Bizalom

Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen.

Csak aki magában bízik, bízhat másokban is. S a másokban való hit alapja a rendíthetetlen önbizalom. A két hit: egy. Ha bármelyik hitet elveszti az ember, olyan lesz, mint a félszárnyú madár. Nem tud repülni.

Ha csak önmagamban hiszek, de a felém nyújtott kezekben nem: lezuhanok. (...) Rossz egyedüllét az, amikor senkiben sem bízunk. Ez a terméketlen, rideg csontmagány. A sivár egyedüllét.

Ha eláruljuk, mi tesz bennünket boldoggá, a legmélyebb titkunkat adjuk ki... Tudom.

Adj Istenem egy embert, legalább egyetlenegy embert, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ilyen vagyok, igen, minden vacakságommal, zűrömmel és bűnömmel együtt!... Adj egyetlen embert, aki valóban Szeret!

Ahogy egy élő sebünkbe sem engedünk bárkit belenyúlni - csakis azt, aki gyógyítani tud -, lelkünk sebeit is csak annak szabad föltárni, akinek a tartós (tehát maradandó) szeretete bizonyossá vált előttünk.

Csak aki önmagában bízik, bízhat másokban is. És ez a bizalom minden csalódást kibír. Mert ha a másik megcsalja vagy ellép mellőle, akkor is állva marad.

Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá, vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok. És remélem, hogy megért.

Az igazi társunk előtt nincsenek titkaink, mert beengedjük magunkba, és ő is minket. (...) Szeretni igazán ugyanis csak akkor szeretünk valakit, ha a hibáival együtt szeretjük.

Eddig csak azt tudta, hogy előítélet van. Hogy a legkisebb gyanú igazságtalan tettekre ragadtatja az embereket. Most ennek a fordítottját tapasztalta. A hitet. A minden bizonyosság nélküli, sőt minden bizonyíték ellenére megingathatatlan hitet.

Jól figyelj ide, fiam... korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod, ha bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind a te magánügyed. Úgy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet és mit szabad.

Az orvos szokva is volt a bizalomhoz. Minden beteg bizalmas: minden beteg tudakolja az orvos véleményét.

Ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

Gondolataink a legtitkosabbak - ne kérd, és ne várd mástól, hogy kinyissa a kapukat, csak azért, mert te már kinyitottad.

Nyilvánvalóan mindaz, amit egészen mostanáig teljesen igaznak fogadtam el, vagy az értékektől, vagy az érzékek közvetítésével jutottak el hozzám. Ezeket azonban olykor csaláson kaptam rajta, márpedig a körültekintő okosság azt követeli, hogy sohase bízzunk meg teljesen azokban, akik akár csak egyszer is rászedtek már bennünket.

Teljesen őszintén beszélni sok esetben Nevetséges volna, s tán megengedhetetlen.

Mások iránti bizalmunk legnagyobbrészt a saját magunkba vetett bizalmunkból fakad.

Nem tudom elképzelni a bölcsességet bizalmatlanság nélkül. A Szentírás azt mondja, hogy a bölcsesség kezdete az Istenfélelem; ami engem illet, én azt hiszem, hogy az emberfélelem.

Ha jól akarod végezni ügyeidet, magad járj utánuk; ha azt akarod, hogy rosszul legyenek elvégezve, küldj magad helyett más valakit.

Hol a bizalom hiányzik, ott a szerelem koszorújának hiányzik a legszebb virága.

Ha kérdezik, ki kell mondani még a legmélyebben rejtező dolgokat is. Az mételyezi meg az emberek közti kapcsolatot, hogy mindenki visszatart magában valamit, valamit, ami épp csak annak fontos, akivel beszél. Holott az embernek mindig áttetszőnek kéne lennie.

Ha a kisgyermek járni akar, nyujtsd neki a karodat. Ha a tudatlan meg akarja világositani elméjét, hallgasson a bölcsre!

Nagy erőforrásoknak kell rejleniük elménkben és szívünkben ahhoz, hogy méltányoljuk az őszinteséget akkor is, ha megsebez minket, vagy hogy őszinték legyünk anélkül, hogy őszinteségünk sértő volna. Kevés ember elég gerinces ahhoz, hogy elviselje és megmondja az igazat.

A világ bizalmát igazában csak akkor szerzi meg az ember, ha házigazda és családapa.

Maga is egyre többet adott neki magából, a gondolataiból, legbensőbb énjéből, bizalmas vallomásokban, amit éppoly édes adni, mint kapni. Oldottabbnak érezte magát vele, őszintébb volt, leplezetlenebb, bizalmasabb, mint másokhoz, és ezért még jobban szerette. És azt is érezte - és ez az érzés nagyon értékes a nőknek -, hogy csakugyan ad, hogy valakire úgy rábízza mindenét, amije csak van, ahogy még soha senkire.

Éppen ilyen magányos embereknek van szüksége szeretetre, társakra, akik előtt egyszerűek és nyíltak lehetnek, mint önmaguk előtt, akiknek jelenlétében feloldódik a görcsös hallgatás és megszűnik a színlelés kényszere is.

Bízni az érzéseinkben azt jelenti, hogy jobban hallgatunk a nagyapánkra és a nagyanyánkra, meg az ő nagyszüleikre, mint a bennünk lakó istenekre: az eszünkre és a tapasztalatunkra.

Barátok között a bizalom hiánya olyan hiba, amely jóvátehetetlen lesz, ha szóvá teszik.