élet

Az élet: szüntelen elterelés, úgyhogy még arra sem eszmélhetünk rá, mi mellett terel el.

Napjaink meg vannak számlálva. A statisztikusok szorgalmasak.

Tanulhatnánk az élet természetes evolúciójától, mert okosabb nálunk, mégpedig azért okosabb, mert mintegy háromezerszer több ideje volt a tanulásra, mint nekünk, a fiatal emberi nemnek, amely alig egymillió évet számlál.

Gyakran meglepődöm rajta, hogy milyen vakon járunk-kelünk az életben, nem sejtjük, nem is képzeljük, mennyi tragédia, nagyszerű emberiesség, bánat, hőstett, aljasság és kétségbeesés színhelye az a darabka föld, ahol éppen élünk. És mi csak élünk, és nem is gyanítjuk mindezt.

Meddő, véletlen ajándék, Élet, mért is kaptalak? Titkos végzet, sanda szándék Kínhalálra szánna csak? Ki volt, aki létre hívott Semmiből, mily orv erő? Szenvedélyt bennem ki szított, Kétséget ki csalt elő?

Bár sok teher van néha rajta, Könnyű az élet szekere, S a vén kocsis, az ősz Idő nagy Ügyességgel bánik vele.

Az élet sokkal nagyobb dolog annál, semhogy vége lehessen, amíg utolsót nem lélegzünk.

Mindenkinek csak egy élete van; értéktelen és a legnagyobb érték, el is dobhatja, ha akarja, az sem nehéz. Igen ám, de vele együtt hátha elvész a bosszú is, és mindaz, amit bár megcsúfoltak, leköpködtek, nevetségessé tettek mindennap és minden órán, de ami akkor is, mindennek ellenére, körülbelül úgy neveznek, hogy: az emberségbe és az emberiségbe vetett hit.

Az életnek nincs tartalma - mégsem lehet csak úgy elhajítani, mint egy kilőtt patront! Talán még használható lesz a harcban, ha eljön majd annak az ideje, és akkor rá is szükség lesz.

A magzat. Hiszen ebben a pusztuló testben vakon növekszik egy tapogatózó élet. Közös a sorsuk. Emez még táplálkozik, szív mohón, csakis a növekedés ösztöne hajtja, hogy valamivé legyen, mindegy, mi lenne, mérnök, pap, katona, gyilkos, ember, akármi, de élni akar, szenvedőn és boldogan és összetörten - óvatosan haladt a műszer a láthatatlan fal mentén - míg ellenállásra nem talált, ott elővigyázatosan áttört - most kiemelni - vége. Vége az öntudatlan keringésnek, vége a sohasem szállt lélegzetnek, ujjongásnak, panasznak, növekedésnek, eljövendőnek. Fakó, élettelen húsdarabka csupán, meg egy kevés elcsöppenő vér.

Az élet elviselhetetlen lenne, ha örökké tartana.

Az életben több a boldogtalanság, mint a boldogság. És ezért könyörületes, hogy az élet nem tart örökké.

A könnyű lebegést mindig a váratlan dolgok hozzák (...), melyek a szükségesen már túl vannak, a fontosság nélküli s látszólag haszontalan dolgok - s ez azért van így, mert ezek a létnek ama bizonyos másik oldalához tartoznak, a naposabbikhoz, a nélkülözhetőhöz, a játékoshoz és álomszerűhöz. A halál közelségében eltöltött esztendők után a bor nem egyszerűen bor, az ezüst nemcsak ezüst, a zene, amely valahonnan belopakodott a terembe, nemcsak zene, (...) mindez egy másik élet jelképe lett, a gyilkosság és rombolás nélküli életé, az életért való életé, mely már-már csak legenda, eleven és reménytelen álmodozás.

Nagyjából mindegy, hol élünk (...). Lehet, hogy itt vagy ott kényelmesebben, de sohasem ez a fontos. A fontos csak az, hogy magunk milyenné tesszük az életünket.

Csak azok alkalmasak az életre, akik nem félnek a haláltól, és senki sem kész még a halálra, aki nem tett meg mindent, hogy élvezze az életet. Mind az élet, mind a halál egyaránt részei annak a nagy élménynek, amelyet földi létünk jelent.

A legtöbbet azok kockáztatják ezen a világon, akik soha a legkisebb kockázatot sem vállalják.

Senki nem aggódik igazán olyan dolgok miatt, amelyek évmilliók múlva fognak csak bekövetkezni. Még ha úgy érzi is valaki, hogy aggódik emiatt, igazából csak becsapja önmagát. Valami más, sokkal hétköznapibb dolog miatt aggódik, vagy egyszerűen rossz az emésztése; de valójában senki nem válik súlyosan boldogtalanná olyasvalaminek a gondolatától, ami millió és millió év múlva fog megtörténni a világgal. Így hát, noha lehangoló arra gondolni, hogy az élet egyszer majd kihal - legalábbis szerintem a legtöbben lehangolónak tartják, bár néha, mikor belegondolok, mit csinálnak az emberek az életükkel, szinte vigasztalónak érzem a gondolatot -, ettől még nem válik nyomorúságossá jelenlegi életünk. Pusztán arra sarkall minket ez a gondolat, hogy inkább más dolgokkal foglalkozzunk.

A boldog életnek bizonyos fokig föltétele a csendes élet, mivel az igazi életöröm csak a csend és nyugalom atmoszférájában tud megfoganni.

Nem arra törekszünk, hogy örökkévalók legyünk, hanem arra, hogy a dolgok és tettek ne veszítsék el előttünk azonnal értelmüket. Akkor megmutatkozik a semmi, amely körülvesz minket.

Élni csak azért tudsz, amiért elvállalod a halált.

Az életnek csak akkor van értelme, ha lassacskán elcseréli valamire az ember. A kertész halála mit sem árt a fának. De ha a fát fenyegeted, akkor kétszeresen hal meg a kertész.

A nagy tévedésed abban áll, hogy hiszel az emberi élet tartamában. Mert a lényeges: kinek vagy minek adja magát tovább az ember, amikor meghal?

Életednek csupán az a része lényeges, csupán az szülhet valódi műveket, amelyik mindenestől szolgálatába fogad, amelyik elkötelezi éhezésedet és szomjúhozásodat, gyermekeid kenyerét és a neked szolgáltatott vagy megtagadott igazságot. Különben nincs más, csak játék, torz élet, torz kultúra.

A víz semmi, ha nem tudod, mit jelent a hiánya. És az még nem élet, ha nem halsz szomjan.

Az élet nem más, mint lassú születés. Túl könnyű is lenne kész lélekhez hozzájutni.

Az élet tisztelete által lelki kapcsolatba lépünk a világgal.

Az élet igenlése az a szellemi cselekedet, amely által az ember abbahagyja azt, hogy csak úgy éljen a világban, tisztelettel kezdi saját életének szentelni magát, hogy ezzel a valódi értékére emelje azt.

A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak.

Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek.

Amikor az ember már nem veszi természetesnek a létét, hanem meglátja benne annak misztikusságát, ott kezdődik a gondolat.