élet

Minden legyen fehér vagy fekete, minden legyen határozott körvonalú és jól definiált. De az élet nem ilyen, Mademoiselle! Bizonyos dolgok még nem estek meg, csak az árnyékukat vetik előre.

Az élet olyan, mint egy vonat (...). Megy tovább. És jó is, hogy így van. (...) Mert a vonat végül eljut az úticéljához.

Ilyen az élet! (...) Nem hagyja magát szépen elrendezni, ahogy szeretnénk. Nem hagyja, hogy megússzuk az érzelmeket, hogy csak az ész, az értelem szabályai szerint éljünk! Hiába mondanánk: "Ennyit akarok érezni, többet nem!"

Akkor kell nyugalomba vonulni, amikor az ember még élvezheti az életet.

Hát bizony, nem is volna jó, ha mindnyájunkat egy fából faragtak volna. De nagyon bánt, ha azt látom, hogy valaki nem él teljes életet. Én minden percet élvezek, és szeretném, ha mások is így éreznének. Sokan mondják, biztos halálra unom magam, amiért évszámra itt töltöm az időt, a világ végén. Szó sincs róla, mondom én. Mindig elfoglalt vagyok és mindig boldog!

Az egész élet veszélyes. Mi, akik a civilizációnak egy kis csücskében nőttünk fel, hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ennyiből áll ugyanis a civilizáció, Easterbrook. Itt-ott összegyűlik néhány ember, hogy egymást megvédje, és ilyenformán képes túljárni a természet eszén, és le is győzi. Legyőzték a dzsungelt, de ez a győzelem csak átmeneti. A dzsungel bármelyik pillanatban ismét magához ragadja a hatalmat. Az egykor büszke városok mára romhalmazzá váltak, burjánzó növényzet nőtt rajtuk, és a nyomorult kis emberek éppen csak túlélték. Az élet mindig veszélyes, ezt soha ne feledje. Lehet, hogy nem a nagy erők, hanem a tulajdon kezünk munkája pusztítja majd el. Ma nagyon közel állunk ahhoz, hogy ez bekövetkezzék.

Lehetsz okos vagy előrelátó, megtervezheted az életed minden lépését, és ha elég erős vagy, sikert sikerre halmozol, de a világ minden okossága és óvatossága sem képes megmenteni a szenvedéstől.

Végül minden jóra fordul. Amíg gyerek vagy, ezzel biztatnak a felnőttek, de később magad is tapasztalod.

Ott szeretne élni az ősei kastélyában, feleségül akarná venni a lányt, akit szeret, gazdag akarna lenni, és közben nagy zeneszerző is szeretne lenni. Pedig ahhoz, hogy e négy dologból csak egy is valóra váljon, oda kell adnia minden energiáját. Nem valószínű, hogy mindent meg fog kapni. Vegye már tudomásul, hogy az élet nem ponyvaregény.

Az élet nem intézhető el a modern irodalomból vett bölcs mondásokkal. Ne felejtsd el, hogy a természet vad és vérszomjas.

A civilizált életnek a föld az alapja, a föld, amely ad, mindig csak ad. Ebben a világban házakat emelnek, és megtöltik őket tárgyakkal. Termékeny, anyáskodó világ, amelyben sokkal bonyolultabb dolog életben maradni, ahol a sikernek és az elbukásnak száz meg száz lehetséges módja van.

A halál árnyékában ragaszkodunk az élethez.

Soha nem szűnő, lenyűgöző hatással vannak rám az élet permutációi és kombinációi.

Csak az embernek adatott meg az öröklét. Vajon mi ez, ha nem arrogancia? És mégis hiszünk benne.

Mindenkinek az életében vannak olyan fejezetek, amelyekről az ember reméli, hogy sohasem tudódnak ki.

A dolgok sohasem akkor történnek, amikor várunk rájuk.

A szerelmi csalódás gyakran a fiatal lányok javára válik. Komolyabban veszik tőle az életet.

Az élet bonyolult dolog (...). Végtelen bátorság és sok kitartás kell hozzá. És a végén az ember mégis felteszi a kérdést: "megérte"?

- Azt hiszem, borzasztó veszélyesen kellene élni, már ha erre az embernek lehetősége adódik. De az élet, egészében véve, nagyon is ártalmatlan. - Azért vannak kivételes percek.

Egy ember nemcsak önmaga él és hal meg. Továbbadja, ami benne rejlik, az utána jövőknek...

Negyvenegy éves korára (...) az ember megtanulja, hogy az egész jövője nagyon ritkán forog kockán. Az élet sokkal rugalmasabb.

A végben ott a kezdet... Gyakran hallottam ezt az idézetet. Egész jól hangzik - de mit is jelent valójában? Létezik-e olyan pont, amelyre az ember odabökhet az ujjával és kijelentheti: ezen a napon ekkor és itt, ezzel az eseménnyel kezdődött minden?!

Az ember eleinte figyel... aztán lankad a figyelme... gondolatai elkalandoznak, és hirtelen észreveszi, hogy elmulasztott valamit!

Azt szerették volna, ha egy rendes lánnyal kezdek járni, félrerakom a pénzt, összeházasodunk, aztán letelepszünk, és szerzek magamnak egy rendes, állandó munkát. Aztán csendben telnek-múlnak a napok, évre év jön, a világnak sosincs vége, ámen. Köszönöm, de én ebből nem kérek! Kell, hogy legyen ennél jobb is. Nekem nem hiányzik ez az egyhangúság, nem hiányzik, hogy az életemet ilyen dögunalomban bicegjem végig. Ebben a világban, gondoltam, ahol műholdakat tudtak fellőni az égbe, ahol arról beszélnek, hogyan fognak eljutni a csillagokra, kell hogy legyen valami, ami megdobogtatja az ember szívét, amiért érdemes az egész világot végigkutatni.

Az ember életét egyáltalán nem azok a dolgok irányítják, amelyeket olyan nagy szavakkal nevezzünk meg, mint szerelem (...), élet, halál, gyűlölet. Hanem egy csomó kicsinyes, lealacsonyító dolog. Olyasmik, amiket az embernek el kell viselnie, és amikre nem is gondol, míg csak be nem következnek.

Különös (...), hogy milyen örömöt okoz az embernek, ha élénk, fénylő színeket préselhet ki egy palettára, és szétmázolhatja őket egy vásznon! Néha tudja az ember, hogy mit is akar csinálni, és néha nem, de mindig élvezet.

Egy rossz cselekedet - és itt a rosszat nem úgy értem, hogy gonosz, hanem elhibázott, rögtön érezteti a hatását: olyan, mint mikor táncolsz, és elvéted a lépést, vagy hamisan énekelsz... fülsértő (...). Ha nő lennék, azt mondanám, hogy olyan, mint ha kötés közben leejtesz egy szemet.

Minthogy jófor­mán egész életemet fiatalok között töltöttem, úgy szemlé­lem az életet, mint a múló idő egy szakaszát, amely önma­gában véve is teljes. Mint ahogy Eliot mondja: "A rózsa pillanata meg a tiszafa pillanata ugyanaddig tart."

Egyszerűen nem értem, hogy miért kapaszkodnak az emberek úgy egymásba. Az élet akkor szórakoztató, ha nem veszed komolyan!

Mindannyiunkkal történik egy s más (...). Ilyen az élet. Bele kell törődni. Van, aki képes rá, van, aki nem.