barátság

Talán nem pusztítom el úgy is az ellenségeimet, ha a barátaimmá teszem őket?

Ha egyszer a szoknya beleszól a dologba, elvitte az ördög az igazi bajtársiasságot.

Sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben.

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.

Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.

Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...

Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.

A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.

Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.

A barátság mindenekfölött fegyverszünet, hatalmas szellemi érintkezés a köznapi részletkérdések felett.

A barátságot arról ismerem fel, hogy nem csalatkozhat, az igazi szerelmet pedig arról, hogy nem sértődhet meg.

Azt nevezem barátomnak, akit megláttam benne, aki talán mélyen elrejtőzve szendereg énjébe beágyazva, de velem szemben lassan kibontakozik belőle, mert felismert és rám mosolyog, még ha később kénytelen lesz is elárulni engem.

Barátaid szükségszerűen rád unnak. Más házakba mennek, ott panaszkodnak rád. De aztán, amikor kipanaszkodták magukat, visszajönnek, mert megbocsátottak neked, és megint szeretnek újból, készen rá, hogy akár az életüket is kockáztassák a te életedért. Ám ha egy harmadiktól tudod meg (aki váratlanul visszamondja neked, ami nem neked volt szánva) azt, hogy már elég volt belőled, ami tehát független tőled, az azt eredményezi, hogy eldobod magadtól azokat, akik szeretnek, s akik most visszajönnek hozzád, mert újra szeretnek.

A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.

Nem az a fösvény, aki nem teszi magát tönkre ajándékozással, hanem az, aki nem adja cserébe saját arcának ragyogását a te adományodért.

Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.

Az eltűnt bajtársat nem pótolhatja soha semmi. Öreg bajtársak nem könnyen teremnek. Mi érhet föl a közös emlékek, együtt átélt nehéz órák, viták, megbékülések, érzelmek kincsével!

A barát olyan ajándék, amit te adsz önmagadnak.

Mindannyian utazók vagyunk e világ vadonjában, és talán a legnagyobb kincs, amire utunk során akadhatunk, egy őszinte barát.

A szerény embernek jellemző vonása, hogy készen fogadja el baráti körét úgy, ahogy az alkalom hozza.

A barátok nem pusztán összhangban élnek, mint némelyek mondják, hanem összhangzó dalban.

A barátság az első, de a barátság megvár. Ugyanakkor képtelenség megfeledkezni a barátainkról, pedig nem teljesíthetik be várakozásainkat. Amikor elbúcsúznak, akkor kezdjük igazán marasztalni őket.

A legtöbb, amit a barátomért tehetek, hogy a barátja vagyok. Nincs vagyonom, hogy másként segítsem. És ha tudja, hogy boldog és elégedett vagyok a barátságával, nem is akar más viszonzást.

Barátok... azok, akik táplálják egymás reményeit. Nekik egyformán kedves a másik álma.

A barátság nyelve nem szavakból, hanem jelentésekből áll.

A barátság sohasem felejt. Éppen ez a csodálatos benne.

Az igaz barát szemből támad.

Egy barát bánatát megosztani könnyű, de rendkívüli karakterre vall, ha képesek vagyunk osztozni sikere felett érzett örömében is.