élet

Testemen-lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bűn, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sőt a legszégyenletesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely, általam kívánt, általam elképzelt világhoz, az általam kigondolt tökéletességhez, hanem megelégedjem vele már most, szeressem úgy, ahogy van, és örüljek, hogy része vagyok.

A szívünket nem zárhatjuk el az élettől, de megtaníthatjuk arra, hogy a véletleneken felülemelkedve, töretlenül szembe tudjon nézni a fájdalommal.

Néha könnyedén, gondtalanul és kötelmeinkről megfeledkezve cselekszünk ezt-azt, mintha szemlátomást minden akár fordítva is történhetne. Máskor viszont, más órán, semmi sem lehet másként, mint ahogy van, semmi sem könnyű és kötelességmentes, és minden lélegzetvételünket valamilyen súlyos, külső erő, sors irányítja.

A kétségbeesett ragaszkodás az élethez a legbiztosabb út a halálba, és csak az éri el a halhatatlanságot, aki meg tud halni, meg tud válni porhüvelyétől, és átadja magát az örök változásnak.

Nem azért születtünk a földre, hogy majd emlékezzenek ránk, hanem azért, hogy felkészüljünk az örökkévalóságra.

Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk.

Az élet vagy vakmerő kaland, vagy semmi.

A biztonság mítosz. Nem létezik. A veszély kerülése hosszú távon nem biztonságosabb, mint egyenesen szembenézni vele.

Egyre sürgetőbb, hogy felismerjük a szellemi élet fontosságát, mert csakis a szellemi, a lelki élet adhatja meg a békesség és az igazi boldogulás szilárd alapját.

A városi közösségekben minden egyes ember élete minden szempontból olyannyira kiszámított, iparilag megtervezett, mint egy alkatrészé, amelynek hibátlanul kell illeszkednie az egész gépezet működésébe. Ebben az értelemben az ember nem ura a saját életének. Semmilyen kontrollal nem bír fölötte. Túlélőként él, napról napra az előírt, rászabott sebességgel követve a közös életvezetési mintát.

Húzod a sors szekerét, nem számolod a lépteidet, egyszerűen mész.

Életérzésem: egy olyan pokol fenekén vagyok, amelynek minden pillanata csoda.

Miután az ember már rádöbbent egy megrázó és könnyen fölidézhető belátással saját céltalanságára, felfoghatatlan számára, hogyhogy a többiek még ennyire sem képesek. Kioltani magad oly magától értetődő és egyszerű tettnek néz ki! Miért hát olyan ritka, miért mulasztja el mindenki? Azért, mert az értelem hiába utasítja vissza az életkedvet, a cselekvéseket elnyújtó semmi ereje meghaladja minden abszolútumét; ez magyarázza a halandók hallgatólagos szövetségét a halál ellen; ez a semmi nem puszta jelképe a létezésnek, ez maga a létezés; ez a minden. És ez a semmi - ez a minden -, bár képtelen értelmet adni az életnek, mégis arra kényszeríti azt, hogy kitartson abban az állapotban, amiben van: az öngyilkosság-nélküliségben.

Mit számít az, hogy élek, vagy hogy meghalok, vagy hogy - de ezzel kész is. Több lehetőség nincs. Micsoda szerény választék!

Meg kellene szokni azt a gondolatot, hogy semmit sem nyerhetünk azzal, hogy élünk, de azzal sem, hogy meghalunk. Ebből a bizonyosságból kiindulva előnyösen megszervezhetnénk a létünket.

Az a tény, hogy a földön minden élet halállal végződik, nem bizonyság arra, hogy az élet célja a halál.

Miután rájöttünk, hogy az életnek semmi értelme, nincs más hátra, mint hogy értelmet adjunk neki!

Az élet nagy báját az életjelenségek finomsága adja.

A természet nagy elvekre épül. A természet nem épít külön elveket egy fának, egy bokornak, egy virágnak, egy embernek. Minden egy közös nagy alapelvre épül, úgyhogy végeredményben mindegy, hogy mit tanulmányozunk, ha elég értelmesek vagyunk ahhoz, hogy az élet alapelveit, szerkezetét megértsük.

Élni annyit jelent, mint tettekben, érzésekben, gondolatokban megélni az életet. Ez a tapasztalás az időben történik, így végső soron az idő a legszűkösebb erőforrásunk. (...) Épp ezért a leglényegesebb döntéseink közé tartozik, hogy mire szánjuk és mire szenteljük az időnket.

Ahhoz, hogy az ember legyőzze az élet fájdalmát, őszintének kell lennie önmagához, elismerve hibáit és gyengéit. Mint egy sebésznek, hajlandónak kell lennie mélyen belevágni a lélek gennyező sebeibe. Máskülönben túl sok energiáját emészti fel a tagadás vagy a csalódások miatti önmarcangolás.

Az örömteli élet mindig egyedi alkotás, és nem lehet recept alapján megvalósítani.

A valóságban az élet minősége nem függ közvetlenül attól, hogy mink van vagy mit gondolnak rólunk mások. Ha van valaminek egyáltalán szerepe ebben, akkor annak, hogy mi hogyan érezzük magunkat és mit gondolunk arról, ami történik velünk. Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni.

Életünk legszebb élményei nem passzív, befogadó, ellazult állapotban érnek bennünket - noha az ilyenek is lehetnek élvezetesek, ha keményen megdolgoztunk értük. A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghezvigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot. A tökéletes élmény tehát olyasvalami, ami nem csak úgy megtörténik velünk, hanem inkább mi hozzuk szándékosan létre.

Életünk minőségét az fogja meghatározni, hogy a számunkra kiszabott hetvenvalahány év milyen tevékenységekkel telik, és mi történik tudatunkban.

Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.

Eddig is mindent kitaláltam, ezentúl is azt teszem. Az életnek nem jut soha semmi eszébe.

Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.

Keressétek, amit kerestek, de nem ott található, ahol keresitek. Boldog élet felé loholtok a halál országában, de nincs ott boldog élet.

Midőn a hervadás és rohadás folytán a gyöngéd virágot néhány porszemmé, az emberi és állati testet maroknyi földdé látjuk leolvadni, ne gondoljuk, hogy az azokat egybetevő anyagrészecskék elenyésztek, megsemmisültek; csak kiléptek a régi összeköttetésből, hogy egy ujba menjenek át; szárnyakra kelve szétoszoltak a levegőben, hogy uj életnek adjanak eredetet.