Mindegy, kik beszélnek hazád nevében. Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni? Te hallgass hazádra. Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.
A formákat pedig utolsó pillanatig be kell tartani. Étkezés közben, társalgás közben. Ágyban és asztalnál. S mikor mindegyre formátlanabbá válik az emberi együttélés: te maradj hűséges a köszönés, meghajlás, kézfogás, érzésnyilvánítás, véleményalkotás kialakult, végső és kristályos formáihoz. Egy korban, mikor mindenki azt követeli, hogy öltsél formaruhát, te járj csak következetesen zakóban, s este, ha éppen társaságba hívnak, ölts fekete ruhát. Nem a ruha, hanem a forma kedvéért.
A műveltséget nemcsak a könyvek mentik meg. A műveltségeket a köznapok apró reflexei mentik meg. Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza, nyugodtan és udvariasan, úgy, hogy megemeled kalapod.
Nem tehetsz mást.
Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.
Szeresd, hirdesd és valld meg az igazságot, a kis és nagy igazságot, a köznapok és a végzetes percek igazságait, mindig, bátran és félelem nélkül. De nem árt, ha közben csendesen mosolyogsz is: magadon is, az igazságon is.
Mert az igazság állandó és változatlan, mint a természet nagy törvényei. De te, az ember, aki hiszel az igazságban és megvallod azt, nem vagy állandó, sem változatlan. Már az időjárás is megváltoztatja szándékaid, már a hóesés is eltérít az isteni parancs által kijelölt útról, már egy nő is hatással tud lenni reád: ilyen változékony vagy. Mit is remélhetsz önmagadtól?... Hirdesd az igazságot, de nem árt, ha néha mosolyogsz közben.
Néha úgy érzed, meghalsz a következő pillanatban. Ilyenkor nem kell föltétlenül orvost hívni. Tanulj meg nem félni és nem reménykedni. A halál nem a legrosszabb, ami halandóval történhet, nem, a halál egyáltalán nem „rossz": a halál semmilyen. Haljunk meg, ha kell, emberi módon, tehát méltósággal és kapkodás, sivalkodás nélkül.
De éljünk is, amíg lehet, emberi módon, tehát figyelmesen, a jelenségek és tünemények értelmét keresve, valódi természetét vizsgálva. Mit is mondhatnál az orvosnak, ha elhívod a veszélyes pillanatban, s aztán rosszulléted okát firtatja? Értelmed működik, tehát illene mindent tudnod, ami testedre vonatkozik. S ha így szemléled magad, egyszerre megdöbbensz, milyen bonyolult a valóság: minden emberi dolognak végtelen sok oka van, minden vonatkozás, mely a mindenséghez kapcsol, oka valaminek, ami egyszer életünkben vagy szervezetünkben bekövetkezik, s a legfőbb „ok" én magam vagyok, a létezés ténye. Ez az „ok", az élet minden tüneménye mögött. Ezt az okot lehet önkényesen megszüntetni, de nem lehet teljesen szétszedni, sem megmagyarázni, sem megérteni.
Mindaz, amit a világ akarhat tőled, alku és félmegoldás. Csak az számít, amire te szerződtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerződésben nincsen alku.
Az élet egy jellemtől kegyetlenebb kamatot szed, mint az uzsorások. Mindenért fizetned kell, a függetlenségért, az örömért, a testi egészségért is, de legfélelmesebben a jellemeddel és munkáddal kötött szerződésért kell fizetned. Ennek a rabtartónak nem mondhatod soha: „Fáj a fejem." Vagy: „Máshoz volna kedvem." A gályarabnak is könnyebb, mint annak, aki munkára szerződött jellemével.
A munkához, amely csak a tiéd, amely elől menekülni nincs módod, sem jogod, amely végzeted: nemcsak készség kell, képesség, ismeret, tapasztalás, nem. A munkához nemcsak sugallat kell és kegyelem. S nemcsak egy igavonó állat szorgalma kell hozzá. Mindez kell és mindez kevés.
A munkához isteni erény is kell. Ez az erény a türelem. Nem elhagyni a munkát. Nem meghőkölni. Nem megszökni előle. Türelmesen elviselni, úgy, mint egy titokzatos betegséget, napról napra, éveken át, az életen át élni vele, mint a rab a porkolábbal, mint a beteg a nyavalyával, melyet Isten mért rá.
A türelem nem az ember erénye. Ha mégis vállalja és gyakorolja, akkor, csak akkor hasonlít néha Istenre.
A férfikor legnagyobb, tragikus kísértése nem a nő, hanem a hiúság. Egyszerre megrohan a világi éhség: rangot akarsz, helyzetet az emberek között, címet vagy érdemrendet, mindent, ami csillog, amit melledre akaszthatsz fityegőkben, névjegyedre nyomtathatsz üres és hangzatos szavakban. Karosszéket akarsz, mikor a többiek mezítláb tolonganak az országutakon, s a városok flaszterein. Méltóságot akarsz, mikor az élet az emberek tömegei számára oly nyomorúságosan sivár, hogy legtöbben elvesztik emberi méltóságukat is. Ez a nehéz óra a férfiéletben. Legtöbben elbuknak ilyenkor. Csak az marad ember és férfi, aki meg tud hajolni az emberi nyomorúság előtt, beéri az egyetlen ranggal, melyet ember viselhet: a munka tudatának és a segítőkészség, a türelmes méltányosság rangjával, s elutasít mindent, amit a világ értéktelen elismerésben adhat neki. Gondold csak meg ilyenkor, milyen aljas emberek viselik a legmagasabb címeket és rangokat! Hivalkodnak érdemrendekkel! Maradj, címtelenül és dísztelenül, ember. S akkor csakugyan lesz valamilyen rangod az emberek között. Máskülönben csak méltóságos vagy kegyelmes úr leszel – ilyen szerény vagy? Azt hittem, többre vágyol.
