legnehezebb természetesnek lennünk, ha annak akarunk látszani.

Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.

Könnyebb általánosságban ismerni az embert, mint egy bizonyos embert megismerni.

Mások hiúsága azért tűrhetetlen a számunkra, mert sérti a sajátunkat.

A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.

Valódi szelídségre csak a nagyon határozott emberek képesek, akik szelídnek látszanak, azok többnyire gyengék, s gyengeségük hamar keserűségbe fordul át.

Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.

Szeretünk átlátni másokon, de nem szeretjük, ha mások átlátnak rajtunk.

Abból, amit Pál mond Péterről, sokkal inkább Pált ismerjük meg, mint Pétert.

Az emberek szabadoknak tartják magukat, mert hiszen tudatuk van akarásaikról és vágyaikról, az okokról pedig, amelyek vágyakozásra és akarásra késztetik őket, mivel nem ismerik, sejtelmük sincs.

Az a legnagyobb rabszolga, aki élvezeteinek rabja, és sem meglátni, sem megcselekedni nem képes azt, ami neki hasznos.

A legtöbb ember nem elég okos, vagy nem elég buta ahhoz, hogy boldog legyen.

Az ember nem kívánhatja azt, amit nem ismer.

A férfiak minden okoskodása sem ér fel egy asszony egyetlen érzelmével.

- Gondolja (...), hogy az emberek mindig úgy öldökölték egymást, mint ma? Hogy mindenkor hazugok, bitangok, csalfák, hálátlanok, rablók, gyengék, állhatatlanok, gyávák, irigyek, falánkok, részegesek, fösvények, becsvágyók, vérengzők, rágalmazók, kicsapongók, elvakultak, álszentek és ostobák voltak? - Mit gondol (...), ettek-e mindig karvalyok galambot, ha foghattak egyet? - Hogyne, biztosan (...). - Hát akkor (...), ha ugye a karvalyoknak mindig egyforma volt a természetük, mért gondolja, hogy az ember megváltoztatta a magáét?

Úgy látszik (...), hogy az emberek megrontották a természetet, mert nem születtek farkasoknak, és lám, mégis farkasok lettek. Az Úristen nem adott nékik huszonnégy fontos ágyúkat, se szuronyokat, s mégis csináltak maguknak ágyúkat és szuronyokat, csak hogy elpusztítsák egymást.

Amelyik hadvezér ütközet előtt túl sokat törődik a tartalékokkal, azt biztosan legyőzik.

Az, aki tudja, hogy kell hízelegni, rágalmazni is tud.

Ha tetszeni akarunk a nagyúri társaságban, bele kell törődnünk abba, hogy sok mindenre, amit tudunk, oktatni hagyjuk magunkat olyanoktól, akik nem tudják.

Több a bolond, mint a bölcs, s még a bölcsben is több a bolondság, mint a bölcsesség.