szabadság

English1 Magyar208 Română1
Nem vagyok jó. Önző vagyok, meg akarlak tartani, vissza akarlak szerezni. Ennek egy módja van csak: felszabadítalak. Menj el tőlem, keresd meg a világban, amiről azt hiszed, hogy nem találtad meg ebben a házban. Szabad vagy. Csak szabad emberek ismerhetik meg önmagukat, igazi vágyaikat.
Csak a mámor a végtelen, amikor a kéj (...) feloldja a lélekben az egyéniség, a személyiség rögeszméjét. Minden más véges.
Különös biztonságérzet hatja át egész lényét, mintha minden szabad és megengedett lenne végre számára: nem kell udvariasnak lenni, nem kell megtartani a szabályokat és formákat, nem kell sietni, bókolni, civilizált urat játszani. Ez most a pillanatok egyike, mikor az élet felrúgja a megegyezéseket, mikor a játékszabályok nem érvényesek.
Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod. Bontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen.
Hamaros meg-őszülés: Eggyesülés, Gyermek szülés, Tisztes házi tűz, Tej szag, póya bűz, Nem lészek én Fejős tehén, Gyászolván szabad Vándorlásomat.
A levegőt s a szabadságot csak akkor érezzük, ha nincs.
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul: "Édesanyám! Mi a szabadság?" A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte: "Amikor hazajönnek a katonák, fiam." Ó, hóvirágos régi március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy "szabadság"! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek: "Édesapám, mi a szabadság...?" Ó, hóvirágos régi március...! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen: "fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian."
Mert az a Magyarország, amit én megismertem, ezer kis hibája mellett is magában hordozta a nagyság és méltóság minden jelét. Az egyéniség országa volt, az egyéniség szabadságának országa, mely szabadság tisztelete mélyen gyökerezett mind a rendszerben, mind az emberek lelkében.
Jogod van az élethez, éppen úgy, mint a pillangónak. (...) Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek, igaznak.
Mint ahogy az ember nem veszi különösebben észre azt, hogy tiszta, napsütötte levegőt szív be a tüdejébe. Csak amikor koromba és porba kerül, csak akkor emlékszik vissza arra, hogy valamikor más volt a levegő. Éppen így nem érzi az ember a szabadságot sem, amikor benne él.
Fönt a hegyekben, ahol éltünk, mókust fogott egyszer egy szénégető. Ketrecet is csinált hozzá, faketrecet. Úgy hozta el nekem. Kicsi voltam még akkor, nem tudtam, mit jelent a ketrec. Nagyapám mondotta meg, aki juhász volt a legelőkön. A ketrec, mondotta, elzárja a teremtényt az Istentől. Elzárja tőle az életet. A napot, a szelet, a fákat, az egész világot. Aki ketrecben él, az olyan, mintha nem is élne. Vagy még rosszabb annál. A ketrec az ördög találmánya, mondotta nagyapám. És én kiengedtem a mókust még azon a napon, amelyen a szénégető hozta.
Szegény magyar testvérem, valahol Budapesten, vagy az Alföldön, vagy távol Dunántúl: sajnállak, mert te nem ismerheted ezt az érzést. Nem tudhatod, mi az: honvédeket várni. Sajnállak, mert te nem éltél rabságban huszonkét évet, nem szenvedtél megaláztatást, nem tűrtél idegen parancsot. Téged nem üldöztek, nem raboltak, nem voltál megvetés céltáblája magyarságod miatt. Te nem is tudhatod igazán, hogy mi az, amit mi éreztünk akkor! (...) Az egész testünk egyetlen szív volt, az egész utca egyetlen szív volt, az egész világ egyetlen szív volt, és ez a szív úgy vert és dobogott, hogy nem lehetett már bírni vele. (...) Úgy éreztük, hogy a szívünk kettéhasadt és szétnyílt. Kiömlött belőle minden, ami évek óta felgyűlt, s meztelen csupasz szívünk ott piroslott tisztán és feltárva a honvédek előtt, akik eljöttek, akik a mieink.
Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel.
Minden fogadalom hadüzenet a természetnek, mert a fogadalom olyan lánc, amely állandóan csörög, és emlékezteti viselőjét, hogy nem szabad ember.
