emberismeret

Nem tudod, hogy minden keresztény lélek, amely becsülettel dolgozik a maga kis körében - akármi legyen is az -, túlságosan rövidnek fogja találni halandó életét ahhoz képest, hogy milyen töméntelen lehetőség van benne arra, hogy hasznossá tegye magát! Nem tudod, hogy semmi megbánással jóvá nem tehetjük egy élet elmulasztott alkalmait? Pedig én elmulasztottam.

Hányaveti természetű emberek, akik azzal dicsekszenek, hogy értik a dörgést, és mindenre egyformán alkalmasak; kalandokra való képességeik óriási terjedelmét azzal a szólással szokták kifejezni, hogy ők a "fej vagy írás", játéktól az emberölésig mindenhez értenek; s e két ellentétes véglet között valóban meglehetősen hosszú és sokat magában foglaló sora van a dolgoknak.

Minden ember úgy van megalkotva, hogy a legmélységesebb titok és talány legyen a többiek számára.

Milyen gyakran fejlődnek ki ugyanazok az elragadó tulajdonságok a legelőkelőbb lordnál és a legpiszkosabb szeretetházi gyereknél!

Nincs a világon nehezebb, mint őszintének lenni, és nincs könnyebb, mint hízelegni. Ha az őszinteségben csak egyetlenegy hang hamis, már megvan a disszonancia, és azzal együtt a botrány. De ha a hízelgés végig, az utolsó hangig hamis, akkor is kellemes, akkor is élvezettel hallgatják. Sekélyes élvezet, de élvezet. És bármilyen vaskos a hízelgés, legalább a felét elhiszik.

Ha be akarsz pillantani az emberek lelkébe és meg akarsz ismerni valakit, ne azt figyeld, hogyan beszél, hallgat, sír, vagy hogy megmozgatják-e a nemes eszmék, hanem azt, hogyan nevet. Aki szívből tud kacagni, jó ember.

Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna.

Ha valakit, akárki legyen az, meg akarunk ismerni, fokonként, óvatosan kell hozzá közelednünk, nehogy elfogultan, tévesen ítéljünk, amit később aztán igen nehéz jóvátenni, elsimítani.

Az ember azért áll bosszút, mert igazságosnak találja.

Véleményem szerint mindannyiunk között az a legokosabb, aki magát minden hónapban legalább egyszer bolondnak nevezi.

Teljesen kiegyensúlyozott ember alig van, ez kétségtelen, sok tízezer, vagy talán százezer között egy ha akad, és az is elég gyenge példány...

És most már azt is tudom, hogy aki okosabb és elszántabb, az uralkodik rajtuk! Aki mindent mer, annak van igaza előttük! Aki mindent félrerúg, az a törvényhozójuk, aki a legtöbbet mer, annak az igaza a legerősebb. Így volt öröktől fogva, és így lesz mindig!

Bizonyos emberekről csak úgy ítélhetünk igazságosan, ha félretesszük az előítéleteket, és függetlenítjük magunkat a mindennapi környezetünkben megszokott emberektől és dolgoktól.

Az effajta korhelyekben, akik hosszú éveken át ittak, végül mindig marad valami italgőzös zagyvaság, valami ütődöttség, hibbantság, bár, különben ha kell, csaknem ugyanúgy ravaszkodnak, szélhámoskodnak és csalnak, mint akárki más.

Alighanem igaz az, hogy az emberi élet második fele rendszerint csak az első felében felszedett szokásokból áll.

Csak lustaságból ered az, hogy az emberek látszat szerint osztályozzák egymást, és nem találnak egymásban semmit...

Az olyan ember, akit túlságosan elragad a szenvedély - kivált, ha benne van a korban -, teljesen elvakul, és még ott is reményt sejt, ahol egyáltalán nincs; sőt elveszti józan eszét, és úgy cselekszik, mint egy ostoba gyermek, még akkor is, ha a bölcsek bölcse.

A jószívű, de esztelen bolond éppen olyan szerencsétlen bolond, mint az eszes, de szívtelen bolond.

Csak a lelki nemessége meglegyen valakinek, mást mindent megszerezhet tehetséggel, tudással, értelemmel, zsenialitással.

Ki-ki magáról gondoskodik, és az éli világát a legvígabban, aki a legjobban be tudja csapni magát.

A fennhéjázás teljes hiányában nyilvánul meg az igazi rendes ember, aki feltétlenül megbecsüli és megbecsülteti magát a maga helyzetében, akármilyen legyen is az, s bármit mérjen is reá a sors. Hogy valaki a maga helyzetében a kellő önbecsülést mutassa, rendkívül ritka a világon, legalább olyan ritka, mint az igazi méltóság...

Az ember, amilyen aljas, mindent megszokik.

Vannak olyan gyengéd és finom érzésű természetek, akiket valami makacsság, valami szemérem visszatart attól, hogy megnyilatkozzanak, és a szeretett lénynek kimutassák gyengeségüket, nem csak mások jelenlétében, hanem még kettesben is - kettesben még kevésbé; csak ritkán tör fel bennük a szeretet, s annál hevesebben, annál féktelenebbül, minél hosszabb ideig fojtották vissza.

Valamennyi emberi erény alapja a legmélyebb önzés. S minél erényesebb valami, annál több benne az önzés. Szeresd önmagadat - ezt az egyetlen elvet vallom.

Az asszonyok természete nem feneketlen tenger, könnyen ki lehet ismerni, de ravasz, szívós, makacs és hirtelen: azt mondja, adj uramisten, de mindjárt!

Adj csak szabadságot a gyenge embernek, ő maga gúzsba köti és visszaviszi. Ostoba szív a szabadsággal se megy semmire!

Érdekes és mulatságos, mi mindent tud néha kifejezni egy szemérmes, valósággal betegesen erkölcsös ember tekintete, ha az illető szerelmes, különösen, ha ezerszer inkább volna hajlandó a föld alá süllyedni, mintsem szavaival vagy tekintetével bármit is elárulni érzéseiből.

A nagyon büszke emberek közül sokan szívesen hisznek istenben, kivált azok, akik megvetik az embereket. Az erős egyéniségnek gyakran természet adta szükséglete, hogy találjon valakit, vagy valamit, ami előtt meghajolhat. Az erős néha nagyon nehezen viseli erejét.

Ha az ember bizonyos érzéseit kimutatja, hogy mindenki lássa őket, az szégyellni való, nem igaz? Ezért néha jobban szeretek elkomorulni és hallgatni.

Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé.