élet

Nem a körülöttünk lévő életet kell kedvünk szerint elrendezni, hanem önmagunkat kell megtörni, meghajlítani, hogy mindenféle életre alkalmasak legyünk.

Tagadni azt, ami az életet alkotja, annyit jelent, mint nem ismerni az életet.

Az életben mi befagyott, bedugaszolt edények vagyunk, amelyek feladata az, hogy kinyíljanak és szétáradjanak, kapcsolatokat teremtsenek múlttal és jövővel, csatornává és az élet egyetemes részévé váljanak.

Engedékenynek lenni könnyebb, mint mást engedékenységre késztetni, ezt már rég tudom; és nincs az életnek olyan helyzete, amelyben az ember ne lehetne boldog.

Ahogy álmok ezrein át élünk jelenlegi életünkben, úgy jelenlegi életünk is csupán egy a sok ezer ilyenfajta élet közül, amelybe egy másik, sokkal reálisabb életből lépünk be... és amelybe visszatérünk halálunk után.

A nagybetűs élet, az igazi, komoly Élet csupán az, amely a felismert felsőbb törvény alapján halad: az érzékek szenvedélyek, a megfontolások által vezérelt élet csupán az élet küszöbe, felkészülés rá.

Az út örök és tétlen, mégis mindent végbevisz észrevétlen. Ha fejedelmek, királyok megőrzik, minden magától rendeződik. Ha kapálóznak és intéznek, letöri őket a titkos természet. Vágytalan a titkos természet, s a vágy hiánya: béke, az ég alatt a rend teljessége.

Aki nem veszíti el a helyét, az sokáig él. Aki pedig meghal, de nem felejtik el, az halhatatlan.

A kudarc az, amivel Isten a tudtunkra adja: "Ne haragudj, de most rossz irányba mész!"

Mindenki azt kapja meg az életben, amit elég bátor kérni.

A futás a legnagyszerűbb hasonlat az életre, mert annyit veszel ki belőle, amennyit beletettél.

Az élet olyan játék, amelynek első számú játékszabálya: ez nem játék, ez halálosan komoly.

Ha felébredsz ebből az illúzióból, és megérted, hogy a feketében benne van a fehér, az énben benne van a te, az életben a halál, vagy mondhatnám úgy is, hogy a halálban az élet, akkor nem éreznéd magad idegennek ebben a világban. Olyasvalakinek, aki a próbaidejét tölti itt, akit a szerencsés véletlen hozott ide, hanem elkezdenéd saját létezésedet mindennél fontosabbnak érezni.

Sem én, sem más nem járhat helyetted ezen az úton, Neked magadnak kell rajta járni.

Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!

Az élet titka: "a halál előtt meghalni", és rájönni, hogy nem létezik halál.

Amint megszűnik a mosttól való kényszeres menekülés, minden tettedbe a Lét öröme áramlik be. Abban a pillanatban, ahogy figyelmed a mostra irányul, egyfajta jelenlétérzet, nyugalom és békeérzés tölt el.

A halál nem az élet ellentéte. Az életnek nincs ellentéte. A halál ellentéte a születés. Az élet örök.

Számíts a legjobbra, tervezz a legrosszabbra és készülj fel a meglepődésre!

Az ember élete az, amivé gondolatai alakítják.

Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.

Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből! Milyen gyorsan eltűnik ez is a feneketlen időben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! S az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt... Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve...

Tegnap még embercsíra, holnap már bebalzsamozott tetem vagy hamu.

Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás tárgya.

Formáló erőből és anyagból állok; egyik sem pusztul el a semmibe, mint ahogyan egyik sem lett semmiből. Tehát lényem minden része elváltozik, és ezáltal a világ valamilyen részévé átformálódik, ez ismét a világ egy másik részévé változik, s így tovább a végtelenségig. Magam is ilyen változás eredménye vagyok, nemzőim is, s így vissza, egészen a végtelenségig. Mert nincs semmi akadálya, hogy így beszéljünk, még ha a világ folyása megszabott időszakokra tagolódik is.

Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés.

Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: "Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? - Mindenesetre ez élvezetesebb! - De hát élvezetre születtél-e? Általában tétlenségre-e, vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?"

Az emberek azt mondják, hogy az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy tényleg ezt keressük. Szerintem inkább azt igyekszünk megtapasztalni, hogy élünk.

A saját út megtalálása azt jelenti, hogy követed a saját boldogságod.

Cselekedeteinkkel és az általuk megteremtett történetekkel mi magunk adunk értelmet az életnek.