szabadság

A megkötöttség minden formája a lélek tulajdonképpeni erejét köti meg, s (...) az ember igazi értéke csak akkor kerül előtérbe, amikor megszabadul az elfogódottságtól.

A demokráciában leélt szegénység a kényurak környezetében uralkodó úgynevezett boldogságnál annyival kívánatosabb, mint a szabadság a szolgaságnál.

Senki sem lehet szabad, aki szen­vedélyeinek rabja.

Ha lenéznénk az űrből a földre, nem látnánk az országhatárokat. Csak egyetlen kis bolygót látnánk.

A "nyitott" szó jelentéséhez nálam egy nyitott ajtó képzete társul. Olyan, amit könnyen, minden nehézség nélkül lehet nyitni. A "szabad" ugyanezt jelenti. Ha valaki nyitott és szabad, akkor egyre több új gondolatot képes magába fogadni, és ez egyre több energia kifejtésére készteti. Ez mind mások felé árad, s ily módon segít rajtuk. Ez igen hasznos és szükséges, különösen manapság.

Érzem, hogy szabad vagyok, de tudom, hogy nem vagyok az.

Minden meggyőződés a szabadság akadálya.

A tudat feletti hatalmat nem lehet intézményesíteni.

Mindenkinek lehetősége van arra, hogy befolyást gyakoroljon a saját valóságára.

Mentől függetlenebb valaki vagyoni tekintetben az anyagi szükségektől, egészségi tekintetben a betegségektől, mentől inkább kiművelte értelmét: annál inkább le tudja győzni az cselekvésére befolyást gyakorló belső és külső körülményeket.

Az igazán nagy változások a történelemben mindig észrevétlenül mentek végbe (és a változás útjában álló súlyos akadályok láttán ma ez az egyetlen, amiben bízhatunk). Előbb a próféták és apostolok szavai által, akiket esetleg megköveznek vagy kigúnyolnak képtelen nézeteikért. Azután az emberek szívében. Később a kisebb-nagyobb közösségek mindennapjaiban. Az elnyomó rendszereket nem szokás megdönteni. Ha fegyveres erőszak végez velük, bukásukat rendszerint még szörnyűbb elnyomás követi. A jövő nem ezekből a véres rögtönzésekből születik, hanem a szabadság kicsiny körei kezdenek tágulni, míg végül összeérnek.

Az emberek úgy általában szeretik a szabadságot, de pontosan nem tudják, ez miben áll és milyen lehet. Ha megkérdezik az embereket, hogy szeretnek-e szabadon élni, igennel fognak válaszolni. Ha megkérdezik őket arról, hogy ők akarnak-e a sorsuk felől dönteni, akkor már más lesz a válasz, mert egy bizonyos szempontból szeretik a szabadságot, más szempontból azonban félnek tőle. A szabadság ugyanis felelősséggel is jár: mi vagyunk felelősek saját életünkért, a környezetünkért, nemcsak családunkat, hanem egész országunkat értve ezalatt.

A szabadság a "hiánybetegségek" legsajátosabb fajtája. Oly nyavalyakórság, amely csupán akkor és abban érzékelhető, akiben/amikor hiányzik - de akkor nagyon, ám mihelyt "megvan", az ezer bajjal járó "szabadság" birtokában az ember vagy a nemzet képtelen élvezni gyógyulása boldogságát; a szabadságot.

Csak az az ember lehet szabad, akinek van bátorsága arra, hogy hiteles választások során át maga teremtse meg a maga világát. Aki nem vállalkozik erre, vagy kudarcot vall, azt leigázzák a mindennapi élet rutinjai.

Az emberi lény terhesnek érzi azt, hogy állandóan okok és okozatok szigorú rácsrendszerén belül kell léteznie. Időnként vágyat érezhet arra, hogy kitörjön ebből a merev rendszerből, hogy egy pillanatra átlépjen a szabadság birodalmába vagy legalábbis egy olyan világba, ahol mindennapjainak ok és okozati rendszere nem működik.

A gondolatok univerzumában is, és - ha ez valami más - a fizikai törvények univerzumában is lehet rab vagy szabad az ember. Pillanatnyilag még nem tudjuk, hogy mennyire vagyunk rabok, s mennyire vagyunk szabadok. A világmindenségnek még csak elenyésző töredékét ismerjük.

Minden választás a szabadság pillanata, mert akkor az összes többi életemet megölöm, bezárom a kaput mögöttük.

A gondolatok vámmentesek.

Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.

A lényeg az, hogy a rabszolga-társadalom ma is virágzik. S a rabszolgaság legmegalázóbb módja az érzelmi bilincsek hordása, s ezen belül a féltékenység.

A lélekben nincsenek jó erők és nincsenek gonosz erők. Csak Erő van. (...) A nagy kérdés az, hogy mire használod az erődet? Vagyis jó ember vagy-e, vagy gonosz? Tulajdonképpen az öregkor egyik legfontosabb kérdése: elpazaroltad-e butaságokra a kapott erődet, vagy értékes dolgokra fordítottad? Romboltál vele, vagy építettél? Vigasztaltál, vagy bánatot okoztál? Gyógyítottál, vagy megbetegítettél? (...) Ezt jelenti az ember lelki szabadsága: egyedül tőled függ, hogy mire használod az erődet.

A ragaszkodás és a szabadság egymás ellentéte. Teljes belső szabadság csak akkor érhető el, ha valaki minden ragaszkodásáról lemond.

Az ember nem tulajdon. Egy kapcsolat nem jelenti azt, hogy nem lehet örömed nélkülem. Nem lehet titkod előttem.

Nincs abban valami ősi bölcsesség, hogy egy embernek joga van bizonyos dolgokat megőrizni magának? Ez nem szeretetlenség, egyszerűen a szuverenitásnak egy szintje, amit tisztelni kell. Lehet a férjem, a feleségem, a gyerekem, lehet köztünk a legnagyobb barátság, akkor is joga van ahhoz, hogy legyen az életének olyan területe, amit nem oszt meg a másikkal. Ez nem bűn, nem hazugság! Egy ember szuverenitásának integráns része a döntés, hogy mit oszt meg a másikkal, és mit nem.

Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.

A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik.

Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik - Ők, akik örökségbe kapták -: Ilyen nagy dolog a Szabadság?

A szerelem nem szabadság, hanem rabság, amint különben mindenféle emberi kapcsolat az. (...) A szerelmes csak addig szerelmes, amíg rabságban él, egy igézet, bűvölet eszelős rabságában. Abban a pillanatban, mikor a rabságból felszabadul, nem szerelmes többé.

Tűrd, hogy ember nem vagy ott, csak osztályidegen! Tűrd, hogy ember nem vagy itt, csak szám egy képletben!

Most megértettem, hogy én - ebben a környezetben, a jólmenő íróság keretében - soha nem éreztem otthon magam. Valamit kerestem, valami örökké hiányzott... Mi? Az, hogy a magam világában, a saját levegőm lélegezzem. Ez hiányzott és talán ezért utaztam el innen ezekben az években, amikor csak lehetett; mindig, évtizedeken át. No, de most végre megérkeztem, gondoltam. És figyelmesen néztem a levegős semmit, ami megmaradt.