Lelkiismeret

A megjavulás legjobb útja-módja: bűnbánattal felidézni a múltat.

A nőnek nincs meg a kellő képessége arra, hogy csupán akaratának a megerőltetésével gyökeresen eltörölje annak a képét, aki sokáig lenyűgözte. Egy másikkal kell helyettesítenie. Nem rombol, hanem egymásra illeszt. Amikor a második kép nagyobb és szélesebb az elsőnél, s emebből semmi sem látszik többé, akkor minden jól van. Ez a feledés. Amikor kisebb nála, s a réginek a szélei kilátszanak alóla, akkor hiába minden: ez a lelkifurdalás.

Minden kissé erélyes cselekedet után a lelkiismeret ment fel bennünket, mivel ezer kitűnő mentséget kínál fel nekünk, amelyeket egyedül saját magunk bírálunk el. És ezek a mentségek, bármilyen kitűnőek is arra, hogy nyugodt álmunkat biztosítsák, a törvényszék előtt talán még arra sem volnának elegendőek, hogy mentsék az életünket.

A szenvedélyek mélyén, a gyönyörön túl mindig meghúzódik egy kis lelkifurdalás.

A lelkiismeret törvénye örök. Két gyóntatószék van, amelyek egyikében le kell térdelnünk. Közvetlen vagy közvetett, azaz visszatükrözött úton tisztázod magad, hogy kötelességeid körét mint teljesítetted. Elmélkedjél, vajon eleget tettél-e viszonyodnak atyád, anyád, rokonod, szomszédod, városod, kutyád, macskád iránt; vajon ezek valamelyike nem tehet-e szemrehányást neked? De viszont elhanyagolhatom ezt a közvetett tükörmértéket, és föloldozhatom magamat is. Mert megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim, és azok teljes kört alkotnak. (...) De csak az, akiben valami isteni van, bizakodhatik abban, hogy a maga törvényhozója tud lenni. Kell hogy szíve emelkedett, akarata hittel teljes, szeme éles legyen; kell hogy mélységes komolysággal ő legyen a maga tanítása, társasága, törvénye; kell hogy egyszerű elhatározása oly erős legyen számára, mint a vaskényszerűség az mások számára!

Az emberi hang sosem ér olyan messzire, mint a lelkiismeret.

Milyen drágán kell megfizetni a bűnökért és vétkekért, melyeket az ember a gazdagságért, a hatalomért és a hírnévért követ el!

A rossz előbb füstölög, mielőtt vétekké gyullad: a lelkiismeret fulladozik ebben a füstben. A megkísértett tisztesség önkéntelen émelyeg a pokoltól. A tárulkozó mélység bűze észre téríti az erőseket, és elkábítja a gyengéket.

Az ember végtelenül ingadozó. Éppúgy elvesztheti irányát, mint a hajó. Horgonya a lelkiismeret. S mily rettenetes. A lelkiismeret is elalhat.

A fájdalom faggat. Nincs az a bíró, aki olyan aprólékos, mint az önmagával perbe szálló lelkiismeret.

Azt mondják: hol szorít a cipő, nem tudja más, csak a viselő.

A jó lelkiismeret nem egyéb, mint a felettünk győzedelmes gonosz; már annak se érzi szükségét, hogy kicselezzen.

Ha följegyeznénk valamennyiünk magatartását, cselekedeteit, ugyan miféle könyv állna össze belőle? Nem akadnának-e benne oldalak, amelyeket sietve át kellene lapozni?

Senkit sem becsültem még életemben kevesebbre azért, mert foltozott ruhában jár, mégis meg vagyok róla győződve, hogy az emberek általában nagyobb gondot fordítanak arra, hogy divatos, vagy legalábbis makulátlan, új ruhában járjanak, mint arra, hogy tiszta legyen a lelkiismeretük.

Lelkiismeret és gyávaság tulajdonképpen egy és ugyanaz (...). A lelkiismeret a cég bejegyzett neve. Csak ez a különbség.

Az az élet, melyet élünk, zűrzavaros, de képzeletünkben van valami rettenetesen logikus. A képzelet uszítja a bűn nyomába a lelkiismeret-furdalást. A képzelet műveli, hogy minden gonosztettnek hordania kell megfogant, torz vemhét.

Akinek tiszta a lelkiismerete, nyugodtan alszik.

Ha csak baj ér bennünket és szégyen nem, úgy legyen!

Ha már megesett a baj, haszontalan az utólagos megfontolás.

Senkinek sem bocsátjuk meg, hogy csalódást okoztunk neki: halálunkig haragudni fogunk rá.

Kevés nagyszerűbb dolog van, mint jóvátenni azt, amit rosszul tettünk.

Már nem mondhattam semmit, és nem is tehettem semmit (...). Azzal sem tudok jóvátenni semmit, ha elevenen mellé temettetem magam.

Az igazság egy átmeneti dolog, amely végül véget ér; de a lelkiismeret örökkévaló, és soha nem szűnik.

Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed. Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz.

Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett.

A nagy útban nincsen semmi rejtély. Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazan élni.

Most éppen azért nagyon nehéz megközelíteni az emberek lelkiismeretét, mert az egyes ember elmenekül az egyéni, lelkiismereti felelősség elől a közösségi jelszavak mögé. Az egyéniség ma beéri azzal, ha részt vesz valamiben.

Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: "Vétkeztél." Vagy: "Jól van." A többi köd, füst, semmiség.

Gőgös vagy és úgy mutogatod a jó lelkiismeretet, mint a gazdag fösvény az aranyait. Tudd meg, hogy nincs biztonság az ember számára a földön. Életkor, szerep, tapasztalás, mindez nem számít sokat, mikor az indulat lobogni kezd a szívekben.

Minden, ami az otthoni rádióból, levelekből, újságokból eljut hozzám, (...) elindít bennem egy érzésfolyamatot, amelyet nagyon nehéz meghatározni. Nem harag ez, nem is ellenérzés; több is, más is. Valamilyen megrettent befele-fordulás a válasz, amellyel e hírekre a lelkiismeretem felel -, a tehetetlenség süket és hűdött üressége.