A földön kétmilliárd és néhányszáz millió ember él, így mondják. Tudjad tehát: kétmilliárd és néhányszáz millió esélye van annak, hogy szavadat, cselekedetedet félreértik. Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. Ez a nagyszerű és a félelmes az emberi életben, ez a végzetes minden emberi megnyilatkozásban és vállalkozásban. Azt mondod: „fehér" vagy „fekete." De a világon fehérek és feketék is élnek, igaz? S egy fehér szemében más a fekete, mint egy fekete szemében. S végtelenül másként tükrözik minden emberi lélekben a világ. Minden kiejtett, leírt szónak más és más a zengése kétmilliárd és néhányszáz millió ember lelkében. Ezt is tudnod kell, s nem szabad soha meglepődnöd a visszhang felett, mellyel az ember a másik ember szavára felel. Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember.
Kerüld el őket, amennyire csak lehet. Mert rosszabbak ezek, mint az árulók. Mert az áruló számára valóban nincs mentség: kötelet neki. De aki az óvatos önmegóvás szándékával ténfereg körülötted és a közös ügy körül, s nincs bátorsága és erkölcse ahhoz sem, hogy egyedül maradjon, de ahhoz sem, hogy vállalja a cselekvés, az árulás vagy a bosszú következményeit: ezek csakugyan a legaljasabbak. Az áruló legalább cselekszik: elárul. Cselekedetének következményei vannak, melyeket egyszerre viselnek, az áruló és az áldozat. Az árulás aljas tett, de mégiscsak tett. De az óvatosak, akik sima képpel ott vannak a közös ügy mellett, s nem elég bátrak, hogy a cselekvő, a hősies, teljes magányba vonuljanak, de nem elég bátrak ahhoz sem, hogy megvédjék, sem, hogy elárulják az ügyet, melynek jelszava jegyében az emberek között settenkednek, ezek, kiket mindenki a maga pártján valónak érez, s a valóságban soha nem eléggé emberek és hősök ahhoz, hogy minden következménnyel színt valljanak: ezek, akik az áruláshoz is gyávák, a bosszúhoz is gyöngék és a magányhoz is erőtlenek, a legveszedelmesebbek. Az árulót megvetheted. De az ilyen embert ne vesd meg, ne is üldözd; nézz át fölötte, mint a levegőn.
Az emberek természetesen mindig azt kívánják az írótól, a magyarázótól, a kifejezőtől, hogy érdekeik szerint beszéljen. Az író nem teljesítheti ezt a kívánságot, mert az emberi érdekek fonákok és egymással ellentétesek: az író mindig csak az igazságot fejezheti ki, legalábbis ez a szándéka. De ugyanakkor, amikor az emberek mohón és türelmetlenül megkövetelik az írótól, hogy mondjon el helyükben és nevükben mindent, ami érdekük, elvárják azt is, hogy páratlan és érdekfölötti legyen. Ezért tudnod kell, hogy soha nem tehetsz kedvük szerint: ha érdekeiket szolgálod, elveszted magad, ha pártatlan vagy, elveszted az emberek kegyét, ha elmondod az igazat, nem azt vizsgálják és bírálják, amit mondtál, hanem hiányokat fedeznek fel majd művedben, kifogásolják, hogy ezt vagy azt nem mondtad, s számonkérik, miért nem mondtad?
Egy kalapostól senki nem kéri, csináljon cipőt is, egy susztertől senki, csináljon kalapot: de az írótól mindenki mindent kér, egyforma hévvel és türelmetlenséggel. Ezért ne hallgass soha, senkire, csak lelkedre és az Angyalra.
Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén.
Ha szívembe nézek és jól megvizsgálom mindazt, amit az emberekkel való együttlétek alkalmával tapasztaltam, azt kell mondanom, hogy minden emberi együttlét reménytelen, s az ember, aki helyesen akar élni és személyes munkát végez, melyre őt, csak őt jelölte ki sorsa, értelmesen cselekszik, ha teljesen egyedül él. Mindenféle gyöngéd emberi érzés átalakul a gyakorlatban önzéssé; bölcsebb, ha egyedül maradsz, még akkor is, ha ez néha nagyon fájdalmas és nehéz. Nincs nő, nincs barát, nincs emberi kapcsolat, mely idővel meg ne alázna. Maradj udvarias és magányos, mert az emberek reménytelenek.
Egy cipőkereskedőnek vagy derék pénzügyőrnek s általában az emberek túlnyomó többségének természetesen nem tanácsolhatod, hogy éljen egyedül; az emberek nagy többsége arra való, hogy közösségben éljen, családban és barátok között, s szaporodjanak az idők végezetéig. Ez törvény és így van rendjén. De az alkotó szellemű ember számára életének igazi feladata nem a család, nem is a baráti közösségek ápolása, hanem műve, melyhez teljesen tiszta légkörre van szüksége. Ahol emberek lélegzenek, zavaros, fojtott és tisztátalan lesz a levegő. Ezért maradj egyedül, ha dolgod van, munkádban és életedben.