Abban a percben, abban a másodpercben, amikor elkötelezed magad a szabadságnak, függetlenségnek és igazságnak, akár meg is ölhetik a tested, a lelked akkor is győzni fog.
Szabadság? Minek a szabadság? A boldogság épp az, hogy az ember az ő vágyaival, gondolataival szeret, kíván, gondolkozik, azaz semmi szabadság - ez éppen, ami boldoggá tesz.
Gyalog és könnyű szívvel indulok a nyílt úton, Épen, szabadon, előttem a világ, Akárhova elvezet a hosszú barna fonal. Többé nem kérdem a szerencsét, magam vagyok a szerencse, Többé nem sopánkodom, nem késlekedem, semmi hiányom, Elmarad az otthoni gond, kétség, óvatos ingadozás, Egészségesen, elégedetten haladok a nyílt úton. A föld elég nekem, Nem vágyom a vezércsillagokat közelebb vonni az égről, Tudom, ahol vannak, helyükön vannak, Tudom, segítik a hozzájuk tartozókat.
Amikor a tested minden sejtje annyira jelen van, hogy élettől vibrálónak érzed őket, és amikor az élet minden pillanatában megéled a Lét örömét, akkor mondhatod el, hogy megszabadultál az időtől.
Önmagadat gondolattal definiálni: önmagad korlátozása.
Nem lehetsz szabad a jövőben. A szabadság kulcsa a jelenlét, tehát csakis most lehetsz szabad.
Ha nem illik, ne tedd! Ha nem igaz, ne mondd! A kezdeményezés legyen mindig a tied!
Gyakran érzem magam úgy, mint egy sziklának rohanó vonat kalauza, aki fel-alá rohangál a kocsikban az embereket figyelmeztetve, hogy szálljanak le, még mielőtt túl késő lesz, de azok csak csodálkozva bámulnak ezen a nyilvánvaló zagyvaságon. Nem szabadíthatunk fel senkit, aki nincs meggyőződve arról, hogy szüksége van a felszabadításra.
Az éj gyertyái leégtek, s a reggel ugrásra készen áll a hegytetőn. Indulok élni. Maradnom: halál.
No lám milyen becstelen eszközzé akartok ti tenni engem. Játszani akarnátok rajtam; ismerni billentyűimet; kitépni rejtelmem szívét; hanglétrám minden hangját kitapogatni a legalsótól a legfelsőig; pedig e kis eszközben zene rejlik, felséges szózat, mégsem bírjátok szavát venni. A keservét! Azt hiszitek, könnyebb énrajtam játszani, mint egy rossz sípon? Gondoljatok bármi hangszernek: rám tehetitek a nyerget, de nem bírtok játszani rajtam.
Egy a célja a magánynak - vélem én: hogy nyugodtan és tetszésünk szerint él­jünk.
Ha lemondunk a szabadság, a hatalom és a vagyon iránti végső igényeinkről is, elnyerjük az igazi szabadságot, hatalmat és vagyont, amelyek az által lesznek valóban a mieink, hogy Istentől kaptuk őket, és ezért tudjuk azt is, hogy valójában mennyire nem a "mieink".
A szelídített madár a szabadságról dalol. A vadmadár repül.
Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy birtokolnánk.
Kérlek, törd össze ezt a poharat - és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek.
Láttam, hogy az emberek folyton a szabadságra hivatkoznak, holott ezen alapvető joguk mellett, annál inkább rabszolgái szüleik vágyainak, egy olyan házastársnak, akinek annak idején megígérték, hogy "holtomiglan-holtodiglan" kitartanak mellette, az üzlet mérlegének, a rendszernek, félbemaradt projekteknek, szerelmeknek, akiknek nem tudták azt mondani, hogy "nem" vagy, hogy "elég", a hétvégéknek, amelyeken kötelező együtt ebédelniük olyan emberekkel, akikhez semmi kedvük. Rabszolgái a luxusnak, a luxus látszatának és a luxus látszatának látszatának. Rabszolgái egy olyan életnek, amit nem ők választottak maguknak, csak elhatározták, hogy végigcsinálják - mert valaki meggyőzte őket, hogy így lesz a legjobb. És így telnek teljesen egyforma napjaik és éjszakáik, és számukra a kaland csak egy szó valami könyvben és csak egy kép a tévében, ami mindig be van kapcsolva.