élet

Egy gyermek születésekor látjuk, hogy egy hús-vér emberke kiharcolja magát az anyaölből, de hogy honnan jött, nem tudjuk. Fogalmunk sincs. Ma már ezt nem is kérdezzük. Meggyőzött minket a tudomány, hogy két öntudatlan sejt addig osztódott, míg egy ember lett belőlük. Amikor pedig meghal, látjuk, hogy itt hagyja a szánalmasan elaggott testét - de hogy hová ment, nem tudjuk. A mai ember úgy néz a halottra, mint egy autóra, mely nem működik már; a nagypapa olyan, mint egy öreg Trabant: leállt, mert nem lehet már hozzá alkatrészt kapni. Csodálkozol, hogy ilyen szemlélettel az életünk értelmetlen, a lelkünk szorongó és a szívünk boldogtalan?

Áldás... csak azon van, ami a sorsod - s nincs azon, ami csupán az életed. Egy nehéz sors lehet értelmes és boldog - és egy könnyű élet értelmetlen, vacak és szorongásokkal teli.

Amikor irigyelsz valakit, sohasem az egész életét irigyled, csupán néhány kedvező részletét. Megrettennél, ha az egész életedet el kéne cserélni vele.

Élni csodálatos mutatvány. De egyet ne feledj! A nyulat, amit elővarázsolsz a cilinderből, te tetted bele! Nem mások. Te magad. Ezt mindig elfelejted, és ebből van a legtöbb baj. Mi abban a megfordított tudatban élünk, hogy mindenért mások a hibásak. (...) Mindig mások. Mások felelnek az én életemért. Nem emlékszünk rá, hogy a nyulat mi tettük a cilinderbe.

Embernek lenni - minden embernek - nehéz. Ne csak a betegségeit add hozzá, de a szorongásait, a félelmeit, a zaklatottságát. Azt, hogy kevés igazán boldog napja volt, s akkor sem azért, mert ünnepelték, vagy nyert, hanem mert lelkében megjelent a békesség ritka adománya, a gondtalanság, amit koldusok és névtelen emberek is megélnek.

Az élet nem körbe-körbe forgás. Hanem fejlődés, változás, a csillagunk megtalálásának lehetősége.

Az él jól és bölcsen, aki tudja, hogy a küzdelem az élet értelme. És élvezi. Minél nehezebb, annál inkább. És küzd vidáman, játékosan, hittel és önbizalommal.

Mi az élet értelme? (...) Ez a sóvárgó, kielégíthetetlen kérdés hívta le az ismeretlenből az ősi tanokat, ez teremtette meg a vallások és a hitvilágok burjánzó erdejét, ez szülte a filozófiákat, a művészeteket, és a különféle tudományokat is.

Ha valami kérdés erősen foglalkoztat, maga az élet hozza a választ.

Ne áltasd magad: földi cél nincs. Minden célunk: égi cél. Ha ezt nem így látod, gondold meg: földi cél azért sem lehetséges, mert az utad nem itt végződik. Itt legfeljebb csak "részeredményt" lehet mérni. Ezért ha elérsz valami "célhoz", azonnal tovább akarsz menni. Egy ház soha sincs kész. Egy házasság, egy gyerekáldás nem végső cél. Sőt, csak a kezdete valaminek. Sohasem éled át, hogy "beérkeztél" - legfeljebb mások látják így. Végtelen úton jársz!

Az életnek megvan a maga üteme. Üteme van a szívdobbanásnak, a pulzusnak, a lélegzetvételnek, gyorsuló és lassuló üteme a félelemnek, a várakozásnak (...), az évszakoknak és a napszakoknak, a magzat kialakulásának, a kivirágzásnak és a hervadásnak. Az Isten ezt gyárilag beállította. Ma a legtöbb szív összevissza kalapál, és a tüdőnk zavaros érzelmektől feldúlva zihál.

Mindenki élni akar. Én mégis láttam embert meghalni azért, mert az induló villamos lépcsőjén nem a korláthoz kapott először, hanem a táskájához, amelyben a pénze volt. Az volt a fontos neki.

Vágyainkkal, hitünkkel és tévhitünkkel, de főleg a tudattalanunkba rejtett "életképzeletünkkel" formáljuk magunkat és szüljük meg a jövendőnket.

Aki jól él, az úgy tud bánni a lelkével, mint a jó hajós a vitorlájával: tudja, hogy milyen hullámok között és milyen szélirányba hajózik. A gyenge és riadt lelkű ember fél a változástól. A bölcs megtalálja benne a nyugalmát. És van ennek még egy nagy titka: a szíved, lelked közepe nem változik. A HAJÓS ugyanaz. Bármit hoz a jövő, bármerre fúj a szél.

Milyen ritka egy meghitt beszélgetés! Egy csendes óra. Egy nyugodt nap. Külső erők rángatnak állandóan, s te függsz tőlük. Így élünk.

Nem végérvényesen vagyunk ideítélve, hanem átmenők vagyunk. A legbölcsebb emberek semmit sem vettek túlságosan komolyan. Főleg önmagukat nem. Kezük laza volt, léptük táncos, és akkor érezték jól magukat, ha önfeledtek voltak. Nem ragaszkodtak semmihez, mert tudták, hogy itt semmi sem a miénk.

A szeretet nem múlik el soha, és az élet, bár átváltozik, de örök!

Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál. És úgy nézz a társadra, a barátodra, még a gyerekedre is, mintha utoljára látnád. És akkor a szíveddel látod - nem a kisbetűs, vacak, szürke hétköznapot, hanem a Nagybetűs Csodálatos Életet.

Élni csak szerelmes lélekkel lehet, különben kihűl a lelked, s rideg lesz körülötted a világ.

Egy kis önfeledtség, egy kis könnyelműség nélkül nem érdemes élni.

Boldogan élni és nevetve meghalni annyi, mint elrontani az Ördög számítását.

A földi életet bizonyos fokú hazugság és önáltatás nélkül nem is lehetne talán átvészelni. A luftballon is színes, pedig elég egy tűszúrás, és kiderül az igazság.

Az élet önmagában rövid, de a szenvedések meghosszabbítják.

Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, mert különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz.

Meg kell tanulnom örülni magányomnak. Tegyél, kreálj, írj, ­olvass: élj. Vigyázz, nehogy formák köré rendezd önmagad. Kompromisszumokat kötnöm szükséges ugyan, de nem mindegyik elkerülhetetlen. Szétvert álmok romjainak tengerén hajózom így is - úgy is: megtanulok-e örülni annak, hogy itt lehetek?

Az írás véres-édes gyötrelem. Egész életemben egyetlen dalt írok.

Ha az ember nem önmagát keresi, akkor könnyebb lesz megtalálnia saját helyét a világban. Ugyanis az Egyetlen létezőt kell keresni. És ha az ember afelé törekszik, akkor előbb-utóbb a saját helyében is megnyugszik az ember, hogy az én utam a keresés.

Kell egy kis áramszünet Időnként mindenkinek, És aztán megint mehet Minden tovább.

Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.

Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron.