élet

Ahogyan Isten kibocsátott erre a világra, éppúgy vissza is szólít!

Nem érted? A mag az élet. A hagyma a rothadás. Az élet a rothadásból kikél... De minden növénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelű lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess... A berkenyefa... nem terem addig... ameddig az ültetője él.

Okos ember nem állhat be barátnak! Az élet élet! Isten pedig nem azért teremtette az életet, hogy megtagadjuk.

Nézd meg magadat. Honnan vagy? Nem csoda az, hogy vagy? Honnan vagy? És honnan van minden, amit nem emberkéz alkotott? A porszem? a felhő? a csillag? az árnyék, a víz s minden-minden! De legkivált te magad honnan vagy? Neked ez nem csoda...?

A hitvány kis bogár is minden fűbe kapaszkodik elveszendő életében!

Mi az emberi élet ezen a földön? Mint a fa árnyéka a Dunának partján: délelőtt virágos gyepre fordítja a nap; délután a sárra. Este elmúlik...

Nem csoda az, hogy a melledben a szünetlen dobogó valami van? Nem csoda-e az, hogy a belső részed mozog, mint valami malom? Nem csoda-e, hogy a tested legfinomabb része kemény csontgolyóba van foglalva, a szívedet, tüdődet meg csontkosár födi? Honnan származtál? A semmiből? A véletlenből? Hogyan van, hogy véletlenül a fejeden van a két szemed, és nem a hónod alatt? S honnan van, hogy éppen a szájadban van a nyelved, amellyel megízleled, hogy a testednek mi hasznos, mi ártalmas?

Az élet élet - de mi az élet? Az-e, hogy az ember potroha puffadtáig egyen? Borban fetrengjen? Az-e, hogy eleven asszonyhússal rakja tele a házát? Vagy az, hogy részeg kedvvel nagyokat rikoltsunk? Káromoljuk Istent azzal a nyelvvel, amelyet ő ajándékozott? Vagy az az élet, hogy gyűjtsünk hitvány kincseket, ménest, gulyát, házat, pénzt, földeket? Vajon ha egy nap behunyod a szemed, mit viszel magaddal a ménesedből, gulyádból? Még csak egy gombot se vihetsz magaddal a másvilágra!

Az élet küzdelmeihez kemény nyak kell. Aki giliszta módjára csúszkál az emberek között, minduntalan rátaposnak.

Az életnek is vannak állomásai, mint a vasútnak. Csak épp hogy a vasúton tudjuk, melyik a végső állomás, ahol kiszállunk. Az élet nagy útján azonban mindig azt gondoljuk végső állomásnak, amelyik csak forduló. Kezünkben nincs sem az irányzó-kerék, sem a vészfék, mely a tébolyult vonatot megállíthatná.

Az embernek szabad akarata nincsen. (...) Az ember csak labda. Ismeretlen erők játszanak mivelünk. Arra forgunk, amerre azok akarják!

Egy buborék, mely száz évig élhet. Ez volna az emberi élet?

Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná: - Bolondul éltem! Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyűjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál. Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb. Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért.

Lehetetlen, hogy a világmindenség ura csak azért adott volna életet, hogy megint megsemmisítse. Minden, ami van, van valamiért. Hogy a formák változnak folytonosan, azt is látjuk. Tehát mink is valamiért vagyunk a világon, s változton változunk. Miért ne lehetne a halál is csak változás, utolsó e földön, de nem utolsó a nagy mindenségben?

Minden embernek meg kellene írnia a maga életét. Mert nincs érdektelen élet, és nincs haszontalan életleírás. Minden életnek megvannak a maga nagy tanulságai, mint ahogy a leghitványabb gabonakévéből is pereg egy halom szem. Az már aztán mindegy, hogy hogyan van megoldva a kéve, gép pörgeti-e ki a szemet vagy csép, vagy hogy ló tapossa ki, a fő az, hogy: van.

Ha az életkort az örökkévalósághoz hasonlítjuk, semmi különbség a rövid és a hosszú élet közt.

Isten ajándéka, hogy élünk, viszont a filozófiáé, hogy helyesen éljünk.

A legősibb és legerősebb szeretet az élet szeretete.

Az élet elég hosszú, sőt bőségesen elegendőnek kaptuk a legjelentősebb dolgok véghezvitelére, ha az egészet jól osztjuk be; ha azonban dőzsölő és nemtörődöm magatartásunk következtében szétfolyik, ha semmi hasznos dologra nem fordítjuk, az utolsó kényszerhelyzet hatására csak a végén vesszük észre, hogy eltelt, amiről nem is fogtuk fel, hogy telik.

Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész.

Életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csinálunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene.

Ami életünkből mögöttünk van, az már a halál kezébe került. (...) Markolj meg minden órát. Tedd rá kezed a mára, és kevésbé fogsz függeni a holnaptól. Míg késlekedünk, elfut az élet. (...) Késő a takarékosság, ha már a hordó fenekén járunk.

Ne is szeressük, ne is gyűlöljük túlságosan az életet.

Rábukkansz majd a bölcsesség oly hirdetőire is, akik szerint nem szabad erőszakot alkalmazni önnön életünk ellen, és istentelenségnek tartják, ha valaki a maga gyilkosává válik; meg kell várni a természet szabta halált. Aki így beszél, nem látja, hogy elrekeszti maga elől a szabadság útját. Semmi jobbat nem alkotott az örök törvény annál, minthogy egyetlen bejáratot adott az élethez, de számtalan kijáratot. Várjam meg hát akár a betegség, akár az ember kegyetlenségét, noha a kínokon keresztül kijuthatok, és lerázhatom béklyóimat? Az egyetlen, amiért nem panaszkodhatunk az életre: senki sem tart vissza. Jól vannak rendezve az emberi dolgok: senki sem boldogtalan, csak saját hibájából. Ha tetszik: élj. Nem tetszik: szabadságodban áll oda visszatérni, ahonnan jöttél.

Élj lelked óhajtása szerint, hogy megtaláld, amit keresel!

Élni annyi, mint küzdeni.

Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?

Az élet olyan, mint egy színjáték. Nem az a fontos, milyen hosszú, hanem hogy jól játsszuk-e végig.

Az élet nem más, mint utazás a halál felé.

Mi más volna az emberélet, mint folyó, amelyik örökké zajlik, s ha vize kiszáradna, új cseppeket merít az égi felhőkből.