barátság

Minden, a ki hizeleg, A nyomorban nem hived. Könnyű a szó mint a szél. Hű barátot hol lelél?

A barátság, amire gondolok, olyan egymásba illesztés, hogy elmosódnak még a varratok is, amivel összeöltötték.

Más a barátság és más a nők iránt érzett vonzódásunk, bár mindkettő szabad válasz­tásból jő. A szerelem tüze, megvallom, he­vesebb, égetőbb és maróbb; ámde kalandos és röpke tűz ez, hullámzó és csapodár; a láz tüze, mely emelkedik és esik s csak a subánk csücskénél tart. A barátság melege omló, mérsékelt és egyenletesen meleg; ál­landó, édes és olvatag hőmérséklet, nem for­róság és nem fojtogat.

Egypercnyi kibékülés többet ér, mint egy életre szóló barátság.

Képtelen volt belátni, hogy létezhet ártatlan barátság férfi és nő közt: úgy vélte, hogy ötéves korban sincs ilyen, nyolcvanéves korban még kevésbé.

A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a művészet... Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek.

A séta és a beszélgetés egyaránt nagy élvezetet jelent, de hiba összekötni a kettőt egymással. Saját zajunk túlharsogja a külső világ neszeit és csöndjét... Csak olyan baráttal szabad sétára indulni (...), aki pontosan osztozik veled a tájék minden hangulatában, annyira, hogy egyetlen pillantás, egy megállás, vagy legfeljebb egy csöndes érintés elég ahhoz, hogy egymás tudtára adjuk: ugyanabban gyönyörködünk.

A barátság olyasvalami, amely szinte az emberiség fölé emelkedett. Ez a szeretet mentes az ösztönöktől és a kötelezettségektől, ugyanakkor szabadon vállaltuk magunkra, szinte teljesen mentes a féltékenységtől, és nincs alárendelve annak a szükségnek, hogy szükség legyen ránk, a legmesszebbmenőkig spirituális dolog. Olyasfajta szeretet ez, amelyet az ember az angyalok között képzel el.

A barátság akkor születik meg, amikor valaki azt mondja: "Tényleg? Hát te is? Én azt hittem, csak én vagyok ilyen."

Senki nem tudhatja, milyen erősen hisz valamiben, amíg annak nincs igazi tétje. Könnyen rábólint az ember, hogy hogyne, ez a kötél biztosan megtartaná, míg a kötelet csupán csomagoláshoz használja. Tegyük fel azonban, hogy ennél a kötélnél fogva kellene egy szakadék felett lógnia: vajon nem lepleződne le azonnal, hogy valójában mennyire bízik a kötél erejében? Ugyanígy állunk felebarátainkkal is. (...) Kizárólag egy valós veszély érzete képes próbára tenni a hit szilárdságát.

A barátság tökéletesen szabad attól, amitől a ragaszkodás nem: az igénytől, hogy szükség legyen rá. Szinte sajnáljuk, hogy sor került arra a kölcsönre, ajándékra vagy gyerekvigyázásra - úgyhogy, az Isten szerelmére, felejtsük el végre, és térjünk vissza mindahhoz, ami igazán fontos köztünk! Még a hála sem erősíti a barátságot. A közhelyszerű "nem tesz semmit" itt valódi érzéseinket fejezi ki. Nem az a tökéletes barát, aki végszükség esetén segít (hiszen ez természetes), hanem az, aki a segítségnyújtás után a megszokott kerékvágásba tér vissza.

Semmi sem gazdagítja úgy a szerelmet, mint amikor kedvesünk mélyen, őszintén és magától összebarátkozik a barátainkkal, s így nemcsak kettőnket egyesít a szerelem, hanem hárman, négyen, öten járunk ugyanazon az úton, gondolkodunk hasonlóan.

Ha két különböző nemű ember döbben rá, hogy ugyanazon a titkos úton járnak, a köztük kialakuló barátság - sokszor már az első fél órában - könnyen szerelembe fordul. Sőt, hacsak fizikailag nem taszítják egymást, illetve nincsenek máshol elkötelezve, előbb-utóbb ez egészen bizonyosan bekövetkezik. Ez fordítva is igaz, a szerelem néha barátsággá válhat. Ez a tény nemhogy eltörölné a különbséget a kétfajta szeretet között, hanem még jobban megvilágítja. Ha valaki, akivel azelőtt mély és szoros barátságban voltál, fokozatosan vagy hirtelen a szerelmed lesz, eszedbe sem jut megosztani őt egy harmadikkal. A barátságot azonban féltékenység nélkül megosztod mással.

