élet

Az élet méreg, ha nem hiszünk benne. Az élet méreg, mikor már csak eszköz arra, hogy a hiúság, a becsvágy, az irigység beteljenek vele.

Egy napon észrevettem, hogy ügyvédemmel szemközt ülök egy szobában, és adóügyekről vitatkozom. Akkor elhallgattam, körülnéztem és rettenetesen elszégyelltem magam. E pillanatban megértettem, hogy mindaz, ami elébb volt, álom volt csak és átmenet. E pillanatban megértettem, hogy szégyenletesen, jóvátehetetlenül és reménytelenül felnőttem.

Úgy kellene élni, mint a kőkorban: naptár nélkül, élet és halál között, csak az időben.

Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges.

Mindenki egyedül él, hibázik és egyedül hal meg: a tanács és bölcsesség, melyet nem magunk szerzünk (...) meg, nem sokat segít.

Mentől rövidebb az élet, annál több az idő, melyet emlékre és elméletre fordíthatunk.

Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet.

Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? (...) Ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz.

Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni.

Az emberrel (...) negyven-ötvenöt éves koráig valóságosan megtörténik az élet. Akkor már tud valami foghatót, igazit; ez a tudás nem bölcs, nem is "mély", nem elégít ki; de addig már látott az ember halottakat és élőket, az élet csodálatosan ismétlődik, semmi sem történik úgy, ahogy várjuk, semmi nem olyan meglepő.

Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.

A dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt. S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom. Mert az élet különös jelbeszéde mindennel szól hozzánk ilyen napokon, minden figyelmeztet, minden jel és ábra, csak meg kell érteni. A dolgok egy napon megérnek és válaszolnak.

Nem lehetett megbánni semmit, amit az érthetetlenül rövid életben szíve és hajlamai sugallatára cselekedett az ember.

Az élethez nemcsak virtus kell (...) és okosság, hanem türelem és jámbor szándék is (...), egyfajta mosolyogva csodálkozó beletörődés, mely nélkül nincs összhang a szívekben.

Hogy élsz? Mit csinálsz? Mi a neved? Miért jöttél a földre? Azt hiszed, csak úgy lehet átsétálni és átszemlélni egy életet? Megmérlek, és könnyűnek talállak. Nem voltál elég jó. Szakadozottan és fájdalmasan visszatért: nem - voltál - elég - jó. Hiú voltál és gyáva a jóságban. Igenis, programot kell csinálni belőle, a jóságból, ha már hiú és gyáva vagy hozzá, s ha nem megy másképp. Nem az a baj, hogy nem marad utánad semmi, hanem az, hogy rossz marad. Nem leszel se jó trágya, se fárosz. Minden percben vége lehet az ünnepélynek. Most, holnap, holnapután. Kezdd el újra, másképp. Most, azonnal, minden perc drága. Ha még ötven éved van, akkor is drága minden perc. Mit fekszel itt? Egy világ zúg körülötted, s neked üres a szíved.

Az életbe nem lehet időnként kirándulni -, minden és mindenki egész embert kér, az élet is, a munka is.

A halál a föltétlen bizonyosság. Addig a félelmes, göröngyös buktatóút, az élet. És közben néha a megnyugvás, hogy mindebben rend van.

A keresztény tanítás perverz fenyegetése az "örök élet". Szörnyű lehet.

A világ bennem is történik, nem csak a térben és az időben. Én is térfogat vagyok.

Magamhoz közelebb kell élni. Mindent, ami velem és körülöttem most történik, úgy nézni, mint egy felrobbanó műveltség utolsó reflexeit.

Fogadd el e vad máglyát, a világot, Van végtelenség is, ha pillanat van.

Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet.

Életed: tarka pergő kép a leplen, a főszemély is, a néző is te vagy; a lámpa kigyúl, a kép tovalebben, hogy fényben felocsúdj, vagy felriadj.

Tetteid medre: életed.

Ha látod a sűrű búzatáblát, gondolsz-e arra, mennyiféle magnak kellett elpusztulnia, hogy ezek kikelhessenek? Aztán learatják a búzát, táplálék lesz és visszakerül a földbe. Csíraként elpusztulni, vagy kivirulva tündökölni: tulajdonképpen mindegy. "Mindegy": ez a lét igazi neve. A mindennapi élet számára ez a tanítás érvénytelen. De te, ki a teljes reménytelenségig eljutottál: ha bármiben bizonytalan vagy, mielőtt megoldást keresnél, jusson eszedbe: Mindegy.

Érezd az életet olyan játéknak, ami babra megy: többet nem veszíthetsz, mint a saját életedet és azt úgyis elveszíted előbb-utóbb.

Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.

De hol a cél? Mi a cél? Csak élni? Nap nap után? Megélni ezt és amazt, múlttá változtatni a jelent, jelenné a jövőt, és baktatni, baktatni a napok hátán, amíg egyszer csak elfogynak és... és a semmi, vagy az Isten, vagy akármi egy nagy fekete szivaccsal mindent letöröl, ami volt, s ami történt?

Szegények azok, aki nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek.

Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.