Beletörődni, hogy ember nem tud segíteni. Nincs az a nő és nincs az a barát. Belenyugodni, hogy talán nem is kell segítség: ez a vergődés, ez a reménytelenség, ezek a pillanatnyi megoldások, ez az örök megoldatlansága mindennek, ami emberi, ez éppen a feltétele annak, hogy ember maradjál és emberi módon fejezd ki magad a világban.
Bárkivel állasz is szemközt, tudjad, hogy csak ember, akinek a nagyságra egyetlen jogcíme van: az igazságosság. Mindegy, mit mond, mit tud, mi a rangja? Csak akkor van joga ahhoz, hogy embernek tartsad, ha legyőzi önmagában a hiúságot, a vágyakat, a gőgöt és a kapzsiságot, s igazat szól ügyedben és a világ ügyében, melyről éppen beszéltek. Minden más lehet tetszetős vagy megnyerő, de téged ne félemlítsen és ne is kísértsen.
Nagyon kell vigyázni azokra az emberekre, akiknek igazuk van. Például, nagy méltánytalanság, galádság sújtotta őket: elrabolták munkájuk gyümölcsét, szabadságukat, megölték kedvesüket, s mindezt jogtalanul cselekedték mohó, vagy aljas vagy kegyetlen emberek. Ezeknek az embereknek igazuk van, s úgy járnak a világban, mint a lángoló fáklya, vörhenyes vésztüzet hordoznak körül, a maguk kétségtelen igazságát. S kárpótlást akarnak, vagy bosszút akarnak, s néha maguk sem tudják, mit is akarnak? – csak történjen valami... Ezek a szerencsétlenek nagyon veszélyesek, mert igazuk van; minden ember veszélyes, akinek igaza van és tudja ezt.
A gyakorlatban csak a bűntudatos emberekkel lehet megvalósítani az együttélést, azokkal, akik rossz fát is tettek a tűzre, így vagy úgy, s ezt tudják. Ezekkel lehet működtetni a társadalmakat. A megsértettek, s azok, akiknek feltétlenül igazuk van, rosszabbak, mint az egykönyvű emberek. Mert ezeknek csak egy igazságuk van, s azt akarják, hogy az egész világ ezt az egyetlen igazságot, az ő méltatlan szenvedéseik igazságát szolgálja. Értelmi és érzelmi érvekkel egyáltalán nem lehet közeledni hozzájuk. Meg kell várni, amíg az idő kiszívja lelkükből az első fájdalom kígyómérgét. Akkor megnyugosznak. S egy napon ráeszmélnek, hogy ők, az igaztalanul üldözöttek és megkínzottak, igen, ők is felelősek mindazért, ami történt. Mindenki felelős azért, ami történik vele. Akkor vigasztald őket; ne előbb.
Nem árt, ha pontosan tudod, milyen Jegyben születtél. Mert kétségtelen, hogy a csillagok alatt is születtél, tehát közöd van hozzájuk.
De te csak élj úgy, mint aki a földön született, s ide is fog megtérni, a földbe. A csillagokat csak üdvözöld egy pillantással, mert nem tudhatsz semmit felőlük. Te csak a földet ismerheted. Mert föld voltál és föld leszel. Ismerd meg a földet, szokjál hozzá.
Szeresd meg a földet, mint sorsodat, mely meg van írva a Jegyekben és a csillagokban. Törődj hozzá, nyugodj bele, ismerd meg anyagszerűségében is, ne idegenkedj, finnyáskodva, a földtől. Nem piszkos a föld. Olyan, mint te vagy: anyag, melyben erő van. A Jegyek és a csillagok, az a titok. Kétségtelen, hogy titkok között élsz. De bizonyosabb, hogy meghalsz egyszer és föld leszel.
Az élet – néha így érzed – csaknem elviselhetetlen. Sorsforduló és korforduló pillanatában élsz, mikor minden reng és változik, a hagyományok, az erkölcsi törvények, az ismert életformák. Mintha már nem is házakban laknál, hanem az élet őserdejében, ahol állandóan zeng az ég és dúl a vihar. S a változásban reménykedel. Bízol abban, hogy egyszer hamuvá ég a szívekben minden indulat, a pernye és a keserű füst, mely a szívekben terjeng, eloszlik. Megint napfény hull az emberi tájra. A tenger kék lesz és a fák gyümölcse illatos. A változás elhozza a békét.
A változás természetesen bekövetkezik majd, ha itt lesz az ideje: az indulatok megpihennek. De egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Akik a változást hozzák és élik, megint csak emberek lesznek, tehát igazságtalanok, türelmetlenek, kegyetlenek, kapzsiak és buják. A változás, minden emberi dolgok változása, elkövetkezik, de az ember nem változik meg. Minden nevelő kísérlet csődöt mondott eddig. Néha, egy nagyon erős jellem és egyéniség, rövid időre, negyven-ötven életév idejére, érvényesíteni tudja a nagy emberi nevelők erkölcsi követeléseit a gyakorlatban. Ezek a rövid időszakok szórványosak és ritkák az emberi fajta történetében. Ez a legtöbb, amit ember tehet. De ez nagyon ritka tünemény. Az ember marad, aki volt. Az emberi anyag reménytelen, a tűz és a lúg sem tudja másítani.