Márai Sándor

Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.

English6 Magyar983 Română6
Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.
Egy sikeres kapcsolat záloga az, hogy az egyik eltűri, hogy a másik jobban szeret.
Szerettem? Nem tudom. Szereti az ember a lábát, a gondolatait? Csak éppen nincs értelme semminek a lába, vagy a gondolatai nélkül. Nélküle sincs teljes értelme semminek. Nem tudom, "szerettem-e". Az más volt. A vesémet, a hasnyálmirigyemet sem "szeretem". Csak éppen az is én vagyok, ahogy ő is én volt.
Isten lenézi a babonás vakhitet.
Soha nem szerettem ezt az embert, de most ijedten észleltem, hogy már nem is haragszom reá úgy igazán, szívből, ahogy illik haragudni az ellenségre... Ez szíven ütött, mintha valami értékeset elvesztettem volna... Tudod, van egy pillanat, két ember között, amikor már nem érdemes haragudni. Ez nagy szomorúság.
Ha az ember realizál egy álmot, kézenfekvő, hogy hamar ócskavas lesz belőle.
Talán észrevétlenül elkölti az ember azt az isteni kincset, melyet végzete valamikor rábízott.
Nem szeretek érzésekről beszélni. Úgy tapasztaltam, amit kimond az ember, rögtön meg is változik kissé.
De mi a szó? Néha tovább él az időben, mint a kő.
Úgy tanítottak, hogy minden veszély ellen van fegyver. S a leghatalmasabb a jog és a lelkiismeret.
Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért.
Nagy költő nem tévedhet. Ösztönére hallgat, s úgy ír, úgy él és úgy hal meg, ahogy illik.
Az ember nem tud mindent szavakkal, de mindent tud a szívével.
A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.
Nem védem magam, mert az igazat akarom, s aki az igazságot keresi, csak önmagában kezdheti a keresést.
Minden részletet ismerni kell, mert nem tudhatjuk, melyik fontos, mikor világít egy szó a dolgok mögé.
A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.
Férfiak számára nincs segítség, nem érted? Férfiak vagyunk, egyedül kell élni, mindenért pontosan és igazságosan fizetni kell, hallgatni kell, el kell viselni a magányt, jellemünket, az élet férfitörvényét.
Milyen nehéz elszakadni emberektől! Azt hisszük, szabadok vagyunk, s mikor szabadulni akarunk, megtudjuk, hogy mozdulni sem tudunk. Valaki felelőtlenül mosolyog egyszer, s rögtön beleguzsalyodik egy ember barátságába. Ő nem tudja, mi ez a barátság. Barátokat másként képzeld el; könnyű és derűs sétálást értett a barátságon, felelőtlen rokonszenvet, mely nem kötelez semmire. Az ember együtt jár, kicseréli gondolatait... S most először gondolt arra, hogy súlyos és bonthatatlan kapocs is lehet emberek között, melyet csak sérülések árán lehet elszakítani.
Az égen akkor fönn megállt a hold, csak ennyi volt: Fejem fejedre lassan ráhajolt.
A gyönyör fáj Kéjes a bánat Erős sodrával Örökre árad Ha elhord messze Visszahoz egyszer Mély folyóteste Úgyse ereszt el.
Nem lehetett megbánni semmit, amit az érthetetlenül rövid életben szíve és hajlamai sugallatára cselekedett az ember.
A jóság, az olyan valami, mint egy nagy ásványvíz, minden ellen jó. A publikum már hallott róla. Vannak világcikkek, amik időnként feledésbe mennek. Ilyenkor jön a reklám, ami felrázza a publikum érdeklődését. "Ön rosszul alszik? Gondok kínozzák? Ön sápadt, rendetlenül emészt, fogyasztja életerejét? A mentség közel van önhöz: szedje a világszerte elismert, bevált, milliók által eredményesen szedett kitűnő életelixírt, a Jóságot. Kapható eredeti csomagolásban minden nagyobb felekezetnél, továbbá jobb könyvkereskedésekben és a forrásnál."
Az emberi szívek alján a várakozás és a reménykedés lappangott, mint a ligeti menazsériából megszökött puma a gödöllői erdőben, s akármilyen nyájas és fegyelmezett volt az emberi külvilág, soha nem lehetett tudni, miféle várakozás rejtőzik sűrűjében.
Az emberek a politikára panaszkodtak, az adóprésre, öreg feleségük rigolyáit panaszolták, vagy a hivatalfőnök zsörtölődő önkényével magyarázták boldogtalanságukat. De a valóságban a legtöbb emberi baleset igazi oka az volt, hogy gyávák voltak érzéseikhez, és túlbecsülték azokat.
Az írónak nem az a dolga, hogy a tüdejére és a szívére vigyázzon, az írónak az a dolga, hogy lelkére és szellemére vigyázzon, s a kávéház az a sajátos, a szó orvosi és tornatanári értelmében egyáltalán nem egészséges, de a szó irodalmi értelmében egyedül hasznos légkör, ahol az írók kissé védve vannak a világ kísértései, a hivatalnak packázásai és a pénz durvaságai ellen; tüdejük és szívük elkopik ugyan a nikotintól és a feketétől, de szellemük kivirul, s ez a fontosabb. (...) Kávéház nélkül nincs irodalom. Petőfi úr nem síelni járt, hanem a "Pilvax"-ba, s Vörösmarty úr nem a strandra járt, hanem az "Arany Ökör"-höz. Óriási különbségek ezek, kérem. (...) Az irodalom legyen hűséges önmagához, törvényeihez, légköréhez, ételeihez, italaihoz, életmódjához, s mindahhoz, ami kell hozzá, hogy az embernek néha eszébe jusson valami, ami másnak még nem jutott eszébe, s aztán tökéletes művészi formában ki is tudja fejezni azt.
Az élethez nemcsak virtus kell (...) és okosság, hanem türelem és jámbor szándék is (...), egyfajta mosolyogva csodálkozó beletörődés, mely nélkül nincs összhang a szívekben.
Hogy élsz? Mit csinálsz? Mi a neved? Miért jöttél a földre? Azt hiszed, csak úgy lehet átsétálni és átszemlélni egy életet? Megmérlek, és könnyűnek talállak. Nem voltál elég jó. Szakadozottan és fájdalmasan visszatért: nem - voltál - elég - jó. Hiú voltál és gyáva a jóságban. Igenis, programot kell csinálni belőle, a jóságból, ha már hiú és gyáva vagy hozzá, s ha nem megy másképp. Nem az a baj, hogy nem marad utánad semmi, hanem az, hogy rossz marad. Nem leszel se jó trágya, se fárosz. Minden percben vége lehet az ünnepélynek. Most, holnap, holnapután. Kezdd el újra, másképp. Most, azonnal, minden perc drága. Ha még ötven éved van, akkor is drága minden perc. Mit fekszel itt? Egy világ zúg körülötted, s neked üres a szíved.
Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?
Könnyebb szegénynek lenni, ha az ember nincsen egyedül.