élet

Mindegyikünk arról álmodozik, mi minden történhet, és meg vagyok róla győződve, hogy senki nem azon tűnődik, amit maga mögött hagyott, hanem azon, amit ezután talál.

Mindannyiunk élete győzelmekből és vereségekből áll - kivéve persze a gyávákat, (...) ezek ugyanis soha nem győznek és nem is veszítenek.

Soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra az élet, és jó, ha tudjuk, merre van a vészkijárat.

Az ember a természet egyetlen teremtménye, amelyik tudatában van annak, hogy meg fog halni. Annak ellenére, hogy tudja, a napjai meg vannak számlálva, s akkor ér véget minden, amikor a legkevésbé várja, úgy vívja meg élete csatáit, mintha méltó lenne az öröklétre.

Minden itt van a jelenben. Vagy elkárhozunk, vagy üdvözülünk. Vagy mindkettő, felváltva, minden percben, egyik vagonból másikba, egyik párhuzamos világból a másikba ugrálva.

A legfontosabb dolgok az életben, amelyek gyarapítanak minket, soha nem mutatják az arcukat.

Az élet állandó kockázatot rejt, és aki megfeledkezik erről, az soha nem készül fel a sors kihívásaira.

Mi a legviccesebb az emberben? (...) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.

Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.

Azok az ember legfontosabb tapasztalatai, amelyek elviszik a végső határig. Csak ezekből tanulunk, mert ezekhez minden bátorságunkra szükségünk van. Ha egy gazda megalázza a cselédjét, vagy egy férfi megalázza a feleségét, az nem bátorság, hanem gyávaság, bosszú az életért. Ezek az emberek soha nem mertek a lelkük mélyére nézni, soha nem kérdezték, honnan származik a vágy a vadság felszabadítására.

Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk.

A körforgásban nincsenek győztesek és vesztesek: csak állomások, amelyek egymást követik. Az ember szíve akkor lesz szabad, amikor ezt megérti.

Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal.

Az életünk előre meg van tervezve, egészen a legapróbb részletekig: megszületünk, tanulunk, egyetemre megyünk, keresünk egy férjet, hozzámegyünk - akkor is, ha a világ legrosszabb férje, nehogy azt mondják a többiek, hogy nem kellünk senkinek -, aztán gyerekeket szülünk, megöregszünk, és esténként kiülünk egy székre a ház elé, hogy nézzük az arra járókat, miközben úgy teszünk, mintha mindent tudnánk az életről, de egy pillanatra sem tudjuk elhallgattatni a szívünk hangját, amely azt ismételgeti: kipróbálhatnál valami mást is.

Az élet egy utazás. Rajtunk múlik, hogy miképp haladunk: csak áramlunk az árral, vagy követjük saját álmainkat.

Az élet néha igencsak kemény, de nagyon sok mindenért hálás lehetek.

Az élethez idő kell és sok-sok kapcsolat.

Ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, az olyan, mintha levágnánk a madár szárnyát, és megfosztanánk a repülés képességétől.

Amikor boldog vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a boldogságot. Amikor bánatos vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a bánatot. Mindkettő ugyanaz. Van egy apró, mozdulatlan pont, amely mindent figyel, mindennek a tanúja. Légy együtt ezzel a mozdulatlansággal, amikor csak teheted. Vedd észre ahelyett, hogy elsiklanál felette. A meghittség a leghatalmasabb szövetségesed. Maga a vagyok a lényed. Semmi sem idegen számunkra abban, hogy egyszerűen vagyunk. Az apró mozdulatlan pont először nem lesz nagy tapasztalat, ám határtalanul nagyra nőhet. Amikor meghalsz, és már nincs mibe kapaszkodnod, a vagyok tölti majd be az egész mindenséget. A bölcsek minden korban újra és újra elismételték ezt. Azonban nem szabad másodkézből elfogadnod az igazságot. Találd meg önmagadban, aki azt mondja, hogy vagyok, és kitágulva betölt téged. Ha ez megtörtént, biztonságban vagy. Lényed azonos lesz lelkeddel.

