idő

Még ha létezik is az idő, jelentéktelenségének felismerése a bölcsesség kapuja.

A jövő soha nem más, mint rendrakásra váró jelen. Nem előre kell látnod, hanem el kell szenvedned.

Ki látja nőni gyermekét a jelen pillanatban? Senki. Az idegenek mondják: "Mennyire megnőtt!" Az anya vagy az apa azonban nem látta nőni gyermekét. A gyermek az időben lett. És minden pillanatban az volt, aminek lennie kellett.

A múló időt ne úgy fogjuk fel, mint ami koptat és elveszejt, ne egy marék homokot lássunk benne, hanem valamit, amiben kiteljesedünk!

Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképp akkor, amikor időszerűtlennek látszik.

Az idő nem irgalmaz az emberi szívnek, és kacagja szomorú küzdelmét az emlékért.

A múltat nem lehet jelenné tenni; soha nem tudhatjuk meg, hogy mik nem vagyunk. Pedig ugyanaz a fátyol fedi a múltat, a jelent és a jövőt.

Aki agyonüti az időt, mindenképpen az örökkévalóságot károsítja.

Az idő néha úgy röpül, mint a madár, máskor meg vánszorog, mint a csiga. Akkor boldog az ember, ha észre sem veszi, hogy gyorsan múlik-e vagy lassan.

Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé.

Senki sem lehet olyan gazdag, hogy visszavásárolhassa a múltját.

Nincs tegnapunk, és nincs holnapunk. Elfelejtjük az időt, elfelejtjük az életet, és békességben vagyunk.

Mindig. Szörnyű szó. Borzongok, ha hallom. Nők szeretik használni. Minden románcot elrontanak, mert azt akarják, hogy örökké tartson. Különben ostoba szó. A futókaland és a sírig tartó szenvedély közt csak az a különbség, hogy a futókaland kissé tovább tart.

A múlt egyetlen varázsa az, hogy múlt.

Aki folyton a múltját fürkészi, nem érdemli meg, hogy jövője legyen.

Én féltem, hogy későn érek haza: egész életemben az a buta félsz, és mindig tekintettel lenni másra, mindenre... az idő meg csak múlik, és a szemem sarkában már szarkalábak.

A kortársak mindig a legkevesebbet tudják saját korukról.

Sose várd a jövőtől, miként a bolond várja a folyóparton, hogy a víz lefolyjon egyszer. Mert a folyó, akárcsak az élet, örök, miközben pillanatról pillanatra más és más.

Ahogyan a múltunkat sokféleképpen magyarázhatjuk, jelenünket számtalan módon megváltoztathatjuk, és különféle lehetséges jövők állnak előttünk.

A nehéz kérdéseket az idő oldja meg.

Miért van idő? Miért mindig csak ez az idióta egymásután, s miért nincs pezsgő, laktató egyidejűség? (...) E röpke életen át élvezhet, alkothat az ember, de mindig csak dalt dal után dalol, s az egész, teljes szimfónia sosem csendül fel egyszerre összes hangjával és hangszerével együtt.

Piszkáltál már kötőtűvel faliórát? Én igen, és eközben egyszer csak elszabadult a pokol, az idő csörtetve lepergett, a mutatók versenyt futottak a számlapon, irtózatos zakatolással, őrült iramban, pertissimo kergetőztek körbe-körbe, mígnem az óra kilehelte a lelkét. Mostanában nálunk is így van: a nap és a hold egymást űzve rohan az égen, mintha ámokfutók volnának, a napok kergetik egymást, s az idő úgy elrohan, mintha egy lyukas zsákból peregne ki.

Az időpazarlásnak két fő formája van: a sajnálkozás és az aggódás. Amikor a múlt fölött sajnálkozunk, rengeteg időt pazarolunk arra, hogy visszafelé nézzünk valamire, amin már úgysem tudunk változtatni. Amikor pedig a jövő felől aggodalmaskodunk, olyan események töltenek el szorongással, amelyek esetleg soha nem is következnek be. Ennek az a következménye, hogy elpocsékoljuk a napi energia- és idő-adagunkat.

Az idő sohasem vár, szigorúan halad tovább. De nemcsak az idő halad, vele együtt az életünk is telik, ugyanazon a pályán. Ha valamit elrontottunk, nem fordulhatunk vissza, hogy újra próbálkozzunk vele. Az idő nem ismeri a második esély fogalmát.

Élni annyit jelent, mint tettekben, érzésekben, gondolatokban megélni az életet. Ez a tapasztalás az időben történik, így végső soron az idő a legszűkösebb erőforrásunk. (...) Épp ezért a leglényegesebb döntéseink közé tartozik, hogy mire szánjuk és mire szenteljük az időnket.

Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet.

Arra gondoltam, hogy van két és fél órám, és azt csinálhatok vele, amit akarok. Arra gondoltam, hogy az ember addig fiatal, amíg hébe-hóba van ilyen két és fél órája. Nem sürgetik. Nem várják. Nem marasztalják. Senkitől sem fél, és senkit sem irigyel; csak van. Arra is gondoltam, hogy ez el fog múlni, de elhessegettem ezt a gondolatot.

Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.

A történelem pulzusa lassan ver; az ember években méri az idő múlását, a történelem nemzedékekben.

Az idő egyetlen tudatvalósága a jelen. Múlt és jövő: a mi fikciónk. A múlt: absztrakció, a jövő duplán az.