emberismeret

Nagyon aranyos ember, meg minden, könnyű boldogulni vele, mulatságos, sose ríkat meg. De szerelem-e ez? Úgy értem: ez minden, amiről szó van? Még amikor kerékpározni tanul az ember, akkor is le kell esnie egypárszor, és felhorzsolnia a térdét.

A földön élő emberek kilencvenöt százaléka egyszerűen tehetetlen. Egy százaléka szent, egy százaléka hülye. A többi három százalékot azok teszik ki, akik megteszik, amiről úgy vélik, hogy megtehetik.

Csomó dolog van, amiről az emberek azt hiszik, nem képesek megtenni, de amikor muszáj, rájönnek, hogy mégis megy nekik.

Aki képes rá, cselekszik, aki nem, az beleköt a cselekvők tetteibe.

Kétféle ember létezik a világon, ha valami nagyon rosszra fordul. (...) Mondjuk, van egy ház tele ritka festményekkel, szobrokkal és csodálatosan szép régiségekkel (...). És tegyük fel, hogy a tulaj, akié a villa, hallotta, hogy egy szörnyűséges hurrikán közeledik felé (...). Az egyik típus reméli a legjobbakat. Hogy talán a hurrikán meggondolja magát és irányt változtat. (...) A másik az úgy molyol, hogy a hurrikán pontosan az ő házát veszi célba, és az ő lakásán fog keresztültombolni. Ha az időjárásjelentés azt mondaná, hogy a hurrikán irányt vált, akkor ezt az ürge nem hiszi el, és arra jut, hogy a csapás menthetetlenül visszatér, hogy a házát a földdel tegye egyenlővé. Ez a második típus jól tudja, hogy nem árthat az, ha a legjobbat reméli, de a legrosszabbra készül.

Az emberek meglehetősen könnyedén beletörődnek a telepátia, prekogníció vagy teleplazma létezésébe, mivel ez a hit nem kerül semmibe. Ettől még nyugodtan alhatnak éjszaka. De az, hogy a gonoszság, amit az emberek cselekszenek, túléli őket, már sokkal nyugtalanítóbb.

Szüntelenül működik a késztetés, hogy halva lássunk valaki mást. Ezt a késztetést nem érintik a civilizációs és társadalmi változások, mert az ember lelkébe rögzült, abszolút jogos emberi szükséglet, hogy azt mondhassuk, nincs semmi bajunk, ezt pedig abból ítélhetjük meg, hogy másoknak nagyon is van.

Igazán vesztéskor mutatkozik meg a jellem, és nem győzelemnél.

Ha az ember vágyik valamire, nem érdekli, hogy az javára válna-e vagy sem.

Élnek közöttünk emberek, akik bámulatos érzékkel teszik fel, anélkül, hogy szándékukban állna, a legfeszélyezőbb, a legkínosabb kérdéseket - ez is egy adottság, olyan, mintha valaki folyton nekimenne az ajtónak.

Az ember néha azt hiszi, lelátott már az emberi hülyeség kútjának fenekére, és a (...) figyelmeztetés, miszerint a hülyeségnek eme kútja feneketlen, néha fölöttébb hasznos.

Talán minden kérdések legfélelmetesebbike éppen ez: mennyi borzalmat visel el az emberi lélek úgy, hogy még mindig megőrzi éber, befogadásra kész, lankadatlan józanságát.

A felnőttek soha nem veszik észre a gyerekeket. (...) Legföljebb ha gördeszkán vannak.

A világ tele van hülyékkel, akik kezük-lábuk összetörik, hogy megmutassák, milyen okosak.

Ha az ember a padlón van, egyesek késztetést éreznek, hogy a hátára vagy a nyakára lépjenek, ahelyett, hogy talpra segítenék. Ronda dolog, de hát ilyen az emberi természet.

Az ember, ha kap egy kis időt, mindenhez hozzászokik.

Az ember gyakran az élet legegyszerűbb válaszai fölött siklik el.

Azokból, akik nagyon sokáig betegek, gyakran válik követelőző, utálatos szörnyeteg. A türelmes, szentként viselkedő beteg legendája romantikus képzelgés, semmi egyéb. Mire az ágyhoz kötött beteg fenekén megjelenik az első felfekvés, addigra gonosz is lesz, belemar mindenkibe, és átragasztja másokra a maga nyomorúságát. Ő maga persze nem tehet erről, de ez nem változtat az érintettek helyzetén.

Az álszerénység majdnem akkora bűn, mint a gőg.

Azoknak az embereknek az életében, akik a saját erőforrásaikra vannak hagyatva, elkövetkezik egy pont, amikor megszűnnek élni, és kezdenek csupán túlélni.

Az ember afölött siklik el a legkönnyebben, ami az orra előtt van.

Ami ingyen van, mindent megér.

Az emberi természetet nem lehet elítélni, és van-e emberibb dolog, mint a kíváncsiság?

A felnőtt férfiak és nők agyának egy-egy rekeszében minden fejlődési szakaszuk jelen van - nemcsak a belső gyerek, hanem a belső csecsemő, a belső tizenéves, a belső fiatal felnőtt is.

Egy dohányos sosem szokik le, csak szünetet tart.

Csak néhány olyan hely van a világon, amit annyira ismerünk, hogy írni tudunk róla, de az emberek mindenhol egyformák. A barátság, a szeretet, a gyűlölet, a kapzsiság, a titkok rejtegetése, az ismeretlentől való félelem... ezek a dolgok ugyanolyanok mindenhol és minden kultúrában.

Mindig is úgy éreztem, hogy mindnyájunkban - királyoktól és hercegektől a palacsintázóban mosogató fickókig és az autópályák melletti motelekben ágyneműt cserélő lányokig - ott az egész világ.

A cselekvés pillanatában az ember kétségtelenül az erősebb impulzust hajlandó követni, és noha ez alkalomadtán a legnemesebb tettekre ösztönzi, általában arra készteti, hogy saját vágyait mások kárára elégítse ki.

A bolondok kivételével az emberek nem annyira az intellektusukban különböznek, mint inkább lelkesültségükben és buzgóságukban.

Azt mondják, hogy a vadászathoz való kedvtelés veleszületik az emberrel - valami ösztönszerű szenvedélynek a maradványa. Ha ez igaz, azt hiszem, hogy a szabadban való élet gyönyörűsége, ahol az égbolt alkotja a tetőzetet s a föld az asztalt, ugyanannak az érzésnek egyik megjelenési formája; a civilizálatlan ember tér benne vissza a maga vad és veleszületett szokásaihoz.