A lemondás az az ajtó, amelyen mindenkinek át kell lépnie, hogy megtalálhassa a szenvedélyt. Lemondás nélkül a szenvedély középpontjában az ember élvezetek és izgalmak utáni sóvárgása áll. Lemondással azonban a szenvedély egyenesen magára az életre irányul - spirituális értelemben a szenvedély: hagyni, hogy az élet folyójának örökkévaló és soha véget nem érő áradata magával ragadjon.

Az emberek többnyire habzsolni akarják az életet. Mind többet és többet akarnak maguknak. Ilyen hozzáállás mellett az élet nem ajándék, inkább zsákmány, amit másoktól rabolsz el.

Utazók vagyunk egy kozmikus utazásban - csillagpor, amely a végtelenség örvénylésében kavarog. Az élet örök. Az élet kifejeződései azonban tünékenyek, elsuhanóak, mulandóak. (...) Egy pillanatra megálltunk, hogy találkozzunk egymással, érezzük, szeressük egymást és részesüljünk egymásból. Ez becses pillanat, de futólagos. Kis epizód az örökkévalóságban. Ha gondoskodásban, tisztaszívűségben, szeretetben részesülünk, gazdagságot és örömet teremtünk egymás számára. És akkor ez a pillanat megérte a fáradtságot.

Bármi került érintkezésbe az életünkkel egy-egy pillanatban, (bizonyosra vehetjük, hogy) az pontosan az, amire abban a pillanatban az életünkben szükség van. Minden esemény mögött üzenet rejlik.

A célok háromnegyede sosem valósul meg, a megvalósult célok többsége pedig nem hoz komoly eredményt, mert állandóan csak készülünk az életre, ahelyett, hogy élnénk. Vagyis a jelent feláldozzuk a jövő oltárán.

A hegyek apró kavicsokból épülnek fel. Az óceán parányi vízcseppekből áll össze. Hasonlóképpen az élet is kis mozzanatok, tettek, szavak és gondolatok összessége, melyek közül mindegyik - legyen akár jó, akár rossz - rendkívüli hatással bírhat.

Ha szereted az életet, ne vesztegesd az időt, mert az idő maga az élet.

Az az igazi élet, amit másokért élünk.

A túlvilág, ami a középkori emberek életének értelmet adott, semmivel sem volt kevésbé egy káprázat része, mint a modern emberek által favorizált humanista, nacionalista és kapitalista értelmek. A tudós, aki azt állítja, az élete értelmes, mert növeli az emberi tudást, a katona, aki azt állítja, az élete értelmes, mert a hazája védelmében harcol, és a vállalkozó, aki egy új cég felépítésében találja meg élete értelmét, ugyanúgy egy illúzió rabjai, mint középkori megfelelőik, akik ezt az értelmet a Szentírás olvasásában, keresztes háborúk vívásában és katedrálisok felépítésében találták meg.

Tisztán tudományos szempontból az emberi életnek egyáltalán semmi értelme nincsen. Az emberiség egy vak fejlődési folyamat eredményeként jött létre. Tetteink nem valamiféle kozmikus, isteni terv részei, és ha a Föld bolygó holnap felrobbanna, az univerzum valószínűleg ugyanúgy működne tovább. Legjobb mostani tudásunk szerint az emberi szubjektivitás nem fog hiányozni belőle. Ennélfogva bármiféle "értelem", amit az emberek az életüknek tulajdonítanak, csupán káprázat.

Azt, hogy a pénz interszubjektív valóság, viszonylag könnyű elfogadni. A legtöbb ember azt is örömmel elismeri, hogy a görög istenek, a gonosz birodalmak és az idegen kultúrák értékei csak a képzeletben léteznek. Azt azonban, hogy a mi istenünk, a mi nemzetünk és a mi értékeink is puszta fikciók, már nem akaródzik elfogadnunk, mivel ezek azok a dolgok, amelyek értelmet adnak az életünknek. Hinni akarunk abban, hogy az életünknek van valami objektív értelme, és hogy az általunk hozott áldozatoknak nem csak a fejünkben létező történetek szerint van célja. A valóságban azonban a legtöbb ember életének csak az egymásnak mesélt történetek keretein belül van értelme.