emberismeret

Az ember asszimilációs képessége határtalan. Haeckel azt mondja, ha nem ég hamuvá, az ember a poklot is órák alatt megszokja.

A világ az a hely, ahol a dolog nem az, ahogy van, hanem ahogy hat. A világban az embert nem valódi élete, hanem színészi teljesítménye szerint ítélik meg.

Az ember igazságelviselő képessége a humornál kezdődik. Hiú nők, rossz politikusok, elbizakodott művészek rettegnek attól, hogy kinevetik őket.

Az ember komolysága azon a határon kezdődik, hogy mi az, amit meg lehet neki mondani.

A világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek. Az emberek, különösen a tömegek, szeretnek rettegni.

Nem érdemes együtt lenni emberekkel, akik a bendőjükkel még mindig éhesen gondolnak valamire, amit az értelmükkel már kénytelenek elítélni.

Mennyivel könnyebb az emberiséget szeretni, mint egyetlenegy embert!

Emberek vagyunk, s minden az értelmünkön át történik velünk. Érzéseink és indulataink is értelmünkön át lesznek elviselhetőek vagy tűrhetetlenek.

A kételkedés gonoszabb, mint a bűn. Lehet hinni, lehet megtagadni valakit. De aki kételkedik... a végén áruló lesz. Az árulásra nincs bocsánat.

Három életforma van: a jézusi, a fausti, az ulyssesi. A többi adóalany.

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már.

Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.

A szentek életének egyik legfőbb értelme, hogy a szentség egy napon elviselhetetlen erővel kezd sugározni lényükből, s ezért az emberek megfőzik vagy megsütik őket. Ez az erő, mely a szenteket arra kényszeríti, hogy elhagyják otthonukat, s ellenálljanak az embereknek, leküzdhetetlen. Nagyon ritkán esik meg, hogy egy szentet karosszékben ábrázolnak, amint kilencven évesen, a pátriárkák korában, ősz hajzattal, nyájasan üldögél dédunokái körében, és képes újságot olvas. A szent mindig harcol.

Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik.

Csak az hős, aki jelleme szerint cselekszik, akkor is, ha sorsa mást követel tőle.

Semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb.

Hebehurgya vállalkozás egy élet kórképét egyetlen sérülésből vezetni le, mint valamilyen fertőző gócból, s bizonygatni, hogy abból sarjadt ki minden nyavalya.

Milyen sokáig tart, amíg megtanulja az ember, hogy minden nép "különös"!

Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást.

Volt valami félreismerhetetlen az emberben, valami, ami csaknem kiabált, csak nem kellett süketen elmenni a parancs mellett. De "nem védekezni", az majdnem annyi, mint cselekedni, mint megtenni azt, amihez lusták vagy gyávák vagyunk, talán ez a legnehezebb, ez a beleegyezés a másik akaratba, melyet nem is eszméletünk, inkább csak személyiségünk belső, másíthatatlan törvénye parancsol nekünk.

Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan van valami magukat kellető, valami ringyószerű.

Olyan méltányossággal ítélni a magad ügyében is, mint ahogy méltányosságra neveled magad a mások ügyében. Nincs jogod a türelmetlenséghez, méltatlansághoz, túlzott követeléshez magaddal szemben sem. Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el saját magad rangját. S viselkedj annak megfelelően, türelmesen és nagylelkűen. Ne követelj magadtól többet, sem mást, sem rosszabbat, amit te méltányosnak ítélsz mások számára. Nem lehet önmagunkkal szemben feltétlen követelőzni. Iparkodj szerényebb lenni, tudjad, erőid gyászosan végesek. Munkában, becsvágyban, emberi igényben szánd magad is, nemcsak a többieket. Nem elég az embereket sajnálni, sajnáld magad is. Te is ember vagy: s oly könnyű ezt a világi versenyben elfelejteni. Nemcsak mások felejtik el; legtöbbször magad is.

Ne képzeld, hogy te vagy az erősebb. Csak én vagyok a gyengébb.

Az emberek teljesen kiszámíthatatlanok. Hiába ismersz harminc éve egy embert, nem tudod megjósolni, hogyan viselkedik majd sikerben vagy a balsorsban. Hasztalan ismered egy ember jellemét, köznapi szokásait, értelmét, szívét, reflexmozdulatait - az ember csodálatos és titokzatos marad.

A tapasztalatoknak önmagukban nincs sok nevelő erejük, mint ezt az életben mindenfelé láthatjuk: az emberek, bizonyos tragikus tapasztalatok birtokában is ugyanazokat a végzetes hibákat követik el, akkor is, ha előre tudják a következményeket.

A legtöbb remete (...) pontosan ismeri a vonatok indulási idejét, a vonatokét, melyek visszavihetik a világba!

Egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten.

Az igazság állandó és változatlan, mint a természet nagy törvényei. De te, az ember, aki hiszel az igazságban és megvallod azt, nem vagy állandó, sem változatlan. Már az időjárás is megváltoztatja szándékaid, már a hóesés is eltérít az (...) útról, már egy nő is hatással tud lenni reád: ilyen változékony vagy. Mit is remélhetsz önmagadtól?... Hirdesd az igazságot, de nem árt, ha néha mosolyogsz közben.

Semmi sem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, amelynek során egy ember elárulja jellembeli sajátosságait.

Az ember mindig azt gyűlöli a másikban, ami önmagában hiba, s amit önmagában nem tud elintézni és közömbösíteni.