élet

A világ jövője nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem, hogy mennyire tiszteljük az életet.

A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi.

Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé.

Az élet tűz, amely mindig elhamvad, de újra lángra kap, amikor gyermek születik.

Mi egyéb az élet, mint egy csomó kínálkozó, izgalmas bolondság? Ne szalasszunk el egyetlenegyet se!

A világ csalásokon nyugszik, az élet pedig csalódás.

Minden győzelemben megbújt a jövendő vereség, minden örömmámor alján - a keserűség.

Az élet olyan, mint a tenger, (...) melyet sokféle szél, vihar szánt végig, s az a bölcs, aki bizton tudja vezetni élete kisded hajóját a viharverte habokon.

Élvezzük az életet, amíg lehet, mert előbb vagy utóbb, úgyis elvisz az ördög.

Az ember akkor él, ha sír, nevet, gondolkozik és szeret.

Az élet kínos, nehéz és gyakran olyan gordiusi csomókat teremt, hogy emberi erő azokat nem tudja megoldani.

Életünk nagymértékben attól függ, hogy mi magunk milyenné tesszük.

A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak - a lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye előttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.

Mindenki képes a terhét cipelni, napestig. Mindenki képes a munkáját végezni, bármily nehéz legyen is, egyetlen napig. Mindenki képes kedvesen, türelmesen, szerető módon, tisztán élni, míg a Nap alá nem bukik. És mindössze ennyi, amiről az élet szól.

Az élet abban találja meg gazdagságát, amit a világ követel tőle, értékét pedig abban, amit a szeretet vár tőle.

Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.

A világ szárazföldből és vízből áll, az emberi élet pedig evésből és verésből, és a verés van túlsúlyban.

Az élet nem más, mint találkozás és búcsúzkodás, és a halál ezek között a legkomolyabb, mert ott már nincs viszontlátás.

Hitem s tapasztalatom szerint egyaránt meg vagyok róla győződve, hogy fenntartani magunkat e földön nem keserves fáradság, hanem szórakozás, ha egyszerűen és bölcsen élünk (...). Nem szükséges, hogy az ember arca verítékében egye a kenyerét.

Mind csupán egy matematikai ponthoz viszonyítva vagyunk bölcsek, mint ahogyan a hajós vagy a szökött rabszolga a sarkcsillagra függeszti szemét; de ez elegendő irányítás egész életünkre. Talán nem érünk révbe kiszámítható időn belül, de mindenesetre megmaradunk a helyes irányban.

Olyannyira őszintén és teljesen behódolunk életmódunknak, hogy tagadjuk a változás lehetőségét.

Minden áldott reggel vidáman arra biztatott, hogy életemet tegyem éppoly egyszerűvé, sőt talán szabad így mondanom: ártatlanná, amilyen a Természet maga.

Az az életforma, amelyet az emberek di­csérnek, és sikeresnek tekintenek, csupán egyike az elképzelhető életformáknak. Miért túlozzuk el egyiknek a jelentőségét a többi rovására?

Akármilyen nyomorúságos az életed, éld bátran és nézz vele farkasszemet; ne ócsárold és ne próbálj menekülni belőle. Nem olyan rossz, mint amilyen te vagy.

Élhetsz száz évig, hogyha feladod azokat a dolgokat, amik miatt száz évig akarsz élni.

Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.

Az élet nem a művészetet utánozza, hanem a rossz tévéműsorokat.

Az élet sohase igazságos - és talán legtöbbünkre nézve jó, hogy nem az.

Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.

Az élet mindig ott a legnehezebb, ahol él az ember.