emberismeret

A kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást és hazugságot: a Kommunizmust.

A háború a legnagyobb próba és vizsga; minden kiderül, amit az ember önmagáról és embertársairól eddig csak homályosan gyanított, vagy tudni vélt; minden megmutatkozik a legmeztelenebb valóságában.

Ellenfeleinket soha nem lehet meggyőzni, kik és mifélék vagyunk - eredményesebb nagy következetességgel megvárni a pillanatot, amikor ellenfeleinkről kiderül, ki és mifélék ők a valóságban.

Az emberek nemcsak gonoszak és kegyetlenek, hanem rendetlenek is, hanyagok, közömbösek. S ez csaknem több baj okozója, mint a gonoszság és kegyetlenség.

Értelemmel lehet uralkodni az indulatok és ösztönök lázadása fölött -, egy bizonyos határig. S ez a határ nem is olyan alacsony, mint általában hiszik.

Észrevettem, hogy egy elsietett megállapítás belekergeti az embert egy bizonyos lelkiállapotba, ami talán nem is indult ilyen határozottnak. Az ember kimondja: "Várok valamit", s attól a pillanattól csakugyan vár valamit.

Mit értünk mi emberek egymáson? Semmit. Magunkat se értjük. Minden más, mint ahogy hisszük, minden más.

Az emberek válságos pillanatokban szavak nélkül is vagy nagyon kevés szóból megértik a lényegeset.

Az emberi indulatokat ugyanaz a mélyvíz táplálja, akármilyen haragos hullámokkal, vagy szelíd gyűrűzéssel nyilatkozik is meg a felszín.

Megértettem lényedet, ismerem életed és sorsod, azt hiszem, tudom, ki vagy, már amennyire le tud szállni egy idegen a másik lélek tárnáiba.

Úgy képzelem, minden embernek van valamilyen belső határa, amelyen belül mértéke van a jónak és a rossznak. Egyáltalán, mindennek, ami lehetséges az emberek között. De neked nincs határod.

Ilyen csacsi az ember. A magánügyekről, az igaziakról, hajlandó azt hinni, hogy világesemények.

Ötvenéves korára a művével készül el az ember, vagy az életével.

Az emberek a politikára panaszkodtak, az adóprésre, öreg feleségük rigolyáit panaszolták, vagy a hivatalfőnök zsörtölődő önkényével magyarázták boldogtalanságukat. De a valóságban a legtöbb emberi baleset igazi oka az volt, hogy gyávák voltak érzéseikhez, és túlbecsülték azokat.

Horthy, mindent összevetve, teljesen műveletlen ember volt, - amit sliff-nek neveznek, az megvolt benne, de máskülönben semmi. Gyilkosok és kalandorok vették körül (Héjjas, Gömbös), ő maga karrieréhes, kalandor dzsentri volt.

Az emberi fajta, mióta történelemnek nevezett életidejét valamennyire ismerni lehet, mindig, minden vallási és szekuláris civilizációban bestiális és aljas volt. De a korszerű közlési eszközök, a média jóvoltából most azonmód tudunk erről az aljasságról és bestialitásról, ami minden pillanatban történik valahol a világban.

Az Emberiség elment a Holdra, felhasította az atomot, évtizedekkel meghosszabbította az emberi életet, szimfóniákat, remekművű könyveket írt, képeket és szobrokat alkotott, és közben olyan dedóba illő hülye gyerek maradt, mint volt öt- vagy tízmillió év előtt.

Minden ember szívesen hóhér gondolatban.

Az emberiség legnagyobb átka az elfogultság, mert az elfogultság megvakítja a látást, s gonosz irányba téríti a tömegeket. Csak megértés alapján lehet emberi közösséget megtartani, legyen az a közösség család, nemzet vagy ország. Az egymás iránt való türelem és megértés a társadalom legfontosabb kelléke. Ahol ez kivész az elfogultság miatt, ott minden összeomlik.

Az erkölcs mindössze egy vékony máz az emberi állaton, amit magányos elmélkedések órái raktak reá, s ami könnyen ledörzsölődik róla, amikor falkába verődik, s kitör alóla a vadállat rejtett ösztöne.

Egyiknek ez a baja, a másiknak az. Éppen csak a baj maga, az van meg mindenkinek.

Mindenki ártatlan, míg be nem bizonyítják róla az ellenkezőjét.

Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.

Nem jó a harag, méreggel tölti meg a lelket s beszennyezi a gondolkodást. Azok a szerencsétlen fiatal testvérek nem tudják, mit cselekszenek, olyanok, mint az állatok, szegények. Nyomorúságos szennyel vannak tele, de hiába próbálom, nem tudok segíteni rajtok, ameddig ők nem kívánnak segíteni magukon. S az ember nem tehet egyebet, mint elfordítja a fejét másfelé s gyönyörködik abban, amit Isten teremtett, mert csak az hibátlanul szép.

Gondolj mindig arra: mit tenne egy majom, ha ruhába öltöztetnéd, bevezetnéd a civilizáció kényelmeibe, megismertetnéd vele a társadalmi élet játékszabályait, tisztségekkel, hivatalokkal, jogokkal és kötelességekkel látnád el, és végül kezébe tennéd a sorsodat? Ne várj többet az emberektől sem!

Ferenc megmutatta a lépeket, a kaptárak beosztását, elmagyarázta a méhek életét, szorgalmukat, engedelmességüket, törvényüket. - Mint az emberek - csodálkozott az asszony -, éppen mint az emberek! Mint a faluban élő emberek. - Nem - csóválta meg Ferenc a fejét - az emberek önzők, ezek pedig nem önzők. Az emberek irigyek, ezek pedig nem irigyek. Az emberek egymás ellen áskálódnak, ezek pedig segítik egymást a munkában. Ilyenek kellene legyenek az emberek, ha mind igaz keresztények volnának. De hol vannak attól!

Azt mondják, egyhangú a vidékünk, s azért vagyunk mi is olyan lassú és unalmas emberek. Lehet, hogy igazuk van. Lassúak vagyunk és unalmasak. Nem sietünk ködös célok felé, és nincsenek sokszínű kalandos terveink. Szelíden hullámzik életünk folyása fel és alá, bánat s öröm között, puhán, mint ahogy dombjaink vonala hullámzik körülöttünk, melyekről azt hisszük, mindig egyformák, és mégis mindig mások.

Az emberek ott lent nem tudnak a láda nélkül meglenni. Először csinálnak egy kicsit, és úgy hívják, hogy bölcső. Aztán csinálnak egy nagyot, és úgy hívják, hogy ház. És benne élnek. És benne élnek a szokásokban és a törvényekben, és nem tudnak mozogni a ládától. És az utolsót úgy hívják, hogy koporsó. És azt hiszik, hogy ezek nélkül a ládák nélkül nem is lehetnének emberek. Ládából ládába. Mindég egyik ládából a másik ládába. És a végin a földbe, és ott is csak ládába. Ennyi az egész életük. Azért olyan keserűek, és azért tesznek annyi gonoszat, mert keserűek. A láda sohasem engedi mozogni őket úgy, ahogy szeretnének. Nem tudnak mozogni jól.

A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót.

Megszokta, hogy minden ember egy idegen lény ezen a földön, akármilyen kapcsokkal is csatolja őket egymáshoz a vér, borzalmasan messze van mégis egymástól a lelkük. Minden embernek csak a maga érzései a fontosak, mert minden ember azt hiszi, hogy csak őérette van a világ, és minden, ami rajta van ezen a világon, felesleges, ha nem az ő vágyait szolgálja.