Csak akkor születik barátság, ha két hasonló ember egymásra talál, ha - óriási nehézségek árán, tapogatózva, félszavakkal, avagy elképesztő gyorsasággal - ráéreznek egymás gondolataira.

A szeretet valamennyi válfaja közül csak a barátság által lettünk istenekhez vagy angyalokhoz hasonlókká.

A barátság nem létszükséglet, mint ahogyan nem az a filozófia és a művészet sem. Értéktelen a létfenntartás szempontjából, ugyanakkor egyike azon dolgoknak, amelyek értelmet adnak a létfenntartásnak.

A barátság a szeretet összes válfaja közül az egyetlen, amely az istenek vagy az angyalok világába emel.

Minden barátomban van valami, amit csak egy harmadik barát hívhat tökéletesen elő. Önmagamban nincs elég hatalmam ahhoz, hogy a teljes embert mozgásba hozzam, mások más szögből vetnek rá fényt.

Ezek a legbecsesebb órák - amikor egy fárasztó nap után négyen-öten összegyűlünk kedvenc fogadónkban; papucsba bújunk, lábunkat a ragyogó nap felé nyújtjuk, italunk könyöktávolságra; beszélgetünk, s az egész világ, meg ami azon túl van, megnyílik előttünk; senkiért sem vagyunk felelősek, szabadok és egyenlők vagyunk mindahányan, mintha csak egy órája találkoztunk volna, de közben az évek során megérlelt ragaszkodás vesz körül. Az élettől - a földi élettől - ennél szebb ajándékot nem kaphatunk.

Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együttérző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.

A "szerencse" valójában nem más, mint hogy az ember körülnéz, hogy meglássa, hol vannak a barátai: mert az angyalok az ő szavaikon keresztül hallatják a hangjukat.

Az a fontos, hogy együtt legyünk, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Ha elmeséljük egymásnak az életünket, rájövünk, hogy az emberek többsége ugyanazokon a dolgokon megy keresztül.

Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.

Nehéz időszakaim legszörnyűbbikén ott termettek körülöttem a barátaim. Azóta ilyen esetben az első dolgom egyszerűen az, hogy segítséget kérek.

A harcos bajtársai minden pillanatban mellette állnak, a nehéz és könnyű időkben egyaránt.

A női ösztöne súgta, (...) ha két férfi ugyanabba a nőbe szerelmes, jobb, ha gyűlölik egymást, mint ha barátok. Mert az utóbbi esetben mindkettőt elveszíti.

Egy férfi, akinek pénzre volt szüksége, megkéri a gazdáját, hogy segítsen neki. A gazda próbára teszi: ha az egész éjszakát a hegyekben tölti, nagy jutalmat kap. (...) Megkérdezi legjobb barátját, Aydit, nem őrültség-e belemenni egy ilyen fogadásba. - Segítek neked. Holnap, amikor fönt leszel a hegyen, nézz előre. Én ott leszek a szomszéd hegy tetején, az egész éjszakát ott töltöm egy neked gyújtott máglyával. Te csak nézd a tüzet, gondolj a barátságunkra, és ez majd melegen tart. Sikerülni fog, meglásd, utána pedig majd én kérek valamit cserébe. Ali kiállta a próbát, elvette a pénzt és elment a barátjához. - Azt mondtad, fizetséget kérsz... - Igen, de nem pénzt. Ígérd meg, hogy ha egyszer az én életemben is átsuhan a hideg szél, meggyújtod nekem a barátság tüzét.

Nem azok a barátaid, akiket mindenki bámul, akik elkápráztatnak. (...) Azok a barátaid, akik nem várnak arra, hogy a dolgok így vagy úgy eldőljenek, hogy aztán ők is eldöntsék, hogyan viselkedjenek. Minden egyes tettükkel döntenek, akkor is, ha tudják, hogy ez kockázatos.

A barátság olyan, mint egy folyó: kikerüli a sziklákat, alkalmazkodik a völgyekhez és a hegyekhez, néha tóvá alakul, míg meg nem telik a gödör, és akkor folytathatja az útját.

Keresd azoknak a társaságát, akik az öröm óráiban melletted vannak. Mert az ő lelkükben nyoma sincs a féltékenységnek vagy irigységnek: csak boldogok, ha boldognak látnak téged.