Voltaire

- Gondolja (...), hogy az emberek mindig úgy öldökölték egymást, mint ma? Hogy mindenkor hazugok, bitangok, csalfák, hálátlanok, rablók, gyengék, állhatatlanok, gyávák, irigyek, falánkok, részegesek, fösvények, becsvágyók, vérengzők, rágalmazók, kicsapongók, elvakultak, álszentek és ostobák voltak? - Mit gondol (...), ettek-e mindig karvalyok galambot, ha foghattak egyet? - Hogyne, biztosan (...). - Hát akkor (...), ha ugye a karvalyoknak mindig egyforma volt a természetük, mért gondolja, hogy az ember megváltoztatta a magáét?

Az, akit önkívület és víziók kísértenek, aki az álmokat valóságnak érzi, az rajongó. Az, aki az őrületét gyilkolással táplálja, az fanatikus.

Az ember vagy a nyugtalanság örökös kínjaira született, vagy pedig az unalom letargiájára.

Minden jól van, minden jóra fordul, minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon.

- Mi végből teremtették a világot? - Hogy legyen min mérgelődnünk.

Bolondok csodálnak csak mindent egy közismert szerzőnél. Én magamnak olvasok; azt szeretem, ami nekem való.

Az optimizmus (...) semmi más, sajnos (...), mint annak a dühös bizonygatása, hogy minden a legeslegjobb, mikor minden a legrosszabb.

Sok ember szeme láttára mindenki bátran hal meg.

Bizonyos (…) s kimutatható, hogy nem is lehetnek másképp a dolgok, mert ha már mindennek célja van, minden, ugyebár, szükségképpen a legeslegjobb célért is van. Orrunk például azért van, hogy legyen min hordani a szemüveget, s lám ezért is hordunk szemüveget. Lábunk láthatólag arra való, hogy nadrágot húzzunk rá, ezért is van nadrágunk. A kövek arra termettek, hogy szépen megfaragjuk őket, no meg persze, hogy kastélyokat építsenek belőlük.

Nincs okozat ok nélkül (...), minden egyetlen láncot alkot, s minden a legeslegjobb rendben.

A szerelem az emberi nem magasztos vigasztalója, a világ fennkölt megtartója, érzékeny lelkek öröme, igen, a gyenge szerelem.

Úgy látszik (...), hogy az emberek megrontották a természetet, mert nem születtek farkasoknak, és lám, mégis farkasok lettek. Az Úristen nem adott nékik huszonnégy fontos ágyúkat, se szuronyokat, s mégis csináltak maguknak ágyúkat és szuronyokat, csak hogy elpusztítsák egymást.

Ha jól akar szórakozni, szólítsa fel az utasokat, mesélje el mindegyik a maga élettörténetét; s ha csak egy is akad köztük, aki nem átkozta meg az életét, s aki nincs meggyőződve arról, hogy ő a legszerencsétlenebb flótás ezen a tág világon, bedobhat engem a tengerbe, mégpedig fejjel lefelé.

Minden műfaj jó, kivéve az unalmast.

Az orvoslás tudománya abban áll, hogy lekösse a beteg figyelmét, amíg a természet meggyógyítja a betegséget.

Az élet olyan, mint a hajótörés. De soha ne felejtsünk el énekelni a mentőcsónakban!

Aki megbocsátja a gaztettet, cinkossá lesz.

Életünk első felében az egészségünket áldozzuk fel a pénz megszerzéséért, a második felében a pénzünket áldozzuk az egészség visszaszerzéséért. És közben megromlik az egészség, és eliramlik az élet.

Orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről csak nagyon keveset tudnak, betegeiknek, akikről még kevesebbet tudnak, olyan betegségekre, melyekről semmit sem tudnak.

Az élet olyan, mint Damoklész lakomája, a kard mindig ott lóg a fejünk fölött.

Börtönnek tudni a világot, s halálraítélt gonosztevőnek benne az embert - ez fanatikus gondolat; a kéjek kertjének hinni, ahol csupa gyönyör vár ránk -, ez egy szibarita révedezése. Azt gondolni, hogy a föld, az ember, az állat olyan, amilyennek a Gondviselés rendje szerint lennie kell - azt hiszem, egyedül ez méltó a bölcs emberhez.

Szívet nem azért adtál nekünk, hogy gyűlöljük, kezet nem avégett, hogy öldököljük egymást; tedd, hogy kölcsönösen egymás segítségére legyünk e keserves és kurta élet terheinek elviselésében.

Alighanem csak a kötözni való bolondok tagadják, hogy a gyomor azért teremtetett, hogy emésszen, a szem, hogy lásson, a fül, hogy halljon. (...) Igen, mondják, de ha Isten egyvalamit szemmel láthatóan szándékosan teremtett, akkor mindent szándékosan kellett tennie. Nevetséges volna egy adott esetben elfogadni a Gondviselést, a többi esetben pedig tagadni. Mindazt, ami létrejött, Isten előre látta és elrendezte. Nincsen elrendezés cél nélkül; nincs okozat ok nélkül; tehát minden egyformán egy végső ok eredménye.

Muszáj bevallani - hogy létezik - a rosszat. Az eredete még egészen titokzatos, A jó szerzőjétől származna tán a rossz?... De hogy képzelhető, hogy maga Isten az, aki Egyfelől fiait kegyelmében füröszti, Másik kezével a rosszat zúdítja le? Melyik szem láthat ily titkoknak mélyire? Tökéletes lényből rossz létre nem jöhet, De máshonnan se - mert minden belőle lett. És mégis létezik - ó fájdalom - a rossz. Mily döbbenetes ez, mennyire paradox!

Tégy jót, és nem lesz szükséged ősökre.

Ne hagyd a tökélyt a jó ellenében hatni.

Azt akarod, hogy még szeretni tudjak? Add vissza hát a szerelem éveit, add vissza, ha bírod, szürkület idején a hajnalt. Kétszer köszönt be a halál: először akkor, amikor már nem szeretünk és nem szerettetünk. Ez a halál a legkegyetlenebb, semmi az, ha az élet vész el.

Kedves barátom, most már nincs itt az ideje, hogy ellenségeket szerezzek.

Mi a türelem? Az emberiség osztályrésze. Gyarlóságokból és tévedésekből vagyunk összegyúrva valamennyien, bocsássuk meg hát kölcsönösen ostobaságainkat: ez a természet legfőbb törvénye.

A muzulmánok minden keresztény vallást babonasággal vádolnak, mások viszont őket mondják babonásnak. Ki lehet bíró ebben a nagy pörben? Maga az értelem? De hiszen valamennyi felekezet azt állítja, hogy az értelem az ő oldalán áll. Így hát az erő bíráskodik, s ez így lesz mindaddig, míg az értelem elegendő számú koponyát át nem hat, és le nem fegyverezi az erőt.